A megfelelő lelki társ

Személyenként eltérő, hogy kivel egészíthetjük ki egymást.horosMindenkinek van egy lelki társa, akivel tökéletesen kiegészítik egymást, majdnem mindenben egyetértenek, egy hullámhosszon vannak. Mivel minden ember személyisége más, ezért mindenki számára mást jelenti a lelki társ.

Ha tudni szeretnénk, hogy a bolygók szerint milyen a lelki társunk, akkor a csillagjegyünkből megtudhatjuk.

Kos: Egy olyan partnerre van szükségünk, aki képes úgy elfogadni, ahogy vagyunk, és akit mi is el tudunk fogadni úgy, ahogy van. Kosként csak akkor tudunk egy életre szóló párkapcsolatot kötni, ha a viszonyban kölcsönös az elfogadás, tisztelet, és nem akarjuk megváltoztatni egymást a partnerünkkel.

Emellett a dinamizmus és lelkesedés is nagyon fontos ahhoz, hogy ne lankadjon az érdeklődésünk. Az sem baj, ha van egy kis tűz a lelki társunkban, mert hajlamosak vagyunk magas hőfokon égni, ráadásul az ágyban is igényeljük a szenvedélyt.

A lelki társunk jellemzői közé kell tartóznia annak is, hogy engedi, hogy éljünk, legyen meg mindkettőnknek a karrierje, járjuk a saját utunkat, mert ez fog összehozni minket a mindennapokban.

Bika: A lelki társunk az a személy lehet, aki képes megtörni a zárkózottságunkat, szégyenlősséget, a tartózkodásunkat, tehát egy olyan férfi vagy nő, aki képes kirobbantani belőlünk a heves érzelmeket, szenvedélyt.

Bikaként kevésnek tartjuk a gazdag és jól felfűtött szerelmi és szexuális életet, mert arra vágyunk, hogy a párunkkal jókat beszélgethessünk, illetve legyen a barátunk, akiről tudjuk, hogy mindig számíthatunk rá.

Az is fontos, hogy legyenek hosszú távra szóló, közös céljaink, mint a közös otthon, házasság, gyerekvállalás, ugyanis családcentrikus csillagjegyként ez kulcsfontosságú a számunkra.

Ikrek: Esetünkben nagyon fontos, hogy a lelki társunk ugyanolyan szabadságvágyó legyen, mint mi magunk vagyunk. Az illetőnek legyen meg a saját életvitele, világa, karrierje, és ne akarjon korlátozni minket. A legfőbb szabály tehát az élni és élni hagyni, miközben tökéletesen megbízunk egymásban.

Az is fontos, hogy a lelki társunk kiváló beszélgetőpartnernek bizonyuljon, hiszen imádunk beszélgetni, érdekes és tartalmas eszmecseréket folytatni.
Az sem árt, ha lelki társunkban van némi tűz, időnként lázba hoz, felkavarja a hétköznapok állott levegőjét.loveRák: Esetünkben a család a legfontosabb, tehát a lelki társunknak késznek kell lennie a házasságra, család alapítására. Ugyancsak fontos, hogy betöltse a nemi szerepét, maximálisan megbízzunk egymásban, a féltékenység ne üsse fel a fejét, legyen nyugodt, és nosztalgiázzon, romantikázzon velünk.

Oroszlán: A lelki társunk egy olyan ember, akire felnézhetünk, akit tisztelhetünk, csodálhatunk, de nem nyom el minket. Elvárjuk, hogy tartsa tiszteletben a szokásaink, ahogy mi is az övéit, tehát hagyjuk egymást élni. Az is fontos, hogy rendelkezzünk különböző világokkal, szabadsággal, ne fojtogassuk egymást. Ugyanakkor a lelki társunk legyen sikeres, rendelkezzen ésszel, jó háttérrel, de ne kelljen ellenfelet látnunk benne.

Versenytárs helyett legyen partner, akivel elmehetünk szórakozni, utazgathatunk, falhatjuk az életet, tartalmas beszélgetéseket folytathatunk, akitől várhatunk dicséretet, bókot, tüzességet, szenvedélyt.

Szűz: A lelki társunk az a személy lesz, akinek meg sem kottyan a kritikus személyiségünk, aki nem eltűr, hanem úgy fogad el, ahogy vagyunk, minden kis berögződésünkkel együtt, tehát azzal, hogy görcsösen ragaszkodunk a rendhez, szabályokhoz, rendszerekhez.

Arra is szükségünk van, hogy felnézhessünk a lelki társunkra, harcolhassunk az elismeréséért, szeretetéért.
A lelki társunknak biztos háttérrel kell rendelkeznie, hogy teljes biztonságban érezzük magunkat mellette, mert tudjuk, hogy támaszkodhatunk rá. Azt keressük, aki mellett nyugalomban élhetünk, békés otthonban.

Mérleg: Határozott, céltudatos partnerre vágyunk, akinek van annyi befolyása ránk, hogy azzal visszatart a meggondolatlan, buta ötletektől, lépésekről. Amellett, hogy megfontolt, komoly, még legyen benne tűz.

