A csillagjegyek legmegdöbbentőbb tulajdonsága

Sebhely, szín, a reggel utálata és a hírnév utáni vágy is szerepel a legmeghökkentőbb jellemzők között.A csillagjegyek legáltalánosabb tulajdonságait mindenki jól ismeri, ezért most olyan megdöbbentő, vicces és izgalmas információk derülnek ki, amelyekről talán soha nem hallottál. Rád vajon milyen meghökkentő dolog jellemző?

Kos: Gyakran látható sebhely a homlokán, ami nagyszerűen bizonyítja, hogy gyakran szó szerint fejjel megy a falnak, esetleg valami másnak, például a szekrénynek, ajtófélfának. Ennek eredményeként úgy viseli a homlokán a púpot, mint Harry Potter a sebhelyét. Az apró sérülések oka, hogy a Kos állandóan agyal, emiatt nem figyel, hogy éppen mit csinál.

Bika: Utálja a reggeleket. Ha az ébresztőt beállította reggel 7 órára, akkor hagyja, hogy csörögjön, majd a gomb lenyomása után még engedélyez magának öt perc szunyókálást. A Bika esetében azonban tényleg igaz, hogy az alvás megszépít, ám csak addig, amíg rá nem döbben, hogy csúnyán elkésett. Ilyenkor visszatérnek az alvástól kisimult ráncok, ám mit tehetne szegény Bika, aki annyira imád a finom szaténágyneműben heverészni?

Ikrek: A legmeglepőbb információ az Ikrekről, hogy a kedvenc színe a sárga, de imád kísérletezni a zöld árnyalatokkal.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ennek a csillagjegynek mindig jó lesz a kedve, ha vidám színeket lát. Nagyon szereti rendezgetni, csinosítani az otthonát, aminek eredménye ugyanolyan színes lesz, amilyen ő maga.

Rák: Azt tudjuk, hogy a Rák rajong a régi dolgokért, de az már megdöbbentő információ, hogy szíven guberál, válogat a bolhapiacokon, antikváriumokban, ahol rengeteg értékes kinccsel gazdagszik.

A vintage holmiknak nem tud ellenállni a Rák, akinek a szépség és a harmónia különösen fontos. Ahhoz is jó érzéke van, hogy elegánssá tegye az otthonát azokkal a holmikkal, amik mások számára értéktelenek. A romantikus ruhákat annyira szereti, hogy szívesen divatba hozná a századeleji formákat, ha lenne erre lehetősége.

Oroszlán: Ha valakinek káprázatos, elképesztően dús a haja, akkor nagy a valószínűsége annak, hogy Oroszlán az illető csillagjegye, ugyanis rájellemző, hogy irigylésre gyönyörűek a fürtjei, amire rendkívül büszke.

Természetesen sokat bajlódik a hajával, hogy az tényleg lenyűgözze az embereket. Képes mindenféle hajkészítményt kipróbálni, ám előfordul, hogy a rakoncátlan tincsei mégsem állnak úgy, ahogy ő szeretné.Szűz: Ha lehetne, akkor valószínűleg becsületből diplomázna a Szűz. Ez a csillagjegy rendkívül gyakorlatias és összeszedett. A munkáját mindig a lehető legjobban végzi. Megbízható és nagyon becsületes személy, aki soha nem tenne olyasmit, ami ellenkezik az elveivel és az erkölcsével. Ha például nincs vonaljegye, akkor inkább sétálva teszi meg a két megálló közötti távot, mert bliccelni soha nem fog.

Mérleg: A legnagyobb divatmániás az összes csillagjegy közül. Ő biztos, hogy ért az aktuális trendekhez, a ruhatára és a cipős szekrénye pedig irigylésre méltó. A Mérleg mindig úgy néz ki, mintha most lépett volna le egy divatmagazin címlapjáról. Rá igaz a legjobban, hogy az öltözködés előtt áll a holmikkal dugig megtömött szekrénye előtt és megjegyzi, hogy nincs egy rongya, amit felvegyen.

