Váratlanul nagy mértékben javult az áprilisi fogyasztói hangulat Németországban

Áprilisra vonatkozóan a vártnál lényegesen nagyobb mértékben javult a fogyasztói hangulat Németországban a GfK gazdaságkutató intézet felmérésének csütörtökön publikált eredménye alapján.Az áprilisi fogyasztói hangulatindex mínusz 6,2 pontra javult a márciusi mínusz 12,7 pontról a várt mínusz 11,9 pont helyett. Egy évvel ezelőtt, tavaly áprilisban 2,7 ponton állt a mutatószám. Legmélyebb pontját májusban érte el, mínusz 23,1 ponton. Értéke augusztusra megközelítette a nullát, mínusz 0,2 pont lett, majd ismét csökkenésnek indult a járványvédelmi korlátozások második hulláma miatt. Következő mélypontját februárban érte el az index mínusz 15,5 ponton, azóta pedig ismét emelkedik.

    
A várakozáson felüli áprilisi optimizmust tükröző adatokra vonatkozóan a GfK aktuális jelentése kiemeli, hogy a felmérés március 3. és 15. között készült, ezért nem tartalmazza a koronavírus-fertőzési esetszámok elmúlt napokban bekövetkezett emelkedésének következményeit a gazdasági és közéleti korlátozásokra nézve. A felmérés ideje alatt éppen ellenkezőleg, az esetszámok csökkenése volt tapasztalható és megkezdődött a korábbi korlátozások lazítása is.
    

A fogyasztói hangulatban bekövetkezett javulást ezért "szalmalángnak" minősítette a jelentésben Rolf Bürkl, a GfK fogyasztási szakértője. A következő felmérés szerinte a hangulat romlását fogja kimutatni és a tartós javulás még hosszú ideig várat majd magára. A kereskedők és a gyártók még egy ideig "nehéz idők elé néznek".
    

Az áprilisi felmérés mindenesetre a fogyasztók jövedelmi várakozásaiban jelentős javulást mutatott ki, a vonatkozó mutató 15,8 ponttal 22,3 pontra, egy éves csúcsra emelkedett. Ennél magasabban pont egy évvel ezelőtt, 2020 márciusában állt az érték 27,8 ponton. A jövedelmi várakozások javulásából következően a fogyasztók költekezési hajlandósága is emelkedett a felmérésben. A mutató értéke 4,9 ponttal 12,3 pontra emelkedett, az egy évvel ezelőtti szinttől azonban még így is közel húsz ponttal marad el.
  

A fogyasztók gazdasági konjunktúra alakulásával szembeni várakozásait tükröző mutatószám 9,7 ponttal 17,7 pontra emelkedett. Ennél optimistább várakozásokat tavaly szeptemberben mutatott az index, amikor még nem volt kilátásban a második korlátozási hullám bevezetése. Akkor 24,1 ponton állt a mutató értéke.
https://www.gfk.com/de/presse/Lockerungen-des-Lockdowns-Anfang-Maerz-stimulieren-Konsumklima


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com