2018-as szerelmi horoszkóp

Mi várható az érzelmek terén a következő tizenkét hónapban?A csillagok 2018-as jóslata szerint senki sem fog unatkozni a szerelmi életében, ahol pártalálás, eljegyzés, házasság, de komoly próbatételek is várhatóak. Te vajon mire készülhetsz a csillagjegyed alapján?

Kos: Ha párkeresőként vágsz neki 2018-nak, akkor az év első napjaitól tartsd nyitva a szemed, mert az esztendő első felében jó esélyed lesz életed párjának megtalálására. Mivel a csillagok több kérőt fognak elég vezetni, emiatt nem lesz könnyű eldöntened, hogy melyikük lesz számodra az igazi.

Ha már kapcsolatban élsz, akkor 2018 második fele hatalmas fordulatot hozhat, mert a pároddal hirtelen felindulásból eljegyzitek egymást, vagy össze is házasodtok. Amennyiben problémák vannak a kapcsolatodban, gyakoriak a házastársi vitáitok, akkor 2018-ban rendezni fogjátok a viszonyotokat, aminek eredményeként boldogság költözik az életetekbe.

Bika: Ha van párod, akkor 2018 első negyedéve után válságba kerülhet a kapcsolatod, amit alapjaiban kérdőjelezhetsz meg, és még házasság esetén is elgondolkodhatsz azon, hogy talán jobb lenne elválni.

A szakítást ne kapkodd el, mert csak az év első fele lesz ennyire problémás, amit nem él túl minden párkapcsolat. 2018 második felétől ismét megtaláljátok a közös hangot a kedveseddel, akivel új irányba fordíthatjátok a kapcsolatotokat.

Ha a pároddal azok közé fogsz tartozni, akiknek a szerelme túléli az érzelmi viharokat, akkor a csillagok szerint biztos, hogy együtt maradtok, a kapcsolatotok pedig boldog és harmonikus lesz. Ha nincs még párod, akkor 2018 második fele hozhat változást.

Ikrek: A csillagok azt üzenik, hogy 2018 a Vénusz éve, tehát érdemes lenne a kapcsolatod építésére fordítani a bolygó energiáját. Ebből következik, hogy az égiek szerint nagy hibát követsz el, ha egyedülállóként a munkádnak és legfeljebb alkalmi kapcsolatoknak akarod szentelni az évet. Ugyanakkor, ha te nem is akarsz párt találni magadnak, akkor a csillagok megmakacsolhatják magukat, és csak azért is eléd vezetik az igazit, akár pont a munkahelyeden.

Ha párkapcsolatban vágsz neki 2018-nak, akkor az esztendő közepén konfliktusos időszak várható, de ezt leszámítva, kedvezően alakulhat az év, amelyben szinte minden párkapcsolatot feljebb lép egy szinttel, ami jelenthet összeköltözést, eljegyzést, esetleg házasságot. Ha már házas vagy, akkor meglepetéssel készülnek neked az égiek.

Rák: Párkapcsolat esetén 2018 tavasza viharos időszaknak ígérkezik, amelyben a szakítás gondolata is megfordulhat a fejedben, ám ne siesd el a döntést, mert őszig képesek lehetek változtatni a kapcsolatokon a kedveseddel.

A boldogság csak akkor költözhet majd vissza a kapcsolatodba, ha a pároddal képesek lesztek mindenről beszélni, ugyanis javítanotok kell a kommunikációtokon, ami mellett sokkal megértőbbnek kell lenned a pároddal. Ez azonban nem lesz igaz minden Rák párkapcsolatára, mert lesz, akiknél nem a szakítás, hanem a házasság gondolata merül fel.

Ha párkeresőként köszöntöd a 2018-as évet, akkor óvatosnak kell lenned, mert annyira vágyhatsz a szerelemre, hogy bárki közeledésének hajlandó lennél engedi, ami egyáltalán nem bölcs döntés a részedről!Oroszlán: Kiváló év elé nézel 2018-ban, ha a szerelmi életedről van szó, mert boldogság és harmónia fogja jellemezni ezt a területet, ahol az eljegyzés és házasság gondolata is felmerülhet. Ezt a pozitív változást nagyban elősegíti, hogy sokat fogsz változni, aminek eredményeként nem leszel annyira önző, birtokló, mint korábban, a kompromisszumokra pedig jobban fogsz hajlani, ezért a vitás helyzeteket is jobban fogod kezelni.

