Német autóipari vezető: Londonnak gyorsan döntenie kellene, hogy marad-e az EU belső piacán

Matthias Wissmann a BBC televíziónak nyilatkozva szerdán kijelentette: a Nagy-Britanniában jelenlévő német autóipari érdekeltségek "egyértelmű és viszonylag gyors" választ várnak arra, hogy terhelik-e majd vámjellegű és egyéb költségek az EU-piacra irányuló brit exportot, miután Nagy-Britannia távozott az unióból.

Wissmann hozzátette: szeretné, ha London a következő tizenkét hónapban úgy döntene, hogy a kilépés után is tagja marad az egységes EU-piacnak, mivel bármiféle egyéb megoldás évekig elhúzódó tárgyalási folyamatot igényelne. Wissmann szerint e hosszasan elhúzódó bizonytalanság útját állná a német autóipar jövőbeni nagy-britanniai beruházásainak. Öt-tíz évnyi bizonytalan időszak nem tenne túl jót egyik félnek sem, és ha végül Nagy-Britannia nem maradna tagja az EU egységes belső piacának, az arra kényszeríthetne egyes német vállalatokat, hogy máshová telepítsék kapacitásaikat - mondta a német autóipari szövetség vezetője.



A német autóipari cégeknek a beszállítókkal együtt száznál is több gyártó telephelyük van Nagy-Britanniában, és Wissmann már korábban figyelmeztette a brit kormányt arra, hogy e vállalatok máshová települhetnek, ha Nagy-Britannia elveszíti hozzáférését az egységes európai piachoz. A Financial Times című londoni gazdasági napilapnak nemrégiben kijelentette: a német járműipar nagy-britanniai érdekeltségeinek egy része például Közép- és Délkelet-Európába is átköltözhet, ha a brit EU-tagság megszűnése után vámok terhelnék az EU-piacra irányuló brit exportot. Ugyanilyen figyelmeztetést intézett a brit kormány címére nem sokkal korábban Carlos Ghosn, a Nissan japán autóipari óriáscég elnök-vezérigazgatója is, kilátásba helyezve, hogy a Nissan nem hajt végre több beruházást angliai gyárában, hacsak a brit kormány nem ad biztosítékokat a brit EU-tagság megszűnése után esetleg érvénybe lépő vámok költségemelő hatásainak kompenzálására.

A Nissan röviddel ezután, október végén bejelentette, hogy az északkelet-angliai Sunderlandben működő üzemében kezdi meg az új Qashqai, illetve X-Trail modellek gyártását, mivel a brit kormány kötelezettséget vállalt annak biztosítására, hogy a legnagyobb angliai Nissan-autógyár működése a jövőben is versenyképes marad. A közlemény mindazonáltal nem részletezte, hogy London pontosan milyen biztosítékokat adott erre a Nissannak.

A brit gazdaság nagy ágazati érdekképviseleti szervezetei nemrégiben nyílt levélben figyelmeztették a brit kormányt arra, hogy ha Nagy-Britannia kedvezményes kereskedelmi megállapodás nélkül távozik az EU-ból, akkor az EU-piacra irányuló - jelenleg akadálymentes - brit áruexport 90 százalékát vámok terhelhetik. Az aláírók szerint ez a brit élelmiszeriparra 20 százalékos, a brit autóiparra 10 százalékos költségtöbbletet róna, ami gyakorlatilag behozhatatlan versenyhátrányt jelentene.

MTI

Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com