Továbbra is az állami cégeknél dolgoznak legszívesebben a kínaiak

A kiszámítható karrier, a munkahelyi biztonság és a kedvező juttatások miatt idén is az állami tulajdonban lévő vállalatok a legvonzóbbak a kínai munkavállalók számára - derül ki egy friss felmérésből.

chinahrA legnagyobb kínai munkaközvetítő, a ChinaHR által összegyűjtött adatok szerint a kínai munkavállalók csaknem 40 százaléka választana állami céget bármilyen más lehetőség, így magánvállalatok, külföldi cégek, kormányzati állások előtt. A ChinaHR csaknem 50 ezer embert, köztük nagyszámú frissen végzett fiatalt kérdezett meg rendes éves felmérésén, melyen az állami tulajdonú cégek már ötödik éve vezetik a legvonzóbb munkahelyek listáját.

Az állami vállalatok vonzerejének legfőbb oka az, hogy ezek a pozíciók évekre bebiztosított jól fizető állásokat jelentenek, szemben a mind élesebb versennyel és bizonytalansággal együtt járó más munkahelyekkel szemben - derül ki a megkérdezettek válaszaiból.

Az állami cégeknél ugyan lassabb az előmenetele a versenyszférához képest, a karrierív azonban kiszámítható, s nem elhanyagolhatók a prémiumok sem. Az állami vállalatoknál dolgozók társadalombiztosítása automatikus, lakhatási-, utazási támogatásban részesülnek, kedvezményes hitelre jogosultak és viszonylag magas nyugdíjjal számolhatnak - ezeket pedig kevés más állásban kapják meg a munkavállalók.

Az állami cégek a friss diplomások körében is az első számú választásnak számítanak, a biztonság nekik mindennél fontosabb a felmérés szerint.

Ezt a statisztikák magyarázzák: idén minden korábbinál többen, már több mint 7 millióan végeztek valamilyen felsőoktatási intézményben, május végéig ugyanakkor 40 százalékuk nem talált állást magának. A frissen végzettek legszívesebben a China Mobile-nak, a Magyarországon is jelen lévő Bank of China-nak és a Huaweinek dolgoznának - derül ki a részletes statisztikákból.

MTI

Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com