Rekordmennyiségű sört főztek tavaly Csehországban

Kokes János, az MTI tudósítója jelenti: Rekordmennyiségű, 21,6 millió hektoliter sört főztek tavaly Csehországban, éves összehasonlításban 1,6 százalékkal többet, mint 2018-ban - közölte a cseh sörgyárak szövetsége szerdán Prágában.Az idei sörfőzés a koronavírus-járvány miatti korlátozások következtében csökkenni fog - jegyezték meg a közleményben. Piaci szakértők becslése szerint a március-májusi időszakban mintegy 40 százalékkal kevesebb sör fogyott Csehországban, mint egy éve. Az éves csökkenés a termelésben 1,5-2 millió hektoliter lehet.

    
A sörfőzés tavalyi növekedése mögött, akárcsak 2018-ban, elsősorban a kivitel áll. Tavaly a cseh sörgyárak exportja éves összevetésben 4,5 százalékkal, az alkoholmentes sör kivitele pedig 22 százalékkal emelkedett. A cseh sörgyárak együttesen tavaly 5,4 millió hektoliter sört szállítottak külföldre. A cseh sörök legnagyobb fogyasztói Szlovákia, Németország és Lengyelország. Magyarország, ahová a cseh sörkivitel 36 százalékkal nőtt, a negyedik helyre került. Az európai uniós országok piacain kívül Oroszország, Dél-Korea és az Egyesült Államok fogyasztja a legtöbb cseh sört.
   

A csehországi egy főre eső sörfogyasztás tavaly egy literrel 142 literre emelkedett. A hagyományos kocsmákban és vendéglőkben a sör 35 százaléka fogyott el, egy százalékkal kevesebb, mint 2018-ban. Az üveges vagy dobozos sör fogyasztásának emelkedése évek óta tartó tendencia. Csehországban tavaly 10,7 százalékkal 424 ezer hektoliterre nőtt a behozott sör mennyisége, a cseheknek elsősorban a Lengyelországból, Magyarországról és Németországból behozott sörök ízlettek.


Az unión kívüli országokból pedig a mexikói, a szerb és a vietnámi sörből fogyott a legtöbb. A jelenlegi mintegy félezer minisörgyár a tavaly főzött sör 2,46 százalékát adta. A hatályos szabályozás szerint Csehországban az számít minisörgyárnak, amelynek évi termelése nem haladja meg a 10 ezer hektolitert.  


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com