A születési virág illik a személyiségünkhöz

A csillagjegyünkből megtudhatjuk, hogy melyik virágtípushoz tartozunk. Ébredezik a természet, rügyeznek a fák, mi pedig alig várjuk, hogy a kedvenc virágunk a szirmait bontogassa, miközben talán eszünkbe se jut, hogy pontosan miért a rózsa, a lonc, a nárcisz, vagy éppen a medveköröm a kedvenc virágtípusunk.

Azt, hogy melyik virágot szeretjük a legjobban, a csillagjegyünk is befolyásolhatja, hiszen minden jegynek megvan a saját születési virága.

Kos – Lonc: Lobbanékony természettel vagyunk megáldva, de a környezetük számára mégis magabiztosnak tűnünk. Dinamikus személyként utáljuk az unalmat. Minket hajt a kalandvágy, és nagyon szívesen bejárnánk az egész világot.

A születési virágunk a gyönyörű szirmú lonc és a tüskés bogáncs. Ez a kettősség jellemző ránk, mert gyakran képesek vagyunk arra, hogy szinte mindenkit magunkhoz csábítsunk, de az sem ritka, hogy szúrósan viselkedünk.

Bika – Pipacs: Az egyik legmarkánsabb tulajdonságunk a makacsságunk, hiszen mindig véghezvisszük azt, amit a fejünkbe vettünk. Emellett hatalmas szívvel, határozottsággal áldott meg az ég. A szerelemben szeretjük birtokolni a partnerünket.

A születési virágunk a pipacs, a rózsa és a gyűszűvirág, ugyanis ezek ugyanolyan színesek, szívósak, törődést és figyelmet igénylők, mint amilyen a személyiségünk.

Ikrek – Levendula: Kreativitás, kíváncsiság és nyílt személyiségünk miatt szeretünk társaságban időzni, de ugyanakkor előfordul, hogy arra vágyunk, hogy kicsit egyedül lehessünk. Nem szeretünk unatkozni, emiatt állandóan keressük az izgalmas programokat.

A születési virágunk az egész világon megtalálható, gyorsan szaporodó levendula és a gyöngyvirág, hiszen tele vagyunk ötletekkel, tervekkel, és szívünk szerint az egész világot felfedeznénk.

Rák – Medveköröm: Érzelmes, szenvedélyes, hűséges természettel vagyunk megáldva. Mindig kitartunk a barátaink mellett, ha pedig arra van szükségük, akkor támogatjuk őket, együtt érzünk velük. Jellemző ránk, hogy óvatosak vagyunk az élet minden területén, ezért a cselekvés előtt legalább kétszer átgondoljuk, hogy mit akarunk tenni.

A születési virágunk a fehér vagy világos szirmú medveköröm, fehér rózsa, liliom és erdei turbolya, mert ezek az együttérzést és a tiszta lelket jelképezik. Oroszlán – Napraforgó: Mágnesként vonzzuk magunkhoz az embereket, mert tudják rólunk, hogy melegszívű, kedves és hűséges emberek vagyunk. A főnökeink is kedvelnek, mert a munkában nagyon pontosan, kitartóan, ambiciózusan szorgoskodunk. Remek úton haladunk afelé, hogy vezető pozíciót kapjunk.

A születési virágunk a napraforgó és a körömvirág, mert vágyunk arra, hogy a figyelem középpontjába legyünk, és szeretnénk, ha mások felfigyelnének a sikereinkre, valamint szakmai hírnevet akarunk szerezni.

Szűz – Hajnalka: Aprólékos, maximalista, gyakorlatias, de gyakran félénk emberek vagyunk. Sokszor szükségét érezzük annak, hogy bátorítsanak, megerősítsenek abban, hogy jól végezzük a dolgunkat.

A születési virágunk az apró, mesés színekben pompázó hajnalka és boglárka, amelyről sokan azt gondolják, hogy gyengék, pedig valójában bárhol képesek megélni. Ez jellemző ránk is, hiszen nagyon szívós emberek vagyunk.

Mérleg – Rózsa: Laza, idealista emberként konkrét elképzelésünk van a jövőről, az elveinkhez pedig maximálisan ragaszkodunk. Jellemző ránk, hogy diplomatikusan viselkedünk az élet minden területén, valamint könnyen romantikus hangulatba kerülünk.

A születési virágunk a klasszikus szépség jelképe, a rózsa és a harangvirág, mert romantikus személyiségünk miatt, titokban mi is erre vágyunk.

