Tőzsde - Emelkedhetnek a nyugat-európai indexek

Erősödéssel kezdhetik a szerdai kereskedési napot a fontosabb nyugat-európai tőzsdék. Az IG piackutató elemzői szerint a londoni FTSE-100 index 2 ponttal, a frankfurti DAX-30 index 8 ponttal, a párizsi CAC-40 index 2 ponttal nőhet nyitáskor.

ny-tozsdeA piaci elemzők szerint Nyugat-Európában az enyhén derűlátó és az enyhén borúlátó között ingadozik a befektetői hangulat. A fontosabb amerikai indexek a New York-i tőzsdén kedden kissé csökkentek, és Ázsiában is vegyesen alakult a szerdai kereskedés, de Európában könnyebbséget jelenthet, hogy stabilizálódni látszik az ukrajnai helyzet.

Egyes elemzők kiemelték, hogy bár a nyugat-európai országok részvénypiacaira nincsen közvetlenül hatással Ukrajna, a kelete-európai országban zajló események befolyásolhatják a feltörekvő piacok befektetői hangulatát, és így áttételesen hatnak vissza Nyugat-Európára.

Szerdán a német fogyasztói hangulatról, a brit GDP utolsó negyedévi második becsléséről, és az Egyesült Államokban az új lakások januári forgalmáról érkeznek adatok.

A befektetők azonban már kissé előre tekintenek, inkább a csütörtöki eseményekre figyelnek, mert aznap teszi első jelentését Janet Yellen, az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve új vezetője az amerikai szenátus illetékes bizottsága előtt.

Kedden a londoni értéktőzsde fő mutatója, a FTSE-100 index 35,36 pontos, 0,52 százalékos romlással 6830,50 ponton zárt, a frankfurti DAX-30 index 9,59 pontos, 0,10 százalékos mínusszal 9699,35 ponton végzett, Párizsban a CAC-40 index 3,58 ponttal, szintén 0,10 százalékkal 4414,55 pontra gyengült.

MTI

Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com