Részvényfelosztásról döntött a rekordnyereséget termelő Samsung Electronics

Története során először részvényfelosztásról döntött a Samsung Electronics, amely a félvezetőgyártással foglalkozó divíziójának köszönhetően rekordnyereséget termelt tavaly.A dél-koreai elektronikai konszern, amely a televíziók, memória áramkörök és okostelefonok gyártásában világelső, szerdán közzétett gyorsjelentésében arról számolt be, hogy a december 31-én végződött három hónapban nettó nyeresége éves összehasonlításban 42 százalékkal, 12 261 milliárd vonra (11,4 milliárd dollárra) emelkedett.

    
Az üzemi eredmény majdnem kétharmaddal, 15 150 milliárd vonra (14,13 milliárd dollár) nőtt, ami kissé meghaladja az előzetes beszámolóban feltüntetett 15 100 ezer vont. A konszern bevétele közel 24 százalékkal, 53,3 ezer milliárd vonról 65,98 ezer milliárd vonra emelkedett. A tavalyi egész évet tekintve 239,58 ezer milliárd vonos árbevétel mellett 53,65 ezer milliárd von (50,2 milliárd dollár) üzemi eredményt ért el a cég, megdöntve ezzel a 2013-as rekordot. Akkor 36,8 ezer milliárd vonra rúgott az üzemi eredmény.
   

A Samsung Electronics legnyereségesebb üzletágának a chipgyártás bizonyult tavaly. A divízió 35,2 ezer milliárd vonnal rekordnagyságú üzemi nyereséget termelt, csak az utolsó negyedévben több mint kétszeresére nőtt a profit. Az utóbbi két évben a memória áramkörök két alapvető típusának - a DRAM és a NAND - több mint kétszeresére nőtt az ára is. A befektetőknek jó hír, hogy a Samsung Electronics várakozásai szerint a DRAM -ok iránti kereslet 20 százalékkal, a NAND-ok iránti pedig 40 százalékkal nő idén.
    

A vállalat tavaly 43,4 ezer milliárd vont fektetett a félvezetők és az OLED-képernyők fejlesztésébe. A mobiltelefongyártó üzletág működési profitja éves szinten 3 százalékkal 2400 milliárd vonra süllyedt. Az új csúcsmodell, a Galaxy S9 a jövő hónapban kerül forgalomba, ami minimalizálhatja a kereslet holtidényre jellemző gyengeségét az első negyedévben, de a kilátások bizonytalanok a kínai riválisokkal az európai és ázsiai piacokon vívott küzdelem közepette.
    

A Samsung Electronics vezetése döntött arról, hogy 50:1 arányban részvényfelosztást hajt végre, aminek köszönhetően az árfolyam "jól kereskedhető" tartományba kerül, azaz olyan kisbefektetők is tudnak majd vásárolni a részvényekből, akik számára a jelenlegi magas árfolyam ezt nem tette lehetővé. Az elemzőket meglepte a részvényfelaprózásról hozott döntés, amelyet azonban kedvezőnek tartanak a tőzsdei kereskedés szempontjából.
    

A szöuli tőzsdén 8 százalékos pluszban is járt szerdán a Samsung Electronics árfolyama, zárásra azonban 0,2 százalékra mérséklődött a nyereség.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com