Skorpió – Krizantém: Határozottságunk, karakteres és erős jellemünk miatt mindig tudjuk, hogy mit akarunk elérni az életben, ezért senki sem téríthet le arról az útról, amit kijelöltünk önmagunk elé. A szerelmi életünket az érzelmesség és a titokzatosság jellemzi.

A születési virágunk a krizantém, a muskátli és a rododendron, mert ezek ugyanolyan szenvedélyt és erőt sugároznak, amilyet mi magunk is.

Nyilas – Nárcisz: Csodálatos képességünk, hogy jó kedélyű emberként felhőtlenül, gondtalanul élvezzük az életet, ugyanis erre csak nagyon kevesen képesek a világon, ahogy arra az őszinteségre és vidámságra is, ami minket jellemez. A barátaink imádják velünk tölteni az idejüket. A születési virágunk a nem túl hivalkodó, elég egyszerű, mégis kedves, szép nárcisz. Bak – Szegfű: Visszafogott és fegyelmezett személyiségünk az oka, hogy csak ritkán lehet kihozni a béketűrésünkből, mert nem hagyjuk, hogy mások felidegesítsenek. Emellett körültekintő, olykor túlságosan gyakorlatias emberek vagyunk, ám ez nem baj, mert ez a tulajdonság gyakran a hasznunkra válik az életben.

A születési virágunk a szegfű, a borostyán és az árvácska, ami az erőssége és a tartóssága miatt illik a személyiségünkhöz.

Vízöntő – Orchidea: Függetlenség és eredetiség jellemző ránk. Vízöntőként szeretünk sziporkázni, tele vagyunk ötletekkel, ráadásul mindig őszinték vagyunk másokkal szemben, ezért sokan szeretnek a közelünkben tartózkodni. Az elmúlt években elég nagy baráti társaságot gyűjtöttünk össze, hála a személyiségünknek.

A születési virágunk a különleges és meseszép orchidea, ami ugyanúgy igényli a törődést, gondoskodást és szeretetet, ahogy mi is.

Halak – Tavirózsa: Kedvesség, érzékenység, együttérzés, önzetlenség jellemző ránk. Kevés barátunk van, mert nem szeretjük a semmitmondó, felszínes kapcsolatokat. Mivel állandóan tele van a fejünk ötletekkel, ezért hajt a tettvágy. Unatkozni nagyon nem szeretünk.

A születési virágunk a tavirózsa, mert ez azt szimbolizálja, hogy járjuk a saját utunkat, illetve valósítsuk meg azt, amit a fejünkbe vettünk. Mindemellett az is jellemző ránk, hogy képesek lennénk végigutazni a világot, hogy megtaláljuk a valódi boldogságot.

(Forrás: bien.hu)

Hozzászólások

Ezt szeretik a karácsonyban a csillagjegyek

Ezt szeretik a karácsonyban a csillagjegyek

Ki mit élvez a legjobban az ünnepben?

Így fogsz viselkedni karácsonykor!

Így fogsz viselkedni karácsonykor!

Rád mi lesz jellemző a horoszkóp szerint?

Karácsonyi ajándéktippek

Karácsonyi ajándéktippek

Ki minek örülhet idén az asztrológia szerint?

Ezt a dolgot engedd el 2024 végén!

Ezt a dolgot engedd el 2024 végén!

Indítsd tiszta lappal az új évet!

Mivel lep meg a Télapó?

Mivel lep meg a Télapó?

A csillagjegyed alapján kiderül, hogy milyen ajándékra számíthatsz az idén.

Ez a karácsonyi sütemény illik hozzád!

Ez a karácsonyi sütemény illik hozzád!

Neked melyik finomságot ajánlja az asztrológia?

Ilyen színű karácsonyfa illik hozzád!

Ilyen színű karácsonyfa illik hozzád!

Arany, piros, kék, vagy valamilyen más színbe kellene öltöztetned a fenyőfádat?

Pénzügyi kihívást hozhat 2024 vége

Pénzügyi kihívást hozhat 2024 vége

Mire figyelmeztet a horoszkóp anyagi téren?

Téli cigánykártya jóslat

Téli cigánykártya jóslat

Mit üzen a jóskártya az évszakra?

Téli Tarot jóslat

Téli Tarot jóslat

Így alakulhat az évszak a jóskártya szerint!

http://ujhazak.com