OECD: lassul, de erőteljes marad a magyar gazdaság növekedése

Lassul, de erőteljes marad a magyar gazdaság növekedése idén és jövőre az OECD legfrissebb, kedden megjelent előrejelzése szerint.A párizsi székhelyű Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) elemzői arra számítanak, hogy az inflációs nyomások növekedésének közepette idén 3,9 százalékkal, jövőre pedig 3,0 százalékkal bővül Magyarország hazai összterméke (GDP) a tavalyi 5,0 százalék után.

   
Az előző, tavaly novemberi prognózisban 2018-ra 4,6 százalékos, az idei évre 3,9 százalékos, a jövő évre pedig 3,3 százalékos GDP-növekedést jósoltak. A Gazdasági kilátások címmel fél évente megjelenő, a fő gazdasági trendeket és perspektívákat, valamint az OECD-tagállamok és más jelentős országok gazdasági helyzetét és kilátásait elemző kiadványban a Magyarországgal foglalkozó fejezetben az elemzők kiemelték, hogy a gazdasági növekedést hajtó lakossági fogyasztást alátámasztja a reálbérek emelkedése és a foglalkoztatottság bővülése.


A beruházások lendületes növekedését elősegíti a vállalatok kapacitásnövelő aktivitása, a kormány nagyvonalú lakásprogramja és az uniós strukturális alapok beáramlása. A feszes munkaerőpiaci helyzet azonban felfelé húzza az inflációt, az egyre szűkebb kapacitási korlátok visszafogják a gazdasági növekedést, miközben a bővülő keresletet egyre inkább az import révén elégítik ki.
    

Az elemzők rámutattak, hogy az expanzív költségvetési és monetáris politika növeli a magyar gazdaság túlfűtötté válásának kockázatát, ami fokozatos változtatást indokol. A túlhevülés megakadályozására szigorúbb fiskális politikára van szükség. Emellett magasabb kamatráták szükségesek ahhoz, hogy korlátok között tartsák az inflációs várakozásokat, és a jegybank 3 százalék plusz-mínusz 1 százalékos toleranciasávjában maradjon a pénzromlás üteme.


A gazdasági fellendülést meghosszabbítanák a munkaerő bővítését célzó intézkedések, ideértve a közmunkaprogram gyorsabb leépítését és a kisgyermekek óvodai, bölcsődei elhelyezési lehetőségeinek szélesítését. Az erős növekedés az OECD szakértői szerint lehetőséget nyújt a költségvetés fenntarthatóságának javítását célzó intézkedések bevezetésére, az időskorúak szegénységének csökkentésére, valamint a nyugdíjrendszerhez és az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés kihívásainak kezelésére.


Emellett az elsődleges munkaerőpiacon való elhelyezkedési lehetőségek bővülése lehetővé teszi a közmunkaprogram leépítésének felgyorsítását. A hazai kis- és középvállalkozások támogatásában az üzleti szabályozás javítására, a regionális és nemzeti ellátási láncokba való beilleszkedésük megkönnyítésére és a szakképzettség fejlesztésére kellene összpontosítani.
    

A magyar gazdaságra leselkedő kockázatok közül az OECD elemzői kiemelték a vártnál nagyobb béremelkedést, amely elszabadíthatja az inflációs várakozásokat, hirtelen reagálásra kényszerítve a monetáris politikai döntéshozókat. Szükség lehet erre abban az esetben is, ha a feltörekvő piacgazdaságok kiújuló pénzügyi zűrzavarai negatív következményekkel járnak. Ugyanakkor a közmunkaprogram gyorsabb leépítése csökkentheti a bérnyomásokat, vagy éppen az importárak vártnál enyhébb emelkedése visszafoghatja a hazai árak növekedését.
    

Az OECD szakértői arra számítanak, hogy a lakossági fogyasztás a tavaly elért 5,4 százalék után idén 4,6 százalékkal, jövőre pedig 4,0 százalékkal növekedhet, míg a kormányzati kiadások a tavalyi 0,5 százalékos csökkenés után 1,1 százalékkal, illetve 1,8 százalékkal bővülhetnek. A bruttó hazai állótőke-képződés növekedésének üteme a tavalyi 16,5 százalékról idén várhatóan 10,2 százalékra, jövőre pedig 4,3 százalékra lassul.
  

A munkanélküliségi ráta az OECD prognózisa szerint tovább csökken, a tavalyi 3,7 százalék után idén 3,4 százalék, 2020-ban 3,1 százalék lesz. Az OECD az idén 3,0 százalékos inflációt vár a tavalyi 2,9 százalék után, majd 2020-ra 3,9 százalékra emelkedhet a fogyasztói árindex. A maginfláció a tavalyi 2,1 százalék után idén 3,4 százalék, 2020-ban pedig 3,9 százalék lehet.
    

Az áruk és szolgáltatások exportja tavaly 4,7 százalékkal nőtt, az ütem 5,8 százalékra gyorsulhat idén, de jövőre 5,4 százalékra mérséklődhet. Az import értéke tavaly 7,1 százalékkal nőtt, idén és jövőre pedig egyaránt 6,4 százalékkal emelkedhet. A folyó fizetési mérleg tavaly a GDP 0,5 százalékának megfelelő többlettel zárt, idén egyensúlyba kerülhet, jövőre viszont 0,7 százalékos GDP-arányos hiánnyal zárhat.
    

A maastrichti kritériumok alapján számított GDP-arányos államadósság az idén 68,5 százalékra csökkenhet a tavalyi 70,8 százalékról, jövőre pedig 66,8 százalékra mérséklődhet az OECD friss előrejelzése szerint.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com