2018-as horoszkóp

A számmisztika szerint különleges esztendő elé nézünk.Néhány hét múlva beköszönt a 2018-as esztendő, ami igazán különleges évnek ígérkezik, ugyanis összeadva a számjegyeket a 11-es számot kapjuk eredményül, ami a számmisztika egyik mesterszáma, tehát a következő év tele lesz különleges lehetőségekkel.

Azt, hogy a te életedre hogyan fog hatni a 11-es szám 2018-ban, elárulja a csillagjegyed.

Kos: Az elmúlt időszakban nagyon sokat dolgoztál, amiért cserébe 2018-ban megkapod a jutalmad, hiszen ebben az esztendőben beérik a munkád gyümölcse, és minden vágyad valóra válik, de természetesen nem rögtön január 1-jén.

2018-ban hajlamos leszel a türelmetlenségre, ugyanis a csillagok ebben a tekintetben fognak próbára tenni. Utólag te magad is rá fogsz jönni, hogy megérte várnod.

Bika: Elégedetten zárhatod le a 2017-es évet, hiszen sikerült több, fontos dolgot megszilárdítani az életedben. 2018-ban ez a folyamat folytatódhat, mert azokon az életterületeken gyarapodhatsz, erősödhetsz, amelyeket bizonytalannak érzel.

A következő év remek lehetőséget tartogat a további növekedésedhez, úgyhogy szorgalmasan gyűjtsd a tapasztalatokat és keresd az újabb lehetőségeket.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

2018-ban folytasd az utad, hiszen a legjobb irányba haladsz!

Ikrek: Tovább erősödhetsz és gyarapodhatsz 2018-ban. Az előtted álló tizenkét hónapban folytathatód önmagad felfedezését, de arra is rájöhetsz, hogy mi a célod a világban. Az új esztendő rendkívül izgalmas lehetőségeket kínál fel neked, ám azt neked kell megfejtened, hogy pontosan mit. 2018-ban légy az eddigieknél is figyelmesebb, hogy biztosan meghalld, ha hívnak!

Rák: A csillagok jóslata szerint 2018 a te éved lesz. A következő hónapokban erősebbnek fogod érezni magad, mint eddig, és megtapasztalhatod azt az önzetlen szeretetet, amit te is sugárzol a környezetedre.

2018-ban többször előfordulhat, hogy olyan helyzetben találod magad, amikor jól jársz, ha kimutatod az érzelmeidet mások előtt. Emellett fontos döntéseket kell majd meghoznod, de az is biztos, hogy változni fog az önmagaddal, a szeretteiddel és a világgal kapcsolatos szemléletmódod.

Oroszlán: Ahogy eddig, úgy 2018-ban is mindegy, hogy hova lépsz be, mert csodálatos hatást fogsz gyakorolni az emberekre. Az előtted álló tizenkét hónapban új és izgalmas lehetőségek töltik meg izgalommal és lelkesedéssel a szívedet.

A 2018-as év tökéletes alkalom lesz arra, hogy megszabadulj minden negatívumtól. Ez jelentheti azt, hogy kidobod azokat a tárgyakat, amelyek már nincsenek a hasznodra, de azokat a baráti és egyéb kapcsolatokat is megszakíthatod, amelyekre többé nincs szükséged.

Szűz: A 2018-as év önmagad felfedezéséről fog szólni, tehát kénytelen leszel elfogadni néhány változást az életedben. Ez ne ijesszen meg, hiszen nincs mitől tartanod, nincs miért aggódnod! Az esztendőben előfordulhat, hogy bizalmatlanul fogadod a változásokat, ám azok a javadat fogják szolgálni.

2018-ban remek alkalmak és lehetőségek teszik majd lehetővé, hogy tovább dolgozz önmagadon és ezáltal tovább fejlődhess.

Mérleg: A csillagjegyed miatt jellemző rád, hogy mások érdekeit előbb figyelembe veszed, mint a sajátjaidat. 2018-ban ezen a hozzáálláson változtathatsz, tehát végre elsősorban önmagadra figyelhetsz.

