Németországban történelmi csúcsra emelkedett a foglalkoztatottság

Németországban az idén ősszel történelmi csúcsra emelkedett a foglalkoztatottság, a munkanélküliség pedig három éve a legalacsonyabb szintre süllyedt a csütörtökön megjelent adatok szerint.

destasisA szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) adatai szerint a 80 milliós országban a foglalkoztatottak száma októberben, a rendszeres adatfelvételek kezdete óta először, meghaladta a 43 milliót.

Összesen 43,006 millióan álltak munkaviszonyban októberben, ami 408 ezres, 1 százalékos emelkedés az egy évvel korábbihoz képest, és 110 ezres, 0,3 százalékos növekedés az egy hónappal korábbihoz képest.

A Destatis kiemelte, hogy a foglalkoztatottság az év eleje óta minden hónapban növekedett, és így októberben már csaknem félmillióval többen dolgoztak, mint januárban, októberben pedig az ősz elején megszokottnál nagyobb mértékű bővülést regisztráltak.

A szövetségi munkaügyi ügynökség (BA) a munkanélküliség novemberi alakulásáról közölt jelentést, amely szerint a munkaerőpiaci helyzet a gyenge gazdasági növekedés ellenére kedvezően alakult, és a munkanélküliség az ilyenkor megszokottnál nagyobb ütemben csökkent.

Az ügynökségnél meghirdetett betöltendő munkahelyek száma 515 ezer volt novemberben, ami 57 ezerrel több az egy évvel korábbinál. A nyilvántartott munkanélküliek száma pedig 2,717 millió, ami 98 ezres csökkenés az előző év azonos időszakához képest. A munkanélküliség így három éve a legalacsonyabb szintre süllyedt, és alig haladja meg a kilencvenes évek elején, az ország újraegyesítése idején mért szintet - emelte ki tájékoztatóján Frank-Jürgen Weise, a BA vezetője.

A munkanélküliségi ráta novemberben 6,3 százalék, nem változott októberhez képet.
Frank-Jürgen Weise a napokban egy lapinterjúban azt mondta, hogy az ukrán válság és több más tényező hatására keletkezett gazdasági bizonytalanság miatt jövőre ugyan csak kismértékben bővül tovább a munkaviszonyban állók száma, de hosszabb távon Németország közeledik a teljes foglalkoztatottság felé.

MTI

Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com