Veszteséges kezdés várható az európai tőzsdéken

Nagy indexcsökkenés várható a vezető európai tőzsdék szerdai nyitásakor összhangban azzal, ami kialakult a nemzetközi piacokon a Fed kamatemelést jelző szerdai bejelentését követően.A tőzsdén kívüli forgalomban kialakult árfolyamok alapján a főbb európai piacokon másfél-két százalékos indexcsökkenésre lehet számítani a csütörtöki kereskedés kezdetén. Szerdán az európai tőzsdék még nagy nyereséggel zártak. A páneurópai indexek 1,7 százalékkal emelkedtek, az euróövezeti gyűjtőindex pedig 2,1 százalékkal.


A londoni tőzsde 1,3 százalékos, a frankfurti 2,2 százalékos, a párizsi 2,1 százalékos, a milánói 2,3 százalékos, a madridi pedig 1,7 százalékos indexemelkedéssel fejezte be a szerdai kereskedést. A Fed monetáris politikai döntéshozói szerda este konkrét időpont megadása nélkül jelezték a kamatemelés megkezdésének közeledtét az erősödő inflációs nyomás miatt. A piacok a márciusi üléstől várják az irányadó dollárkamat 25 bázispontos megemelését. A dollárkamat 2018 decembere óta először fog eltávolodni a nulla-közeli szinttől.
    

Az amerikai indexek erős pozitív kezdés után vegyesen zártak szerdán, az ázsiai indexek pedig nagy veszteségbe csúsztak a csütörtöki kereskedésben. A tokiói tőzsdeindex több mint három  százalékos veszteséggel zárt 14 havi mélyponton. A kínai indexek másfél-két százalékos veszteségben jártak az európai piacok nyitása előtt másfél órával, a hongkongi index közel három százalékkal esett, a szöuli pedig három és fél százalékkal.
    

A csütörtöki európai tőzsdei árfolyamokat a dollárkamat-kilátások mellett nagyvállalati eredmények is befolyásolhatják. A nap folyamán többek között a Deutsche Bank, az UniCredit, a SAP, az easyJet, a Diageo és az STMicroelectronics teszi közzé negyedéves eredményét. A németországi fogyasztói hangulat várható februári alakulásáról a GfK teszi közzé felmérését.
    

Az olajár emelkedik, 2014 végi, több mint hét éves csúcsnál jár. A Brent ára az európai kereskedés kezdete előtt másfél órával 1,19 százalékkal állt magasabban a nemzetközi kereskedelemben hordónként 89,25 dolláron, a WTI ára 1,13 százalékkal emelkedett 86,57 dollárra. A dollár erősödött a küszöbön álló kamatemelésnek köszönhetően, az arany ára és az euró árfolyama ezzel párhuzamosan csökkent. A dollárindex 0,78 százalékkal emelkedett 96,70 pontra. Az arany spot ára 2,02 százalékkal csökkent unciánként 1810,20 dollárra, az eurót 0,73 százalékkal jegyzik gyengébben 1,1221 dolláron.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com