Soha nem látott mértékben csökkent a brit GDP a második negyedévben

Rekordmértékben csökkent a brit hazai össztermék (GDP) a második negyedévben az előző három hónaphoz mérve az új koronavírus okozta járvány közvetlen gazdasági hatásaként - közölte szerdán a brit statisztikai hivatal (ONS).A világ hatodik legnagyobb gazdasága negyedéves összevetésben 20,4 százalékkal, éves szinten pedig 21,7 százalékkal zsugorodott április-júniusban. Bár elemzők ennél rosszabb adatokat, 20,5 százalékos, illetve 22,4 százalékos visszaesést vártak, a világ nagy gazdaságai közül - az eddig ismertetett adatok alapján - messze Nagy-Britannia teljesítménye volt a legrosszabb.

    
A brit gazdaság is technikai recesszióba lépett, mivel az első negyedévben az előző három hónaphoz képest 2,2 százalékkal, az előző év azonos időszakához képest pedig 1,7 százalékkal csökkent a GDP. Vannak azonban biztató jelek. Júniusban felpattant a gazdaság: a májusi 1,8 százalék után 8,7 százalékkal nőtt a hazai össztermék az előző hónaphoz képest, de a GDP értéke így is hatodával marad el a februári szinttől.
   

A brit jegybank, a Bank of England múlt héten közzétett előrejelzésében arra figyelmeztetett, hogy 2021 utolsó negyedévéig is eltarthat, hogy a brit gazdaság visszanyerje a koronavírus-járvány előtti méretét, a munkanélküliség pedig valószínűleg jelentősen emelkedik. A brit kormány március utolsó hetében vezette be a szinte teljes gazdasági zárlattal járó korlátozásokat, és csak júniusban kezdte el fokozatosan lazítani a szigorú előírásokat.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com