Változatlanul hagyta alapkamatát és eszközvásárlási programját a Bank of England

Londoni pénzügyi elemzők szerint a brit jegybank az amerikai Federal Reserve szigorítási ciklusa ellenére akár még három évig is a jelenlegi szinten tarthatja irányadó kamatát.

A Bank of England monetáris tanácsa csütörtökön bejelentett döntésével az augusztusban kialakult monetáris alapállást erősítette meg.



Az augusztusi kamatdöntő ülésen a bank 0,25 százalékos újabb történelmi mélypontra csökkentette alapkamatát a több mint hét évig érvényben tartott 0,50 százalékról, amely szintén mélységi rekord volt. A Bank of England abban a hónapban a kamatcsökkentés mellett 435 milliárd fontra (160 ezer milliárd forintra) emelte a mennyiségi enyhítésre fordítható állampapír-vásárlási keretet az addig kihelyezett 375 milliárd fontról, és külön tízmilliárd fontos eszközvásárlási programot is meghirdetett befektetési besorolású vállalati kötvényekre.

A mostani kamatdöntő ülésen a monetáris testület e kiterjesztett eszközvásárlási program folytatásáról is döntött. A tanács a kamatdöntéshez fűzött csütörtöki elemzésében kiemelte azt a várakozását, hogy a tizenkét havi nagy-britanniai infláció hat hónapon belül eléri a brit kormány által a Bank of England számára előírt 2 százalékos célszintet. Novemberben 1,2 százalékos, októberben 0,9 százalékos, szeptemberben 1 százalékos éves inflációt mértek Nagy-Britanniában, de az év korábbi szakaszában zéró közelében, illetve negatív tartományban is járt a tizenkét havi fogyasztói árindex.
A Bank of England monetáris tanácsának csütörtöki elemzése szerint a font kereskedelmi súlyozású árfolyama a múlt havi kamatdöntő ülés óta 6 százalékkal erősödött, a nyersolaj dollárban számolt világpiaci ára ugyanebben az időben 14 százalékkal emelkedett. Minden tényezőt egybevetve a brit jegybank azzal számol, hogy a brit inflációs pálya a novemberi inflációs jelentésben foglalt előrejelzésnél kissé enyhébb ívben emelkedik a továbbiakban, de továbbra is valószínű, hogy 2017-ben és 2018-ban túllépi a 2 százalékos célt. Londoni pénzügyi elemzők várakozása szerint azonban a Bank of England a belátható előrejelzési távlatban ennek ellenére sem emeli alapkamatát.

Paul Hollingsworth, a City egyik legnagyobb pénzügyi-gazdasági elemzőháza, a Capital Economics brit gazdasági elemzésekkel foglalkozó közgazdásza a Bank of England monetáris tanácsának csütörtöki állásfoglalását értékelő kommentárjában közölte: a brit gazdasági kilátásokat terhelő jelentős bizonytalanságok miatt azzal számol, hogy a brit jegybank egészen 2019-ig változatlanul hagyja irányadó kamatát. Hollingsworth szerint erre számos ok van: jóllehet az amerikai gazdaság Donald Trump következő elnök hivatalba lépése után várhatóan komoly költségvetési ösztönzést kap, a brit gazdaságban azonban továbbra is költségvetési szigor érvényesül.

A Capital Economics emellett - éppen az infláció gyorsulása és a reáljövedelmek növekedésének ebből eredő lassulása miatt - brit gazdasági növekedés ütemének csökkenését is várja jövőre. A ház szerint mindebből az is következik, hogy az amerikai és a brit monetáris pályára történelmi léptékben mérve is éles ívű széttartás lesz a jellemző a következő években.

MTI

Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com