Amennyiben párkeresőként vágsz neki 2018-nak, akkor nagyon gyors változásra számíthatsz, mert egyfelől párt találsz, másfelől rövid időn belül összeköltözhettek. Jövőre nem kell attól félned, hogy a sietség negatívan fog hatni a kapcsolatodra.

Szűz: Ha párban kezded a 2018-as évet, akkor alapvetően ígéretesen alakulhat a szerelmi életed, ám néhány dolog hiányzik a tökéletes boldogsághoz, ugyanis ideje lenne sokkal jobban becsülnöd és tisztelned a kedvesedet, méghozzá úgy, hogy ezt ő is érezze!

2018-ban legyél türelmesebb, megértőbb vele, mert ellenkező esetben az év első fele komoly nehézségeket hozhat. Bátran beszéljetek a titkos vágyaitokról, amit megvalósítanátok, mert ezek közelebb hozhatnak egymáshoz benneteket!

Ha párkeresőként az a terved, hogy egész évben flörtölni fogsz, csak könnyű és kényelmes kapcsolatokra vágysz, akkor arra biztos nem számítasz, hogy hirtelen rád talál a nagybetűs szerelem.

Mérleg: Párkapcsolat esetén rengeteg minden fog történni veled 2018-ban, aminek elején még minden rendben lesz, ám tavasszal problémás időszak veszi kezdetét, aminek következtében hirtelen úgy érezhetitek a pároddal, hogy nem is ismeritek egymást.

Az év közepétől állandó viták és félreértések nehezíthetik a szerelmi életed, ami szakításhoz vezethet. Ha azonban inkább a párod mellett maradsz, akkor az év elejinél is nagyobb boldogság jellemezheti a kapcsolatotokat, ami akár elköteleződéshez is vezethet, ha ez még nem történt meg.

Abban az esetben, ha párkeresőként vágsz neki a 2018-as esztendőnek, akkor a tavasz-nyár időszakban érezheted úgy, hogy megütötted a főnyereményt.

Skorpió: Amennyiben már megtaláltad a párodat, akkor 2018-ban keményen fogsz dolgozni, hogy jobbá tedd a kapcsolatot, ami ennek köszönhetően, hatalmas változáson eshet át, ráadásul abba az irányba terelheted, amilyenre mindig vágytál.

A párkapcsolatod jövőre sokkal színesebb és izgalmasabb lehet, mint eddig. A kedveseddel utazhattok, baráti összejövetelekre járhattok, de a nemi életetek is felpezsdülhet, ha minél előbb elkezded a kapcsolatépítő tevékenységed, főleg akkor, ha elhidegülés jelét véled felfedezni, mert annak szakítás lehet a vége.

Ha nincs párod, akkor 2018-ban bármikor megjelenhet valaki az életedben, ha erre lehetőséget adsz neki, tehát nem a munkában temetkezel, és nem zárkózol be az otthonod négy fala közé.Nyilas: Párkapcsolat esetén már 2018 elején úgy érezhetitek a kedveseddel, hogy a szerelmetek menthetetlen, ám még ne szakítsatok, hanem tegyetek néhány kísérletet arra, hogy megmentsétek a románcot, mert abban az esetben, ha ez sikerül, akkor számíthattok a sírig tartó boldogságra.

Természetesen lehet, hogy minden erőfeszítés ellenére, a szakítás mellett fogtok dönteni, a tavaszt pedig szingliként kezded. Ha sikerül megmenteni a kapcsolatot, akkor viszont az elköteleződés is bekövetkezhet.

Amennyiben párkeresőként köszöntöd a 2018-as évet, akkor acélozd meg magad, mert kellemetlen csalódásokra kell számítanod, ám ez ne vegye el örökre a kedved a párkapcsolattól, ugyanis a legváratlanabb pillanatban találkozhatsz azzal a személlyel, aki méltó lesz arra, hogy párodnak nevezze magát.

