Vegyes nyitás várható Európában

Pár pontos elmozdulásokkal vegyesen nyithatnak a főbb nyugat-európai értéktőzsdék szerdán a globálisan visszafogottabb hangulat közepette.Az IG Market elemzői arra számítanak, hogy a londoni FTSE-100 mutató és a milánói FTSE MIB 1-1 ponttal emelkedhet, míg a frankfurti DAX-30 index 19 ponttal, a párizsi CAC-40 index pedig 18 ponttal eshet a nyitásban. A befektetők elsősorban a vállalati gyorsjelentésekre figyelnek, miután a szezon jól indult Európában és az Egyesült Államokban is, a jelek szerint a vállalatok nyereségességét a vártnál kevésbé csökkentette az erős infláció, az ellátási láncok zavarai és a termeléshez szükséges alapanyagok, illetve munkaerő hiánya.
    

Európában szerdán teszi közzé beszámolóját a Carrefour, az Atos, a Metro, a Sartorious, az AkzoNobel, a Roche, a Nestlé, az Antofagasta és a Metro Bank. Nagy-Britanniában a szeptemberi inflációs adatokat, Németországban pedig a termelői árak változását tükröző szeptemberi adatsort ismertetik kora délelőtt. Ázsiában és a csendes-óceáni térségben jórészt emelkedtek a tőzsdemutatók szerdán, miután a kínai jegybank változatlanul hagyta a referencia kamatlábakat. A befektetők arra is reagáltak, hogy a Nemzetközi Valutaalap kedden közzétett regionális előrejelzésében 6,7 százalékra rontotta Ázsia gazdasági növekedésének idén várható ütemét az áprilisban várt 7,6 százalékról.
    

Tokióban 0,20 százalékos pluszban, míg Szöulban 0,42 százalékos mínuszban közeledett az irányadó index a záráshoz, míg Sydney 0,53 százalékos pluszban zárt. Sanghajban 0,13 százalékos mínuszban, míg Sencsenben 0,12 százalékos, Hongkongban pedig 1,28 százalékos pluszban állt a vezető tőzsdeindex közép-európai idő szerint reggel háromnegyed nyolc körül. A Morgan Stanley Capital International által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) 0,67 százalékos pluszban, 662,71 ponton állt ugyanekkor.
    

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken. A decemberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,43 százalékos mínuszban, 84,71 dolláron, a WTI pedig 0,40 százalékos veszteségben, 82,11 dolláron forgott háromnegyed nyolckor.
    

Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,33 százalékkal, 1774,62 dollárra, a decemberi szállítású aranyé pedig 0,24 százalékkal, 1774,70 dollárra emelkedett a New York-i árupiacon. Kedden Párizs kivételével emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek. London 0,19 százalékos, Frankfurt 0,27 százalékos, Madrid 0,67 százalékos, Milánó 0,25 százalékos pluszban, Párizs pedig 0,05 százalékos mínuszban fejezte be a kereskedést.


A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,33 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,35 százalékkal kúszott feljebb. Az euróövezeti gyűjtőindexek közül az EuroStoxx50 0,37 százalékkal emelkedett. New Yorkban a Dow Jones ipari átlag 0,56 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,74 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,71 százalékos pluszban zárt. A határidős indexek enyhe csökkenést valószínűsítenek a szerdai nyitásra.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com