1982 óta nem volt volt olyan konstelláció, mint amilyen holnap lesz

Év eleje óta lehet érezni azt a puskaporos hangulatot, ami vasárnap hajnalban teljesedik ki.1982. augusztus 8-án fordult elő utoljára a Mars–Jupiter-együttállás a Skorpió csillagjegyben. Ez a konstelláció ismétlődik meg január 7-én, melynek előszelét már az év első napjai óta érezhetjük, hiszen a pozitív hozzáállás, fogadkozás ellenére is elég puskaporos a levegő az emberek körül.

Ennek oka a görcsös eltökéltség, nagy akarás, szenvedély, indulat, ami vasárnap hajnalig fokozódik. Ráadásul az asztrológia szerint, minél ritkább egy konstelláció, annál erősebb annak a hatása. Január 7-én ezt mind megérezhetjük, de főleg azok, akiknek az uralkodó bolygója a Mars vagy a Jupiter.

A Marshoz a Kosok és a Skorpiók, a Jupiterhez a Nyilasok és a Halak tartóznak. Az előbbi két jegy jó formában fogja érezni magát, míg a másik kettő eltérően reagál az együttállásra, ami a többi csillagjegyet sem fogja kímélni.

Kos: A Mars az uralkodó bolygód, tehát érthető, hogy rád komoly hatással lesz a mai konstelláció, hiszen úgy érezed magad, ahogy a Mars, ezért szerencséd van, hogy a bolygó jól fogja érezni magát a Skorpió jegyben.

A Jupiterrel való együttállás azonban túlzásokra hajlamosíthat, mert ennek a bolygónak a működése a nagyítóhoz hasonló, tehát felfokozza azt, amivel együtt áll. Január 7-én a szenvedély, a bátorság, az akaraterő dominálhat benned. Habár az jó, ha tele vagy energiával, mégis veszélyes, ha nem tudod irányítani azt, hogy mikor és hogyan használod az erődet.

Bika: Nem fogod a szívedbe zárni a Mars-Jupiter-együttállást, mert te a kiszámítható dolgokat szereted, ezt pedig nem kapod meg ettől a konstellációtól. Vasárnap számíthatsz egy olyan találkozóra, ami provokál, kimozdít a komfortzónádból. Ez a személy egyszerre lesz vonzó és taszító a számodra.

Az, hogy hatalmas veszekedés vagy szerelem lesz, leginkább a te döntéseden fog múlni. Ha úgy akarod, akkor kívülről figyelheted meg, hogy hogyan akar felbosszantani. Az illető képes lesz mindent bevetni, hogy magára vonja a figyelmed, de te figyelmen kívül is hagyhatod, ezzel sok feszült órát megspórolva.

Ikrek: A vasárnapi együttállás két életterületedre, az egészségedre és a munkádra, lesz hatással. Az első esetében, ha beteg vagy, akkor gyógyulásra számíthatsz. Ha egészséges vagy, akkor sikerül azt megőrizned. Ugyanakkor a Skorpió vizes jegyként azt tanácsolja, hogy például menj gyógyfürdőbe vagy igyál teát.

A munkád tekintetében „nemszeretem” rutinfeladatokkal kell foglalkoznod, ezektől pedig gyakran robotnak érzed magad. A vasárnapi konstelláció arra is szeretné felhívni a figyelmed, hogy sokan szívesen segítenének neked a környezetedben.

Rák: A Mars-Jupiter-együttállás a Skorpióban egyik nagy nyertese leszel vasárnap, mert ez a konstelláció életörömöt és életigenlést hoz neked. Ez a hatalmas boldogság, amit érezni fogsz, kiváló lehetőséget teremt a jó döntések meghozatalára, hiszen pozitív hangulatban mindent szebbnek láthatsz.

Ha van párod, akkor ő a megnövekvő szenvedélyednek örülhet. Ha nincs partnered, akkor keress egyet, de persze a nagy libidód se feledtesse el veled a védekezést, ugyanis ebben az időszakban igencsak termékeny leszel.Oroszlán: Nem valószínű, hogy örülni fogsz annak a változásnak, amit a Mars-Jupiter-együttállás jelképez és az otthonodat, családodat fogja érinteni. Oroszlánként irányító, domináns, vezér típus vagy, emiatt jobb, ha mindenki azt teszi, amit mondasz.

Amikor meg akarod mondani másoknak, hogy mit csináljanak, akkor a jó indulat vezérel, de a szeretteid nem mindig gondolják így, most pedig fel is lázadhatnak, köszönhetően a konstellációnak. Ideje hagynod, hogy ők is beleszólhassanak, dönthessenek az őket is érintő ügyekbe. A vasárnapi együttállás áttörést hozhat az ingatlanügyekben.

Szűz: Egyáltalán nem lesz kedvedre való a vasárnapi konstelláció, mert nem szereted a heves, zajos, indulatos jeleneteket, amelynek előszelét már napok óta érezheted. Ne felejtsd el, hogy nem vagy mimóza, és nem lesz semmi bajod attól, ha szem- és fültanúja leszel egy szenvedélyes szóváltásnak!

Január 7-én dönthetsz úgy, hogy nem keveredsz bele a vitába, ami esetében így könnyebben megfigyelheted, hogy kit és mi képes kibillenteni az egyensúlyából. Emellett rá kell jönnöd, hogy téged mi hoz ki a sodrodból. Ez az elemzés le fog kötni, megnyugtat, a feszültségnek pedig hamarosan nyoma sem lesz.

Mérleg: A csillagjegyedből következik, hogy akkor érzed jól magad, ha a mérleg két serpenyője egyensúlyban van, tehát mindig a tökéletes harmóniára törekszel. A hangos, durva szavaktól egyszerűen lefagysz, ezért jobb, ha felkészülsz, mert a vasárnapi Mars–Jupiter-együttállás olyan indulatokat szülhet, amelyek megrémisztenek.

