A boldog a párkapcsolat titka 2020-ban

Javaslatok, amikre érdemes lesz odafigyelned a következő évben.Annak érdekében, hogy a párkapcsolat jól működjön, folyamatosan dolgozni kell rajta, még akkor is, ha a felek úgy érzik, hogy tökéletes köztük a harmónia, ezért a horoszkóp most ellát néhány javaslattal, amire 2020-ban figyelned kellene ahhoz, hogy boldog párkapcsolatban élhess.

Kos: 2020-ban jól tennéd, ha kicsit lassítanál, több időt szentelnél a párodra. Kosként, ha valami nem az elképzeléseid szerint alakul, akkor hajlamos vagy a saját kezedbe venni a dolgok irányítását, és egyedül akarsz mindent megoldani, ám a párod lehet, hogy nem szereti ezt a reakciót.

Lehet, hogy neki csak arra lesz szüksége, hogy valaki végighallgassa, adjon neki néhány jó tanácsot, és nem akarja, hogy helyette tedd meg, amit meg kell tennie.

Bika: 2020-ban hiába szeretnéd, hogy maradjon minden a régiben, muszáj lesz rugalmasnak lenned és változtatnod néhány dolgon, ha boldog párkapcsolatra vágysz. Ez jelenthet viselkedésbeli változást, ami több érdekes hódoló megjelenéséhez vezethet, de utazásra és új dolgok kipróbálására való nyitottságról is lehet szó.

Ami 2020-ban különösen fontos, hogy oszd meg a mély érzelmeidet a pároddal, mert ezzel sokkal szeretettelibb és értékesebb kapcsolatot teremthetsz.

Ikrek: A csillagjegyed alapján gyorsan vág az eszed, szellemes vagy, és soha nem fogsz ki a mondanivalóból, mindez pedig igazán vonzóvá tesz a párod szemében, de azért akad néhány tulajdonságod, amin érdemes lenne javítanod ahhoz, hogy 2020-ban boldog párkapcsolatban élhess.

Ebben az évben nyitottabbnak kellene lenned, ne temesd magadba az érzelmeidet, mert annak semmi haszna! Arra sincs szükség, hogy folyton szórakoztató légy. Néha nézz magadba és tisztázd az érzéseidet! Abban az esetben, ha ezt megosztod a kedveseddel, akkor sokkal erősebbé és szorosabbá kovácsolhatod a kapcsolatotokat a következő esztendőben.

Rák: Csillagjegyedet figyelembe véve az mondható el rólad, hogy érzelmileg mindig támogatod a párodat, de eközben hajlamos vagy a háttérbe szorítani a saját szükségleteidet. 2020-ban ezen kellene változtatnod, hiszen te is megérdemled a szeretetet és a figyelmet.

Ha jövőre képes leszel a kedvesed tudomására hozni az érzéseidet, akkor sokkal szorosabbá válhat a köztetek lévő kötelék. Emellett jól tennéd, ha több időt fordítanál magadra. Rákként folyton csak adsz, ám ne számíts egészséges párkapcsolatra, ha teljesen kimeríted magad, és ezért nem kapsz cserébe semmit.

Oroszlán: Oroszlánként szereted, ha a figyelem középpontjában lehetsz, ezért sok időt áldozol arra, hogy ez így is maradjon. Esetedben mindegy, hogy a barátaidról vagy a kollégáid irányításáról van-e szó, ugyanis mindig tudod, hogy mit akarsz, és bármit hajlandó vagy megtenni azért, hogy az előtérbe kerülj.

Ez a viselkedés azonban árt a párkapcsolatodnak, hiszen elnyomod a kedvesed érzelmeit, ezért 2020 a kompenzálásáról kellene, hogy szóljon. Próbálj több időt szentelni a kedvesednek, akivel például menjetek közös vakációra. Tégy meg mindent, hogy a kettőtök közti kapcsolat megerősödjön, mert 2020-ban ez a lényeg!

Szűz: Ha 2020-ban boldogabbá tennéd a párkapcsolatodat, akkor jól tennéd, ha eldobnád a terveidet, a szoros időbeosztásodat, és csak hagynád, hogy az élet magával sodorjon. Erre azért lenne szükséged, mert Szűzként szokásod mindent tüzetesen átvizsgálni, elemezni, pedig teljesen felesleges a tökéletességre törekedni.

Ha jövőre randizni mész, akkor se tervezz meg előre semmit, hanem inkább csak élvezd az partnereddel töltött időt, mert biztos, hogy a dolgok majd maguktól is kialakulnak, a spontán cselekvés pedig a párodnak is sokkal jobban fog tetszeni.Mérleg: Mindenről megvan a saját véleményed, ám ez nem jelenti azt, hogy ennek folyton hangot is adsz, ugyanis jellemző rád, hogy nem osztod meg a környezeteddel, hogy mit gondolsz. 2020-ban ezen kellene változtatnod az életed minden terén, így a párkapcsolatban is.

Jövőre fontos, hogy hallasd a hangod, hogy kilépj a mindennapi rutinodból, és bátran adj teret a saját vágyaidnak, őszinte véleményednek, amik mellett mindig állj ki!

