Stagnált az infláció Németországban szeptemberben
Stagnált az infláció szeptemberben Németországban a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) pénteken közzétett végleges, az előzetessel megegyező adatsorának tanúsága szerint.Szeptemberben az augusztusival megegyező 1,8 százalékkal voltak magasabban a fogyasztói árak az egy évvel korábbinál, míg júliusban 1,7 százalékos, júniusban 1,6 százalékos, májusban pedig 1,5 százalékos emelkedést mértek.
Az év első hónapjaiban magasabb volt az infláció: januárban 1,9, februárban 2,2 százalékos volt a pénzromlás üteme éves összevetésben. Az előző hónaphoz képest 0,1 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak szeptemberben, csakúgy mint augusztusban. Júliusban 0,4 százalékos, júniusban pedig 0,2 százalékos drágulást mértek.
A gyakran változékony energia- és élelmiszerárakat nem tartalmazó maginfláció éves összevetésben 1,5 százalékkal nőtt, havi szinten viszont 0,1 százalékkal csökkent az év kilencedik hónapjában. Az uniós célokra összehasonlítható alapon kalkulált harmonizált fogyasztói árindex (HICP) éves bázison 1,8 százalék növekedést mutatott szeptemberben, havi szinten pedig nem változott.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások