Pozitív kezdés várható az európai tőzsdéken

Indexemelkedésre, a főbb indexek esetében a tőzsdén kívüli forgalomban kialakult árfolyamok alapján 0,3-0,4 százalékkal magasabb kezdésre lehet számítani hétfőn az európai értékpapírpiacokon.A héten amerikai és kínai áprilisi inflációs adatok, a brit első negyedévi GDP-növekedési adatok, az Egyesült Államok és az euróövezet áprilisi ipari termelési adatai és amerikai kiskereskedelmi forgalmi adatok és fogyasztói bizalmi index mellett az EKB monetáris döntéshozó ülésének jegyzőkönyve befolyásolhatja a tőzsdei árfolyamok alakulását.

   
Pénteken az európai tőzsdeindexek erősödtek és a hetet is nyereséggel zárták, részben a járványkrízist követő fellendülés reményében, részben pedig a folyamatban lévő tőzsdei beszámolószezonban bemutatott vállalati jelentéseknek köszönhetően. Az FTSE EuroFirst 300 index 0,84 százalékkal, a Stoxx Europe 600 index 0,89 százalékkal emelkedett pénteken, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,87 százalékos emelkedést ért el. A páneurópai indexek 1,8 és 1,7 százalékos, az euróövezeti index 1,5 százalékos erősödést ért el az elmúlt héten.
    

A londoni FTSE-100 index 0,76 százalékkal erősödött pénteken, tavaly február óta az első alkalommal zárt 7100 pont felett és 2,3 százalékos nyereséggel fejezte be az elmúlt hetet. A Bank of England 7,25 százalékra emelte az idei GDP-növekedési előrejelzését 5,0 százalékról. A DAX index Frankfurtban 1,34 százalékos nyerséget ért el pénteken. Márciusban a német ipari termelés öt hónapja a legnagyobb mértékben nőtt. A hetet a frankfurti tőzsde 1,7 százalékos nyereséggel fejezte be.
    

A párizsi CAC-40 index pénteken 0,45 százalékos emelkedéssel 2000 végi szintet ért el, heti nyeresége pedig 1,8 százalék lett. Milánóban 0,48 százalékkal zárt pénteken magasabban a tőzsdeindex két heti csúcson 1,9 százalékos heti emelkedéssel. A madridi tőzsdeindex 0,86 százalékos emelkedéssel 2020 februárja óta az első alkalommal zárt 3000 pont felett és 2,8 százalékos nyereséggel fejezte be az elmúlt hetet.
    

Pénteken az amerikai tőzsdék is nyereséggel zártak, közel egy százalékossal. A Wall Street indexei, a DJIA-30 és az S&P-500 index rekordot értek el. A hetet a DJIA 2,7 százalékos, az S&P index 1,2 százalékos nyereséggel zárta, a Nasdaq Composite viszont 1,5 százalékot veszített. A hétfői globális tőzsdenapot vegyes indexekkel indították el az ázsiai tőzsdék. Tokióban 0,5 százalékos nyereséget mutatott, két heti csúcsnál járt az index az európai kereskedés kezdete előtt mintegy két órával. Szöulban 1,5 százalékos nyerségben, rekordszint közelében járt a tőzsdeindex, Hongkongban viszont 0,5 százalékos veszteségben, csakúgy, mint Sanghajban.
    

Az olaj ára két havi csúcsnál jár miután két egymást követő hetet fejezett be nyereséggel. A Brent ára 2,1 százalékkal, a WTI ára 2,8 százalékkal emelkedett az elmúlt héten. Az év eleje óta a Brent 34 százalékos, a WTI 37 százalékos áremelkedést ért el. Az európai kereskedési idő kezdete előtt két órával a Brent nyersolaj ára 0,60 százalékkal állt magasabban a nemzetközi kereskedelemben hordónként 68,69 dolláron, a WTI ára pedig 0,59 százalékkal emelkedett 65,28 dollárra.
    

A főbb devizák kosarával szemben kalkulált dollár-index tíz heti mélypontnál jár a pénteken publikált kiábrándító áprilisi amerikai foglalkoztatási adatok miatt. Hétfőn reggel az index 90,24 ponton állt, 0,01 százalék emelkedéssel. Az eurót 0,06 százalékkal jegyzik gyengébben 1,2156 dolláron. Az arany ára három havi csúcsnál jár, a spot ár 0,23 százalékkal emelkedett hétfőn unciánként 1835,27 dollárra.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com