A múltban, a jelenben vagy a jövőben élsz?

A csillagjegyedből kiderül, hogy hogyan érzékeled az időt.Biztos, hogy te is észrevetted már, hogy az emberek különbözőképpen viszonyulnak az időhöz. Az egyik ismerősöd például a múltban él, míg a másik azt vallja, hogy a jelennel kell foglalkozni, eközben te a jövőt tervezed.

Albert Einstein óta tudjuk, hogy az idő relatív, ám mégis az emberi lét alapvető dimenzióját adja, az pedig jórészt személyiségfüggő, hogy elsősorban a múlttal, a jelennel vagy a jövővel foglalkozunk-e, éppen ezért a horoszkópodból is kiderülhet, hogy hogyan érzékeled az időt.

A múltba tekintő csillagjegyek

Bika: Nagyon nehezedre esik elszakadnod a múlttól, mert számodra az egy értéktöbblettel bíró időszak, amiből önbizalmat, energiát és kreativitását meríthetsz, amikor szükséged van ezekre. Mivel rosszul viseled a változásokat, emiatt folyton vissza vágysz a letűnt múltba.


Rák: A horoszkóp egyik legérzékenyebb csillagjegye a tied, ami miatt nagyon szeretsz a múltban élni, mert minden pillanatának örülsz, hiszen azok tettek azzá az emberré, aki ma vagy. Rákként a jövő is érdekel, de hiányzik belőled az a rugalmasság, ami ahhoz kellene, hogy kockázatot vállalj egy szebb jövő reményében, úgyhogy maradsz a nosztalgiánál.

Szűz: A detektívagyaddal addig pörgeted vissza a múltbéli eseményeket, amíg végül ki nem elemzed annak minden aspektusát.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Szűz csillagjegyed miatt nem lehetőségnek, hanem leginkább kötelezettségnek fogod fel azt, hogy a jelenben élj. Számodra a rossz tapasztalatok, élmények, elkövetett hibáid teszik emlékezetessé a múltat. Ezeket újra és újra képes vagy lejátszani magadban.

Bak: Ahogy a Bika és a Szűz, úgy a Bak is nehezen felejt. Ha neked is ez a csillagjegyed, akkor általában a múltbéli sérelmeidre összpontosítasz, azokat éled át újra, ezzel elmélyítve azokat magadban. Alapvetően az álláspontod az, hogy a jövő a múltból fakad, vagyis erőt merítesz a negatív élményeidből, hogy a jövőd jobb lehessen.A jelenben élő csillagjegyek

Kos: A horoszkóp alapján a jelenben élsz, hiszen állandóan keresed az új élményeket, az új kihívásokat. Tekintve, hogy nagyon könnyen elunod magad, így a rövid távú célok elérése a neked való feladat. Kosként az is jellemző rád, hogy nem félsz nagy kockázatot vállalni, és semmi sem ijeszt meg. Mindig a dolgok pozitív oldalát tartod szem előtt, ez pedig segít, hogy a lehető legtöbbet hozd ki egy-egy élethelyzetből.

Oroszlán: Nagy mókamester hírében állsz a csillagjegyed alapján. Te a jelen minden pillanatát próbálod kiélvezni, ám azért a múltról sem feledkezel el teljesen. Oroszlánként kerülöd az unalmas embereket, unalmas dolgokat, ugyanis jobb szereted az idődet a kreatív tevékenységekre fordítani. Habár jellemző rád, hogy nagyon impulzív vagy, nem ritkán túl gyorsan döntesz, attól mégsem kell félni, hogy agresszívvé válsz.

Mérleg: Minden mozdulatodból sugárzik a szépség és a harmónia. Mérleg csillagjegyed miatt fontos számodra az egyensúly, ezért inkább megváltoztatod a meggyőződésedet, nehogy felborítsd azt. Sokra értékeled azt az időt, amit a dolgok létrehozására fordítasz, ezért kétszer is átgondolod, hogy mivel töltsd a jelent.

Skorpió: A horoszkóp szerint teljes mértékben a jelenben élsz, ha a dinamikus, szenvedélyes Skorpió a csillagjegyed. Az egyik legjobb tulajdonságod, hogy tisztában vagy azzal, hogy nem a múltban elkövetett hibák határozzák meg a jövődet.

