Választás 2014 - Londoni elemzők: a fő kérdés a bankokkal fenntartott viszony

Londoni pénzügyi elemzők hétfői helyzetértékelései szerint a magyar gazdaság középtávú növekedési kilátásának egyik legfontosabb tényezője, hogy az újjáválasztott kormány hogyan tud majd együttműködni a bankokkal a következő négy évben az elmúlt négy év "gyakran feszült" időszakai után.

ubsaA UBS bankcsoport londoni befektetési részlegének feltörekvő piacokkal foglalkozó közgazdászai hangsúlyozták, hogy a banki hitelfolyósítás 2009 óta szűkül a magyar piacon, márpedig a fenntartható, ütemes gazdasági növekedéshez a hitelkínálat bővülése is kell.

A ház szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által elindított növekedési hitelprogram második szakaszának nehéz indulása is jelzi a jegybank, a kormány és a bankok közötti konstruktívabb párbeszéd fontosságát.
A UBS londoni elemzői szerint a kormány és a bankok további, esetleg elhúzódó feszült viszonya a magyar gazdaság növekedési lendületét is lassíthatja.

A ház szerint ugyanakkor a kormány várhatóan - az elmúlt évekhez hasonlóan - elsősorban továbbra is arra koncentrál, hogy az államháztartási hiány a hazai össztermék (GDP) 3 százaléka alatt maradjon. Ez lesz a magyar gazdaságpolitika kulcsfontosságú rögzítő eleme, és egyben lehetővé teszi, hogy Magyarország ne kerüljön ismét az Európai Unió túlzottdeficit-eljárásának hatálya alá - jósolták a UBS londoni elemzői.

A ház várakozása szerint a jelenlegi adórendszer jórészt változatlan marad, mivel a ciklikus fellendülés várhatóan a mostani adókörnyezetben is elősegíti az államháztartási hiánycél tartását. A cég szerint a kormány megpróbálkozhat a munkajövedelmeket terhelő adóék csökkentésével, de ehhez költségvetési mozgástér kell. Az adórendszer változatlanul hagyásából azonban az is következik, hogy a bankokra és szolgáltató szektorra kirótt különadók "nem fognak egyhamar eltűnni" - vélekedtek a UBS szakértői.

William Jackson, az egyik legnagyobb londoni gazdasági-pénzügyi elemzőház, a Capital Economics vezető közgazdásza hétfői helyzetértékelésében ugyanezzel kapcsolatban azt jósolta, hogy mivel a magyar gazdaság erősödőben van, az új Fidesz-kormány esetleg "kevésbé lesz hajlamos" további "büntető jellegű" gazdaságpolitikai intézkedések bevezetésére az üzleti szektorban és a külföldi tulajdonú bankokkal szemben. Jackson szerint azonban ha az euróövezeti gazdaság kilábalási folyamata ismét megtorpanna, akkor nem lehet kizárni újabb ilyen jövedelempótló intézkedéseket a magyar kormány részéről.

A Capital Economics vezető londoni elemzője szerint, bár strukturális gyengeségek alakultak ki a magyar gazdaságban az elmúlt négy évben, a jelzőszámok azt mutatják, hogy a gazdasági növekedés az idei első negyedévben tovább gyorsult a tavalyi utolsó három hónapban elért 2,7 százalékos éves ütemről, amely 2006 óta a leggyorsabb volt. Ennek a lendületnek a jelentős része a magyar export legnagyobb piacának számító német gazdaság fellendüléséből ered, és ez a ház várakozása szerint a következő negyedévekben is folytatódik.

A Capital Economics vezető közgazdásza ugyanakkor valószínűtlennek nevezte olyan reformok elkezdését, amelyek a magyar gazdaság strukturális gyengeségeit kezelnék. Az elemző ezért azzal számol, hogy középtávon a magyar gazdaság teljesítménye továbbra is elmarad a térségi gazdaságokétól.

A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokkal foglalkozó elemzői is annak a véleményüknek adtak hangot hétfői értékelésükben, hogy az új magyar kormány előtt álló legfőbb kihívás a régió többi gazdaságának teljesítményéhez képest meglévő reálnövekedési rés szűkítése és a beruházási ráta fellendítése.

A JP Morgan elemzői kimutatták, hogy a magyar hazai össztermék reálértéken csak 2 százalékkal nagyobb most, mint 2010 elején volt, miközben a lengyel és a román gazdaság ugyanebben az időszakban 8-10 százalékkal bővült.

A ház várakozása szerint nem valószínű érdemi fordulat a bankszektorral szembeni kormányzati hozzáállásban mindaddig, amíg a bankok nem növelik a magánszektor hitelellátását, a bankok viszont várhatóan vonakodni fognak ettől, tartván a devizaalapú hitelek problémájának megoldási módjából eredő esetleges újabb veszteségektől.

A JP Morgan elemzői közölték: semmiféle radikális intézkedésre nem számítanak ebben az ügyben a kormány részéről, ugyanakkor azt várják, hogy a devizaalapú hitelek kivezetését célzó bármilyen újabb program veszteségeinek jelentős részét ismét a bankoknak kell majd állniuk.

Timothy Ash, a Standard Bank londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokra szakosodott vezető közgazdásza a választások eredményét értékelő kommentárjában úgy fogalmazott, hogy a közvetlen rövid távú piaci hatásoknál fontosabbak lesznek a valószínűsíthető "új gazdaságpolitikai impulzusokra" utaló jelek, például az, hogy Orbán Viktor, a választásokat letudva, "törekszik-e békekötésre" a külföldi nagyvállalatokkal.

A Standard Bank londoni szakértője szerint erre szükség lesz, ha a kormány a beruházásokat "magasabb sebességfokozatra" kívánja gyorsítani, és ha emelni akarja a GDP reálnövekedési ütemét.

MTI

Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com