A következő hónapokban megtapasztalhatod, hogy milyen az, amikor önmagadnak segítesz először, és csak ezt követően másoknak. Ne hidd, hogy ez önzés, mert valójában a bölcsességed és a lehetőségek kiaknázásáról van szó, amivel 2018-ban megéri élned.Skorpió: A belső erődet és az önelfogadást fejlesztheted 2018-ban. Tavaly még eltitkoltad a különleges képességedet, ám ideje, hogy kihasználd a lehetőségeket és megmutasd, hogy mire vagy képes, milyen erő, fegyelem és szakértelem rejtőzik benned. Meg fogod találni azokat az embereket, akik ebben nagy segítségedre lesznek.

Nyilas: A párkapcsolatodban és a barátai kapcsolataidban számíthatsz drámai változásokra 2018-ban, abban az évben, amelyben semmit sem kapkodhatsz el. Ebben az esztendőben nagyon igaz lesz, hogy a türelem rózsát terem.

Nyilasként nem vagy türelmes alkat és várakozni sem szeretsz, de 2018-ban muszáj átgondolnod és mérlegelned a lehetőségeidet, ugyanis ez elengedhetetlen lesz ahhoz, hogy megkapd a jutalmadat!

Bak: Rázós és döcögős éveken lehetsz túl, ám megérte kitartanod, mert a kemény, szívós munkád 2018-ban beérik és kifizetődik. Ünnepeld ezt meg, lazíts és pihend ki magad, mert megérdemled! Habár munkamániás Bak vagy, mégis 2018-ban lásd be, hogy neked is szükséged van a szórakozásra az előtt, hogy új célokat jelölnél ki magad elé és belevetnéd magad az újabb feladatokba!

Vízöntő: A 2018-as év szembetűnő változásokat hozhat neked. Ebben az esztendőben könnyen előfordulhat, hogy kicsúszik a lábad alól a talaj, és nem leszel képes a kezedben tartani a dolgaidat. Ilyenkor érdemes lesz hátralépned, és elővenned az egyik legnagyobb erősségedet!

Vízöntőként mindig tudod, hogy hogyan kell kezelned az újdonságokat, ráadásul te vagy az, aki a változások, új lehetőségek elébe megy. 2018-ban is ezt kell tenned, úgyhogy maradj hű a csillagjegyedhez!

Halak: Téged mindenki úgy ismer, mint egy önzetlen barátot, akire mindig és mindenki számíthat. Habár 2018-ban is fontos lesz, hogy segíts másokon, mégis rá fogsz jönni, hogy az is nagyon lényeges, hogy saját magadra is gondolj.

A következő hónapokban izgalmas lehetőségek segíthetnek abban, hogy olyan képességedet fedezd fel, amelynek a létezéséről talán még te magad sem tudtál. Ez alaposan megerősítheti az önbizalmadat.

(Forrás: nlcafe.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Őszi nap-éj egyenlőség horoszkóp

Őszi nap-éj egyenlőség horoszkóp

Különleges időszakot hoz szeptember 23-a.

Őszi angyalhoroszkóp

Őszi angyalhoroszkóp

Ezt tanácsolják az angyalok az évszakra.

Őszi célok

Őszi célok

Mit kellene elérned az évszakban a horoszkóp szerint?

Autós horoszkóp

Autós horoszkóp

Melyik kocsi illik hozzád az asztrológia szerint?

Őszi programajánló

Őszi programajánló

Milyen programra kellene mindenképpen időt szakítanod?

Így teheted jobbá az életedet 2026 őszén!

Így teheted jobbá az életedet 2026 őszén!

Így teheted jobbá az életedet 2026 őszén!

Őszi rúnahoroszkóp

Őszi rúnahoroszkóp

A csillagjegyed alapján kapott rúnák jövendölik meg, hogy mire számíthatsz a hónapban.

Őszi Cigánykártya horoszkóp

Őszi Cigánykártya horoszkóp

Mit jövendöl neked a kártya?

Őszi mantra

Őszi mantra

Ez a mondat adhat erőt az évszakban.

Őszi egészséghoroszkóp

Őszi egészséghoroszkóp

Így alakulhat az egészséged az évszakban!

http://ujhazak.com