Szakértők szerint nem elég versenyképes a sanghaji szabadkereskedelmi övezet
Versenyképességének növelésére, további reformokra, a szabályozások lazítására van szükség a sanghaji szabadkereskedelmi övezet (FTZ) vonzóbbá tételéhez - hangoztatták szakemberek a kelet-kínai metropoliszban.
A zóna sikerének kulcsa mindenek előtt az intézményi innováció, a nyitott és szabad befektetési környezet és a minél kisebb kormányzati beavatkozás - fogalmazott Csien Tan-nien, az FTZ-t irányító szervezet elnökhelyettese a sanghaji Fudan Egyetemen tartott nemzetközi fórumon hétfőn. A beszélgetés központi témája a nyolc hónapja megnyitott szabadkereskedelmi övezet működésének értékelése, a jövőbeli irányok felvázolása volt.
A versenyképesség növeléséhez egy átfogó és egyértelmű jogi háttér szükséges, általános szabályokkal, amelyek a zóna minden vállalatára vonatkoznak - fogalmazott Graham Mather, a World Free Zone Convention nemzetközi szövetség elnöke. Az FTZ-t a legtöbb kritika éppen a jogi szabályozás hiányosságai, többértelműsége miatt éri, az érdeklődő cégek jellemzően óvatosságból nem települnek a zónába, inkább kivárnak.
Innovatív adórendszerre és vonzóbb vámszabályozásra is szükség van - mondta a fórumon Pauline van der Meer Mohr, a rotterdami Erasmus Egyetem rektora.
A szakemberek egyetértettek abban, hogy az FTZ vonzóbbá tételét egy megbízható beszállítói lánc vállalatoknak való felkínálása és más belföldi és nemzetközi kikötőkkel való összeköttetés is növelné.
A szabadkereskedelmi övezetet számos kritika érte felállítása óta, a jogi hiányosságok mellett elsősorban a valós, kézzelfogható és pénzre váltható előnyök elmaradását, a beígért, zónán belüli reformok lassú bevezetését említik. Szintén csökkenti a terület vonzerejét az a tiltólista, amely 19 iparág több mint ezer szektorában tiltja a külföldi befektetést. A tiltások harmadával való csökkentését Tu Kuang-sao sanghaji alpolgármester a múlt hét végén megígérte, emellett - konkrétumok megjelölése nélkül - további pénzügyi liberalizációs intézkedések bevezetését is bejelentette.
Megnyitása óta a zónába 16 ezer vállalat érkezett, ezek összesen 280 ezer főt foglalkoztatnak - ismertette a legfrissebb statisztikákat Tu.
A szabadkereskedelmi övezetet a múlt hét végén Hszi Csin-ping kínai elnök is felkereste sanghaji látogatása során. Hszi úgy fogalmazott: az FTZ a modern kori "reform és nyitás" fontos eleme. A szabadkereskedelmi övezet egy hatalmas kísérlet, amely óvatos gondozást igényel, ennek során a strukturális reformokat, lehetséges veszélyeket szem előtt tartva kell az új módszerek hatásait feltárni és a működő módszereket továbbvinni, annak versenyképességét fokozni szükséges - mondta az elnök.
MTI

Hozzászólások