Bak: A csillagok arra figyelmeztetnek, hogy 2018-ban legyél türelmesebb, kerüld az akaratosságot és a némaságot, mert ezekkel semmit sem érsz el! Ha gondjaid vannak, akkor arról beszélj, de legyél mindig higgadt a másik féllel szemben, és ne akard a saját igazadat bizonygatni!

Ha a pároddal nem kezdetek el már 2018 elején dolgozni a kapcsolatotokon, akkor a nyarat szingliként töltheted. Már egy kevéske erőfeszítés és pozitív hozzáállás is elég lenne ahhoz, hogy megmentsétek a szerelmeteket, de az is sokat segítene, ha kiszakadnátok a mindennapok szürkeségéből, többet utaznátok, kirándulnátok, minőségi időt töltenétek együtt. Ezzel már nyár végére rendezhetnétek a kapcsolatotokat.

Vízöntő: 2018-ban a szerelmi életed egy pillanatára sem mondhatod majd azt, hogy unalmas. Az esztendő elején heves érzelmi vihar során kell majd eldöntened, hogy maradsz, vagy szakítasz, ám az exedhez semmiképpen se fuss vissza, mert akkor cseberből-vederbe eshetsz!

Amennyiben megpróbálod megmenteni a kapcsolatodat, akkor hirtelen ötlettől vezérelve, összeköltözhettek a pároddal, ugyanakkor össze is házasodhatok, ám ezt jobb lenne alaposan átgondolni, ahogy azt is, ha házasként gyereket vállalnátok, mert nem ez a legjobb módja a problémák orvoslásának! Ha együtt maradsz a pároddal, akkor a szerelmetek sokat fog javulni 2018-ban.

Abban az esetben, ha párkeresőként vágsz bele az esztendőbe, akkor alaposan gondold meg, hogy milyen alkalmi vagy szeretői viszonyba keveredsz bele, mert könnyen előfordulhat, hogy te húzod végül a rövidebbet!

Halak: 2018 első hónapjaiban hangulatingadozás és szeretetmánia lesz rád jellemző, ráadásul a munkahelyi feszültséget is a párodon vezeted le. Ha nem akarsz a kedvesed agyára menni, akkor próbáld visszafogni magad! Amikor majd elmúlik a depressziód, helyreáll az önértékelésed, akkor ismét felvirágoztathatod a kapcsolatodat. 2018 tavaszán akár eljegyezésre is sor kerülhet.

Abban az esetben, ha párkeresőként indulsz neki a 2018-as évnek, akkor egy olyan partnerrel hozhat össze a sors, aki mindenben támogatni fog, aki mellett önmagad lehetsz és fejlődhetsz.

(Forrás: femcafe.hu)

Hozzászólások

Ezt szeretik a karácsonyban a csillagjegyek

Ezt szeretik a karácsonyban a csillagjegyek

Ki mit élvez a legjobban az ünnepben?

Így fogsz viselkedni karácsonykor!

Így fogsz viselkedni karácsonykor!

Rád mi lesz jellemző a horoszkóp szerint?

Karácsonyi ajándéktippek

Karácsonyi ajándéktippek

Ki minek örülhet idén az asztrológia szerint?

Ezt a dolgot engedd el 2024 végén!

Ezt a dolgot engedd el 2024 végén!

Indítsd tiszta lappal az új évet!

Mivel lep meg a Télapó?

Mivel lep meg a Télapó?

A csillagjegyed alapján kiderül, hogy milyen ajándékra számíthatsz az idén.

Ez a karácsonyi sütemény illik hozzád!

Ez a karácsonyi sütemény illik hozzád!

Neked melyik finomságot ajánlja az asztrológia?

Ilyen színű karácsonyfa illik hozzád!

Ilyen színű karácsonyfa illik hozzád!

Arany, piros, kék, vagy valamilyen más színbe kellene öltöztetned a fenyőfádat?

Pénzügyi kihívást hozhat 2024 vége

Pénzügyi kihívást hozhat 2024 vége

Mire figyelmeztet a horoszkóp anyagi téren?

Téli cigánykártya jóslat

Téli cigánykártya jóslat

Mit üzen a jóskártya az évszakra?

Téli Tarot jóslat

Téli Tarot jóslat

Így alakulhat az évszak a jóskártya szerint!

http://ujhazak.com