Tovább csökkent a belföldi élelmiszerek aránya a szlovákiai üzletekben

Starovic Tibor, az MTI tudósítója jelenti: Az eddigi legalacsonyabbra, 37,2 százalékra csökkent a hazai élelmiszerek aránya a szlovákiai üzletekben idén áprilisig - derült ki a Szlovák Élelmiszeripari Kamara (PKS)  felméréséből, melynek eredményeit csütörtökön ismertették a szervezet képviselői Pozsonyban.A GfK piackutató ügynökség által 7 üzletlánc, 360 szlovákiai üzletében, 16 fő termékkategóriában elvégzett felmérés alapján 2011 - az első ilyen kimutatás - óta a hazai élelmiszerek aránya 50 százalékról tavaly már 40 százalék alatt volt, és tovább csökkent 37,2 százalékra. Rastislav Kocan, a GfK igazgatója hangsúlyozta: az Európai Unióban Szlovákia azon országok egyike, ahol a legmagasabb az import élelmiszerek aránya.


A következmények meglátszanak az ország élelmiszeriparán is, amelyben töredékére csökkent a foglalkoztatottság az elmúlt évek során. Rámutatott: hasonló nagyságú uniós országok a szlovákiai élelmiszertermelés többszörösével dicsekedhetnek, Írország például nyolcszor, Dánia pedig ötször annyi élelmiszert állít elő, mint Szlovákia, amely korábban képes volt az önellátásra.

A felmérés szerint a szlovákiai termékek aránya tavaly csupán a tejből (64 százalék) és a hústermékekből (47 százalék) nőtt. A belföldi termékek aránya még az ásványvizek, a bor és a sör, illetve a szeszes italok kategóriájában érte el az 50 százalékot. A szlovák termékek aránya a legalacsonyabb az étolajok (8 százalék), az édességek (9 százalék) és a tartós élelmiszerek (14 százalék), illetve az üdítőitalok (24 százalék) között volt.


Daniel Poturnay, a Szlovák Élelmiszeripari Kamara (PKS) elnöke ezzel összefüggésben komoly figyelmeztető jelnek minősítette, hogy évek óta csak az alapterméknek számító - alacsonyabb hozzáadott értékű - hazai élelmiszerek tudják megőrizni 50 százaléknál nagyobb arányukat a szlovákiai üzletek polcain. A felmérés alapján az elmúlt évben a hazai élelmiszerek aránya továbbra is a legkisebb üzletekben volt a legmagasabb, 55 százalék, míg a legalacsonyabb a diszkontokban és nagy raktáráruházakban, ahol 20 százalékot tett ki.


Az üzletláncok közül a hazai élelmiszerek aránya hagyományosan a jelentős részben kisebb üzletekkel rendelkező Coop Jednota (56 százalék) és a CBA (48 százalék) egységeiben a legmagasabb, míg a legalacsonyabb a Lidl (14 százalék) és a Kaufland (37 százalék) üzleteiben. Régiók szerinti megoszlásban Pozsony és Nagyszombat megyében a legalacsonyabb a hazai élelmiszerek aránya, ahol a legnagyobb a lakosság vásárlóereje.


Ez cáfolja azt a korábban gyakran hangoztatott nézetet, miszerint a hazai élelmiszerek esetenként magasabb áruk miatt nem képesek konkurálni néhány olcsóbb külföldi termékkel. Pavol Uhrín, a PKS szakértője szerint a hazai termékek aránya több okból csökken folyamatosan. Ezek között említette, hogy a szlovák élelmiszeripar uniós szinten a harmadik legalacsonyabb állami támogatást kapja, így nem képes olyan innovációkra, mint a külföldi cégek, valamint azt, hogy a hazai és főként a kisebb gyártóknak termékeikkel "nagyon komplikált" bekerülnie az üzletláncokba, amelyek Szlovákiában gyakran kétszer magasabb - akár 80-100 százalékos - árréssel dolgoznak, mint a nyugati országokban.


"Ezt a piac nem oldja meg, az állam segítsége nélkül, nincs esély a trend megfordítására" - szögezte le Pavol Uhrín.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com