Skorpió: 2020-ban azzal tehetnéd sokkal szorosabbá a párkapcsolatodat, ha megosztanád a társaddal azt, hogy milyen mély érzelmeid vannak iránta. Ha azt hiszed, hogy a szenvedélyeddel elijesztenéd a kedvesedet, akkor tévedsz, mert éppen azzal generálsz feszültséget kettőtök közé, ha magadban tartod azt.

2020-ban muszáj lépéseket tenned ezen a téren, hiszen Skorpióként te táplálod a legmélyebb érzelmeket az összes csillagjegy közül, ezért nem élhetsz úgy, hogy nem engeded szabadjára őket. Ha ezt megosztod a pároddal is, akkor ennél szebb szerelmi ajándékot nem is adhatnál neki 2020-ban.

Nyilas: Sok erősséged van, de az elköteleződés nem tartozik közéjük, ezért elbizonytalanodsz, ha a párkapcsolatod kezd komolyra fordulni. 2020-ban ezen a területen kellene fejlődnöd. Ha végre képes leszel elköteleződni a kedvesed mellett, akkor rá fogsz jönni, hogy mennyire jó érzés megszabadulni a hezitálástól.

Nyilasként rendkívül őszinte vagy, az érzéseidet soha nem titkolod el, így a párod nagyon jól tudja, hogy mire van szükséged, mi zajlik benned. Ebből egy igazán stabil, megértő szerelmi kapcsolat alakulhatna ki 2020-ban.

Bak: Bak jegyűként elmondható rólad, hogy mindig a céljaidnak élsz, és addig képtelen vagy megnyugodni, amíg el nem éred azokat. Ennek tudatában nem meglepő, hogy gyakran azt veszed észre magadon, hogy minden erődet egyetlen dologra fordítod, és minden mást elhanyagolsz. Ezzel muszáj tisztában lenned, ha 2020-ban javítani akarsz a párkapcsolatodon!

Jövőre azon kellene dolgoznod, hogy megtaláld az egyensúlyt a saját és a párod szükségletei között. Azt se ártana észben tartanod, hogy a kedvesed nem az elért sikereid miatt szeret, hanem a személyiséged miatt.

Vízöntő: A csillagjegyed szerint rólad elmondható, hogy minden párkapcsolatod barátságként indul, vagyis idő kell ahhoz, hogy szerelembe ess. Amikor ez bekövetkezik, akkor őszinteségben és hűségben élsz a pároddal.

2020-ban azzal tehetnéd boldogabbá a kapcsolatodat, ha több időt fordítanál magadra, és megtalálnád az egyensúlyt a magánélet és a személyes céljaid között. A szerelmi kapcsolat nem azt jelenti, hogy a háttérbe kell szorítanod a barátaidat, a hobbijaidat és a vágyaidat! Az az idő, amit egyedül töltesz, semmit sem vesz el a boldog párkapcsolatodtól, hanem hozzáad.

Halak: Téged teljesen lefoglal a szeretteidről való gondoskodás, ami remek a párod számára, de számodra gyakran mellőzöttséget jelent. Halakként ritkán hozod szóba, hogy mire vágysz, mit szeretnél a kapcsolatba, emiatt sokszor rossz vége lesz, ha az igényeid nem azonosak a párod igényeivel.

A szerelmi kapcsolatod sokkal boldogabb lehetne, ha megfelelően kommunikálnál a kedveseddel, ezért 2020-ban az lenne a legfontosabb, hogy engedd szabadon az érzéseidet, mert hidd el, a valóságban senki sem gondolatolvasó!

(Forrás: nlc.hu)

Hozzászólások

Karácsonyi ajándéktippek

Karácsonyi ajándéktippek

Ki minek örülhet idén az asztrológia szerint?

Ezt a dolgot engedd el 2024 végén!

Ezt a dolgot engedd el 2024 végén!

Indítsd tiszta lappal az új évet!

Mivel lep meg a Télapó?

Mivel lep meg a Télapó?

A csillagjegyed alapján kiderül, hogy milyen ajándékra számíthatsz az idén.

Ez a karácsonyi sütemény illik hozzád!

Ez a karácsonyi sütemény illik hozzád!

Neked melyik finomságot ajánlja az asztrológia?

Ilyen színű karácsonyfa illik hozzád!

Ilyen színű karácsonyfa illik hozzád!

Arany, piros, kék, vagy valamilyen más színbe kellene öltöztetned a fenyőfádat?

Pénzügyi kihívást hozhat 2024 vége

Pénzügyi kihívást hozhat 2024 vége

Mire figyelmeztet a horoszkóp anyagi téren?

Téli cigánykártya jóslat

Téli cigánykártya jóslat

Mit üzen a jóskártya az évszakra?

Téli Tarot jóslat

Téli Tarot jóslat

Így alakulhat az évszak a jóskártya szerint!

Az angyalok téli üzenete

Az angyalok téli üzenete

Neked mit tanácsolnak az angyalok a csillagjegyed alapján?

A mahjong kövek téli üzenete

A mahjong kövek téli üzenete

A csillagjegyed alapján megkapod a neked szóló jóslatot.

http://ujhazak.com