A legjobb nászút a horoszkóp szerint

Friss házasként hova kellene utaznia a csillagjegyeknek?Az esküvői hagyományok közé tartozik a nászút, ami esetében az ifjú pár elvonulhat néhány napra, hogy kettesben megünnepeljék a szerelmüket, a házasságukat. Ugyanakkor, ahogy az lenni szokott, úgy ebben az esetben sem lehet azt mondani, hogy minden friss házas számára ugyanazt jelenti a tökéletes nászút, hiszen míg az egyik pár a tengerpartra vágyik, addig a másik lehet, hogy kalandtúrára, ezért a horoszkóp elárulja, hogy a különböző csillagjegyek számára milyen nászút lehet a legideálisabb.

Kos – Kalandtúra Peruban: Az energiával és lelkesedéssel teli Kos imádja a kalandot, és mindig készen áll arra, hogy elmenjen a végletekig. Számára a legtökéletesebb nászút a perui Machu Picchura vezető kalandtúrára lehetne, ahol a csodás látképet tökéletes jutalomnak érezné az erőfeszítéseiért cserébe. Ez az élmény biztos, hogy felejthetetlen lenne a Kos számára.

Bika – Romantika és romantika: Szinte biztos, hogy a romantikáért rajongó Bika Párizsba, a szerelem városába utazna nászútra. A francia fővárosnál romantikusabb helyet ki sem lehetne találni a Bika számára, akiből a hűség és az odaadás is felszínre törne a párizsi zenés éjszakák, ételkülönlegességek és Eiffel torony látványának hatására.

Ikrek – Minden az éjszakai életről szól: A pörgésért, vidámságért és éjszakai életért rajongó Ikrek számára a floridai Miami lehetne a legjobb helyszín, ha nászútra indul. A városban a világ legjobb lokáljai, a legkülönfélébb koktélok várják, míg napközben a csodás homokos strandon pihenhetne a szerelemével.

Rák – Vidéki nyugalom: A világ zajától nem teljesen elzárt, nyugodt, vidéki környezet lehetne a tökéletes nászút a Rák számára. A thaiföldi Phuket szigete, de a Balaton-felvidék apró falvai is, megfelelhetnek a Ráknak, aki ezeken a helyeken megkaphatná a számára oly fontos kényelmet, ami mellett kirándulhatna, úszhatna és átadhatná magát a gasztronómia élvezeteknek is.

Oroszlán – Királyi élmény: Az Oroszlán imádja, ha ő lehet a figyelem középpontjában, ez pedig akkor sem változik, ha nászútra megy, ezért hozzá egy olyan hely illik, ahol királyi bánásmódban lehet része.

Ha például az Indonéziában található Balin töltené a mézesheteit, akkor ott kedvére választhat a dzsungelben vagy a tengerparton található szállodák közül, ahol az Oroszlán a mennyországban érezheti magát, miközben a személyzet lesné minden óhaját.

Szűz – A kultúra és a művészetek nyomában: Az elemző, részletekre mindig odafigyelő Szűzhöz egy kultúrával és művészettel teli helyszín illik, ha nászútról van szó. Esetében ideális célpont lehet az olaszországi Firenze, ahol rengeteg múzeum, csodás építészeti remekművek és a olasz gasztronómia legjobb fogásai várják.Mérleg – Élményekkel telített: Habár néha szereti a semmittevést, mégis a Mérleg unatkozna egy tengerparton henyélős nászúton, ezért neki olyan helyre van szüksége, ahol percenként éri valami új inger és mindig történik valami.

A Mérleg mézesheteihez ideális lehetne például a betondzsungel New York, ahol üzletek, éttermek, parkok, szórakozóhelyek sokasága, híres emberek, utánozhatatlan éjszakai élet és a Broadway várja.

Skorpió – Érdekesség és rejtély: A Skorpió számára semmi sem lehet unalmasabb annál, mint az, ha olyan helyre megy, ahol már járt, vagy olyan dolgokat csinál, amiket már kipróbált, ugyanis ő rendkívül kíváncsi arra, hogy milyen titokzatos helyeket rejt a világ.

Ha még nem járt Japánban, akkor az új kultúra, tradíció és rejtélyek mind olyasmi, ami biztos, hogy megérintené a lelkét, így pedig ez a hely lehetne számára a legjobb célpont, ha nászútra indul.

Nyilas – Minden a felfedezésről szól: Mivel a Nyilas igyekszik minden percet arra használni, hogy valami újat ismerjen meg, ezért valószínű, hogy a nászútján is ez lenne számára a legfontosabb. Esetében Izland kiváló választás lehetne a rengeteg tevékenységével, kezdve a bálnanézéssel, a túrázáson át, az olyan csodás természeti jelenségekig, mint a sarki fény. Az izlandi nászút biztos, hogy örök élményt jelentene a Nyilas számára.

Bak – Napfény és szórakozás: Annak ellenére, hogy téli csillagjegyről van szó, mégis a Bak imádja a napfényt és a vidám helyszíneket, ráadásul romantikus alkat, tehát nászút szempontjából ideális választás lehet a számára a Karib-tenger szigetei, ahol remekül pihenhet, élvezheti a napfényt és kisebb kalandokat is átélhet, így például a kajakozást, búvárkodást.

Vízöntő – Lelki kapcsolat: Az önzetlen, képzeletekben gazdag Vízöntőhöz egy indiai nászút nagyszerűen illene, hiszen magával ragadhatná a lüktető, misztikus, spirituális légkör, elkápráztathatja a híres síremlék-építészeti emlékmű, a Tádzs Mahal.

Halak – Irány a tengerpart: A Halak esetében nélkülözhetetlen a víz, emiatt az ő nászútjához tökéletes választás lehet a gyönyörű, békés és nyugodt Hawaii, ahol gyönyörködhet a romantikus naplementékben, pihenhet, helikopterrel felfedezheti a szigetországot.

(Forrás: nlc.hu)


Hozzászólások

Problémamegoldás horoszkóp módra

Problémamegoldás horoszkóp módra

Így mászol ki a nehézségekből az asztrológia szerint.

Bakancslista-horoszkóp

Bakancslista-horoszkóp

Mi az, amit egyszer ki szeretnél próbálni az életedben a csillagjegyed alapján?

Szerelmi tanácsok tavaszra

Szerelmi tanácsok tavaszra

Neked mit tanácsol a horoszkóp a csillagjegyed alapján?

Így hat rád a nagy bolygóegyüttállás!

Így hat rád a nagy bolygóegyüttállás!

Tíz bolygóegyüttállás befolyásolhatja az életünket április 6. és 12. között.

Így öltözz 2024 tavaszán!

Így öltözz 2024 tavaszán!

Neked mit tanácsol a horoszkóp?

Így hat rád a Merkúr retrográd!

Így hat rád a Merkúr retrográd!

Mire számíthatsz 2024. április 1-jétől április 25-ig?

Tavaszi hobbiajánló

Tavaszi hobbiajánló

A horoszkóp szerint mit kellene kipróbálnod az évszakban?

Így telhet a húsvét a horoszkóp szerint!

Így telhet a húsvét a horoszkóp szerint!

Mire számíthatsz a csillagjegyed alapján?

Húsvéti angyalhoroszkóp

Húsvéti angyalhoroszkóp

Olvasd el a csillagjegyed alapján kapott üzenetet!

Egy kis útravaló, hogy hogyan éld meg a tavaszt idén!

Egy kis útravaló, hogy hogyan éld meg a tavaszt idén!

Egy kis útravaló, hogy hogyan éld meg a tavaszt idén!

http://ujhazak.com