Azt is tudod, hogy egyszer minden véget ér, ezért nem aggódsz, ha a jelenben elrontasz valamit. Ugyanakkor néha manipulatív vagy, mert az a cél vezérel, hogy a számodra legélvezetesebb jelent teremtsd meg.

Nyilas: Energikus személyként vágysz az utazásra és a kalandokra. Nyilasként nem a célt tartod a legfontosabbnak, hanem az oda elvezető utat. Neked az élvezet és az új élmények számítanak, ezért ezeket keresed, hogy általuk kiszakadhass a hétköznapi életből.

Jól kiismered magad a transzcendentális világban. Tudsz a reinkarnációról, az angyalokról, de minden másról is van információd, amik felhasználásával új nézőpontokból szemlélheted a világot.A jövőbe révedő csillagjegyek

Ikrek: Szereted megvizsgálni az összes lehetőséget, ami elvezethet a sikeres jövő felé. Ahogy a csillagjegyed uralkodó bolygója, a Merkúr, úgy te is változékony vagy, mert hiszel a folyamatos változásban.

Ikrekként az intelligenciád elpazarlásának érzed, ha nem foglalkozhatsz egy jövőbeli problémával. Ugyanakkor, ha tényleg szeretnéd elérni a számodra lehető legjobb jövőt, akkor muszáj állhatatosságot tanulnod, vagyis azt, hogy olykor igenis ki kell tartanod egy terv mellett, annak elejétől a végéig.

Vízöntő: A horoszkóp nagy innovátora vagy a csillagjegyed alapján, így nem csoda, hogy te, amennyire ez lehetséges, a jövőben élsz. Vízöntőként rendkívül könnyen alkalmazkodsz mindenhez, és hajlandó vagy változtatni az elképzeléseiden, ha ez szükségszerű. Előfordul, hogy a környezeted úgy érzi, hogy kissé távol vagy tőlük, de ennek oka az, hogy erősen koncentrálsz a jövőre.

Halak: Nem könnyű eldönteni, hogy melyik idősík felé orientálódsz, ha Halak a csillagjegyed, mert könnyen keresztülúszol az időn. Mégis, ha választani kell, akkor inkább a jövőre fókuszáló csillagjegyek közé tartozol, mert hajlamos vagy álmodozni és tökéletes jövőt képzelsz el magadnak.

A te fantáziád hatalmas. Ez abból is látszik, hogy a múltbéli hibáidat a karmának, szerencsétlen körülményeknek tulajdonítod, úgyhogy nem is árnyékolod be ezekkel a jelenedet és a jövődet.

(Forrás: nlcafe.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Te melyik kutyára hasonlítasz?

Te melyik kutyára hasonlítasz?

A csillagjegyed jellemzői alapján kiderül, hogy milyen kutyafajta lehetnél.

Pénzügyi tanács az őrangyalodtól

Pénzügyi tanács az őrangyalodtól

Így gazdagodhatsz meg az őrangyalod szerint.

Ennek a virágnak örülhetnek a nők anyák napján

Ennek a virágnak örülhetnek a nők anyák napján

A horoszkóp segít, ha nem tudod, hogy melyik virágot válaszd.

Ilyen pozitív változásban lehet még részed 2026 tavaszán

Ilyen pozitív változásban lehet még részed 2026 tavaszán

Milyen jó irányra számíthatsz az asztrológia szerint?

Ilyen lehetne a tökéletes nyaralás 2026-ban

Ilyen lehetne a tökéletes nyaralás 2026-ban

A csillagjegyed alapján kiderül, hogy hogyan kellene töltened az idei vakációdat.

Fura unatkozási szokások

Fura unatkozási szokások

Milyen különös dolgot csinálsz, ha unod magad?

Életkedv-horoszkóp

Életkedv-horoszkóp

Így nyerheted vissza a lelkesedésedet, ha mostanában kedvetlennek érzed magad!

Húsvéti angyalüzenet

Húsvéti angyalüzenet

Ezt tanácsolják az angyalok az ünnepre!

Virághoroszkóp

Virághoroszkóp

Ennek a virágnak örülhetnek a nők a csillagjegyük alapján.

Nőnapi horoszkóp

Nőnapi horoszkóp

Nőknek szóló csillagüzenet.

http://ujhazak.com