A jó hír az, hogy nem ellened fog irányulni ez az erőszakos energia. Talán ellentmondásosnak tűnhet, de tény, hogy amennyiben nem omlasz össze, akkor ezt a hatást felhasználhatod a pénzügyeid fellendítésre.

Skorpió: A vasárnap Mars–Jupiter-együttállás hatására igazán jól érezheted magad a bőrödben. Míg mások aggodalmaskodnak, veszekednek, szakítanak, addig te a saját pecsenyédet sütögetheted. A Mars az uralkodó bolygód, most pedig a saját csillagjegyedben járva tehet merésszé, bevállalóssá.

Ezt a hatást erősíti fel a Jupiter, ami mindent felnagyít. Habár mindez jól hangzik, mégis tudnod kell, hogy ez a konstelláció ugyanannyira tehet vonzóvá, mint taszítóvá, szimpatikussá és antipatikussá. Vasárnap figyelj arra, hogy ne szerezz ellenségeket! A legjobb az lesz, ha a saját fejlesztésedre fordítod az energiákat.

Nyilas: A Jupiter az uralkodó bolygód, vasárnap pedig együtt fog állni a Marssal a Skorpió jegyben, ami kísértést hoz az életedbe. Már 2017 vége óta kaphattad a csábító ajánlatokat, amik próbára tették az erkölcsi, etikai és morális értékrendedet, ez fog kicsúcsosodni január 7-én.

Holnap sok fog múlni azon, hogy mire és hogyan reagálsz. Legyen szó pénzügyekről, erotikáról vagy egzisztenciáról, az biztos, hogy nem lesz könnyű a dolgod. Lehetőleg ne becsült le a Mars–Jupiter-együttállás hatalmát!Bak: Higgadt, fegyelmezett jellemként téged nem izgat a vonzalom és a vágy, ezért rád nem lesz hatással a vasárnapi Skorpió Mars–Jupiter-együttállás. Ha közvetlenül nem is érint a konstelláció, az mégis előfordulhat, hogy elítéled az impulzív, kihívást kereső, kockázatvállaló embereket.

Holnap lesz olyan barátod, aki jó hatással lehet rád, mert az ő életén keresztül rájöhetsz, hogy az élet nem olyan veszélyes, és megéri szenvedélyesen megélni. Ideje, hogy ezt kipróbáld, elvégre maximum az elavult, régi előítéleteidet veszítheted el, mást nem.

Vízöntő: Alaposan felkavarhat a holnapi Mars–Jupiter-együttállás, ami akkor hozhat bosszúságot, ha görcsösen ragaszkodsz az elképzeléseidhez, ami a jövőddel, a karriereddel, más komoly témákkal kapcsolatos.

A Mars és a Jupiter erősíti az ambícióidat, ám az súlyos hiba lenne, ha hagynád, hogy ez törtetővé tegyen! Jegyezd meg, hogy az élet bármikor alakulhat úgy, hogy szükséged lesz mások jóindulatára!

Ha ezt eljátszód, akkor magadra fogsz maradni. Természetesen mondhatod, hogy neked nincs szükséged protekcióra, ám hidd el, hogy nagyban megkönnyítenéd az életedet azzal, ha nem fosztanád meg magad ettől!

Halak: A vasárnapi Mars–Jupiter-együttállás a Skorpióban intenzívnek, erőszakosnak, indulatosnak tűnik, de neked nem kell félned, mert rád a legkedvezőbb fényszöget veti. A Jupiter az uralkodó bolygód, ami vizes jegyben testhezálló stílust jelent a számodra.

A Mars felerősíti az önérzetet és az ambíciót, ami esetedben nem baj, mert be kell látnod, hogy igenis rád fér, hogy a saját érdekedben kicsit rámenősebb legyél! Mars ebben nagy segítségedre lesz, de csak akkor fog érni valamit, ha lesz merszed élni vele. Bátornak kell lenned ahhoz, hogy végre átlépd a határaidat.

(Forrás: nlcafe.hu)

Hozzászólások

Ezt szeretik a karácsonyban a csillagjegyek

Ezt szeretik a karácsonyban a csillagjegyek

Ki mit élvez a legjobban az ünnepben?

Így fogsz viselkedni karácsonykor!

Így fogsz viselkedni karácsonykor!

Rád mi lesz jellemző a horoszkóp szerint?

Karácsonyi ajándéktippek

Karácsonyi ajándéktippek

Ki minek örülhet idén az asztrológia szerint?

Ezt a dolgot engedd el 2024 végén!

Ezt a dolgot engedd el 2024 végén!

Indítsd tiszta lappal az új évet!

Mivel lep meg a Télapó?

Mivel lep meg a Télapó?

A csillagjegyed alapján kiderül, hogy milyen ajándékra számíthatsz az idén.

Ez a karácsonyi sütemény illik hozzád!

Ez a karácsonyi sütemény illik hozzád!

Neked melyik finomságot ajánlja az asztrológia?

Ilyen színű karácsonyfa illik hozzád!

Ilyen színű karácsonyfa illik hozzád!

Arany, piros, kék, vagy valamilyen más színbe kellene öltöztetned a fenyőfádat?

Pénzügyi kihívást hozhat 2024 vége

Pénzügyi kihívást hozhat 2024 vége

Mire figyelmeztet a horoszkóp anyagi téren?

Téli cigánykártya jóslat

Téli cigánykártya jóslat

Mit üzen a jóskártya az évszakra?

Téli Tarot jóslat

Téli Tarot jóslat

Így alakulhat az évszak a jóskártya szerint!

http://ujhazak.com