Emellett gyakoroljon ránk jó hatást az optimizmusával, valamint motiváljon, hogy legyen bátorságunk a vágyaink megvalósításához. A lelki társunknak kell annak a személynek lennie, akivel színvonalas, tartalmas beszélgetéseket, vitákat folytathatunk. Az is fontos, hogy hagyjuk egymást élni, adjunk teret, szabadságot a másiknak, hogy elvonulhassunk a saját világunkba, odúnkba, amikor erre van szükségünk.lovemagSkorpió: A lelki társunk az a személy, akivel tökéletes összhangban lehetünk az ágyban, akiben ég a tűz, szenvedélyes, minden vágyunkat képes kielégíteni, ráadásul határozott, erős, céltudatos ember, mert csak egy ilyen személlyel érezhetjük egyenlőnek magunkat.

Nem vágyunk arra, hogy a lelki társunk személyisége túl bonyolult legyen, sőt, jobban kedveljük, ha egyszerű, kiszámítható, megbízható, akiért nem kell aggódnunk. Az is lényeges, hogy egymás barátai legyünk, mindent megosszunk egymással, támogasson a mindennapokban.

Nyilas: Fontos, hogy a lelki társunk szeresse a társasági életet, a nyüzsgést, hiszen nagyon szeretünk utazni, élni. Emellett az is lényeges, hogy legyen sok tűz a lelki társunkban, hiszen igazán szenvedélyes emberek vagyunk, tehát elvárjuk, hogy testileg és lelkileg is hozzon tűzbe a lelki társunk.

Arra is vágyunk, hogy legyen romantikus, optimista, kedvelje a meglepetéseket, fáradhatatlanul törekedjen a megtartásunkra, varázsoljon el, mert Nyilasként nagyon szeretjük, ha csodálnak minket.

Bak: A lelki társunknak hasonlítania kell hozzánk, tehát álljon két lábbal a földön, és törekedjen a biztonságra. Emellett legyen benne tűz, érzékiség, szenvedély, amivel képes a tartózkodó, szégyenlős viselkedésünket átváltoztatni, és vad szeretőt teremt belőlünk.

Az is fontos, hogy felnézzen ránk, ragaszkodjon hozzánk, legyen maximálisan hűséges, megbízható. A kiegyensúlyozott kapcsolatot is lényegesnek tartjuk, mert szeretnénk, ha a párunk támogatna, hagyna élni, érvényesülni. Mindemellett legyen számára is fontos a család.karmaVízöntő: A lelki társunktól elvárjuk, hogy tartsa fent az érdeklődésünket, rendszeresen vegyen le a lábunkról, legyen kalandos természetű, ötletes, izgalmas, játékos, optimista, és garantálja, hogy soha sem lesznek unalmasak a közös hétköznapjaink.

Azt is fontosnak érezzük, hogy támogasson a terveink, vágyaink megvalósításában, valamint ne fojtsuk meg egymást a szerelemmel, hanem adjuk meg egymásnak a teret, ha el akarunk vonulni egy kicsit.

A lelki társunktól azt is elvárjuk, hogy továbbra is szabadnak érezzük magunkat mellette, ne korlátozza a függetlenségünket, mert Vízöntőként nagyon szeretjük azt csinálni, amihez éppen kedvet kaptunk.

Halak: Egy olyan lelki társra vágyunk, aki segít, hogy a földön maradjunk, akitől kapunk némi racionalitást, takarékosságot, aki ki tudja elégíteni a romantikus, szentimentális vágyainkat, illetve támogatja a kreativitásunkat, álmaink elérését.

Az is fontos, hogy erős személy legyen, akinek nyugodtan kiönthetjük a szívünket, elárulhatjuk a titkos világunkat, mert tudjuk, hogy megért minket. A dicséretre, elismerésre is szükségünk van, mert csak így fejlődhetünk. A lelki társunk tehát legyen egyszerre szülő, mentor és szerető.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

A leggőgösebb csillagjegyek

A leggőgösebb csillagjegyek

Te is különbnek hiszed magad másoknál?

A Samhain-horoszkóp elárulja a következő éved körvonalait

A Samhain-horoszkóp elárulja a következő éved körvonalait

A kelták szerint október 31-én kezdődik az újév.

Mit árul el a gyerekedről a csillagjegye?

Mit árul el a gyerekedről a csillagjegye?

A horoszkóp segít, hogy jobban megérthesd a lurkót.

A legnagyobb balfékek

A legnagyobb balfékek

Tisztelet a kivételnek, de nagyon valószínű, hogy ez a három csillagjegy nem fog nagy sikereket aratni az életben.

Hiába szerettek egymásba, idővel a pokolba kívánják egymást ezek a csillagjegyek

Hiába szerettek egymásba, idővel a pokolba kívánják egymást ezek a csillagjegyek

A csodásan induló párkapcsolat könnyen szörnyű rémálommá válik.

Doreen Virtue angyalainak üzenete

Doreen Virtue angyalainak üzenete

A híres angyallátó elmondja a csillagjegyeknek szóló bölcsességeket.

A legrendetlenebb csillagjegyek

A legrendetlenebb csillagjegyek

Te is igénytelen és trehány vagy?

A csillagjegy árulkodik a személyiségről

A csillagjegy árulkodik a személyiségről

Tudd meg a csillagjegye alapján mire számíthatsz!

Ezek a csillagjegyek szinte képtelenek szeretni

Ezek a csillagjegyek szinte képtelenek szeretni

Te is csak ritkán esel szerelembe és nehézségeid vannak az érzelmeid kimutatásával?

Ezekből a csillagjegyekből lesz a legveszélyesebb ex

Ezekből a csillagjegyekből lesz a legveszélyesebb ex

Szakítás után semmi jót nem várhatsz ezektől a férfiaktól és nőktől.

http://ujhazak.com