Rekordszinten az infláció az euróövezetben novemberben

Novemberben rekordszintre gyorsult az infláció az euróövezetben elsősorban a továbbra is jelentősen emelkedő energiaárak miatt.Az Európai Unió statisztikai hivatal, az Eurostat előzetes becslése alapján kedden közölte, hogy éves összehasonlításban 4,9 százalékra emelkedett az uniós összehasonlítási célokra kalkulált harmonizált fogyasztói árindex (HICP)  a 19 uniós országot tömörítő eurózónában.
    

Ilyen magas inflációt még nem jegyeztek fel 1997, az adat kezelésének kezdete óta az euróövezetben. Az idén októberben 4,1 százalékot, szeptemberben 3,4 százalékot, augusztusban még 3,0 százalékot, júliusban 2,2 százalékot, júniusban 1,9 százalékot, májusban 2 százalékot, áprilisban 1,6 százalékot, márciusban 1,3 százalékot, januárban és februárban pedig egyaránt 0,9 százalékot mértek.
    

Az euróövezetben novemberben is az energiaárak emelkedtek a legnagyobb mértékben, 27,4 százalékkal az októberi 23,7 százalék után éves összevetésben. A szolgáltatások 2,7 százalékkal drágultak az októberi 2,1 százalék után, az élelmiszerek, az alkohol- és dohánytermékek pedig 2,2 százalékkal az októberi 1,9 százalékot követően.
    

Az energiaárakat nem számolva 2,5 százalékkal emelkedtek egy év alatt  a fogyasztói árak novemberben az októberi 2 százalék után, a gyakran változékony energia-, élelmiszer-, alkohol- és dohányárakat nem tartalmazó maginfláció pedig 2,6 százalék volt az októberi 2  százalékot követően. Az előző hónaphoz viszonyítva 0,5 százalékkal nőttek a fogyasztói árak az euróövezetben novemberben, miután októberben 0,8  százalékot mértek.
    

Éves összevetésben Litvániában (+9,3 százalék) és Észországban (+8,4 százalék)  nőttek a legnagyobb mértékben a fogyasztói árak novemberben. A legkisebb drágulási ütemet Máltán (2,3 százalék) és Portugáliában (2,7 százalék) jegyezték fel. A legnagyobb gazdaságok közül Németországban 6 százalékkal, Franciaországban 3,4 százalékkal, Olaszországban 4 százalékkal, Spanyolországban pedig 5,6 százalékkal nőttek a fogyasztói árak novemberben.
    

Az Európai Központi Bank (EKB) elsődleges célja az árstabilitás fenntartása, ennek jegyében arra törekszik, hogy az éves harmonizált fogyasztóiár-index középtávon 2 százalékos legyen.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com