Skorpió: Elképesztő megújuló erővel rendelkezik a Skorpió, akivel kapcsolatban nem ez a legmegdöbbentőbb információ, hanem az, hogy a haja egészen furcsán nő. Elől, a homloka közepén V-alakot formáz az egyik tincs, aminek hatására az arcvonása elég mókás, ettől pedig pletykafészek benyomását keltheti.

Nyilas: Megdöbbentő, de a kifejezetten optimista Nyilas titokban arról álmodozik, hogy híres sztár lesz, a világ a lábai előtt hever és mindent megkaphat, amire csak vágyik. Ez a csillagjegy nagyon erősen hisz a képességeiben, tehát egyáltalán nem kizárható, hogy egyszer tényleg híres lesz, hiszen Brad Pitt, Taylor Swift, Scarlett Johansson és Frank Sinatra is olyan híresség, akinek Nyilas a csillagjegye.

Bak: Ez a csillagjegy szó szerint A főnök, így, nagy A-val, tehát megdöbbentő, de elég valószínű, hogy a te főnököd is Bak. Igaz, ami igaz, rendkívül jó vezetői képességekkel rendelkezik, lojális, szívós, kitartó, a családjáért pedig bármit megtesz.

Hajlamos megszállottan dolgozik, ami abban nyilvánul meg, hogy még be sem fejezte az egyik munkáját, már a következő célján gondolkodik, a többiek pedig csak győzzék utolérni.

Vízöntő: Igazi csapatjátékos csillagjegy, aki talán a legjobb az egész bandában, hiszen rendkívül okos és intelligens teremtés. Ezt azonban már tudtuk a Vízöntőről, akinek legfurcsább tulajdonsága az, hogy hidegek a kezei és a lábai. Ez annak köszönhető, hogy nem tökéletes a keringési rendszere, amin talán a forróvizes lábáztatás segíthet.

Halak: Minden a hetes számról szól a Halak életében, akinek gyerekkorában a Hófehérke és a hét törpe lehetett a kedvenc meséje, vagy azok a történetek, amelyekben hétfejű sárkány szerepelt, esetleg a hősöknek hét próbát kellett kiállniuk.

Természetesen a számmisztika magyarázza meg, hogy a Halak miért él a hetes szám bűvöletében. Ennek a csillagjegynek az uralkodó bolygója a Neptunusz, a számmisztika pedig ezt a bolygót azonosítja a 7-es számmal.

(Forrás: nlcafe.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ilyen pozitív változásban lehet még részed 2026 tavaszán

Ilyen pozitív változásban lehet még részed 2026 tavaszán

Milyen jó irányra számíthatsz az asztrológia szerint?

Ilyen lehetne a tökéletes nyaralás 2026-ban

Ilyen lehetne a tökéletes nyaralás 2026-ban

A csillagjegyed alapján kiderül, hogy hogyan kellene töltened az idei vakációdat.

Fura unatkozási szokások

Fura unatkozási szokások

Milyen különös dolgot csinálsz, ha unod magad?

Életkedv-horoszkóp

Életkedv-horoszkóp

Így nyerheted vissza a lelkesedésedet, ha mostanában kedvetlennek érzed magad!

Húsvéti angyalüzenet

Húsvéti angyalüzenet

Ezt tanácsolják az angyalok az ünnepre!

Virághoroszkóp

Virághoroszkóp

Ennek a virágnak örülhetnek a nők a csillagjegyük alapján.

Nőnapi horoszkóp

Nőnapi horoszkóp

Nőknek szóló csillagüzenet.

Tavaszi szerelmi tanácsok

Tavaszi szerelmi tanácsok

Ezt a tanácsot kellene megfogadnod az asztrológia szerint.

Tavaszi rúnahoroszkóp

Tavaszi rúnahoroszkóp

A csillagjegyed alapján kapod meg a jóslatot.

A cigánykártya tavaszi üzenete

A cigánykártya tavaszi üzenete

Erre számíthatsz az évszakban a jóskártya szerint.

http://ujhazak.com