Állatokkal Suttogó Horoszkóp

Mennyire kommunikálsz jól a kedvenceddel?Nem a tudás nagyságától függ, hogy mennyire érted meg a háziállatok, a viselkedésüket, mert az innen-onnan szerzett információk mellett az empátiára és a hatodik érzékre is nagy szükség van ahhoz, hogy jól kommunikálj a kedvenceiddel.

Az Állatokkal Suttogó Horoszkópból kiderül, hogy a csillagjegyed alapján mennyire értesz az állatok nyelvén.

Kos: A titkos összetevővel, ami a hatodik érzék, jobban megérhetnéd a kedvencedet, de belőled hiányzik ez a képesség. Koskén elsősorban a tárgyi tudás kap hangsúlyt. Úgy értelmezed a háziállatok testbeszédét, ahogy azt megtanultad.

Emellett hajlamos vagy azt gondolni, hogy a kedvenced felfogása olyan, mint az embereké, tehát egy hosszú kioktatással próbálod megértetni vele, hogy rossz helyen végezte a dolgát, mert szerinted ezt képes felfogni úgy, mint a gyerekek. Valójában egy kisállatnak hiába magyarázol úgy, mint egy embernek, mert nem fogja megérteni.

Bika: Benned meg van a kellő empátia és megérzés, ami ahhoz kell, hogy tökéletesen megértsd a házi kedvencedet. Te legfeljebb minimálisan hagyatkozol a tárgyi tudásra, mert inkább a megérzéseidre hallgatsz.

Úgy gondolod, hogy szeretettel és törődéssel mindent el tudsz érni, ám ennél kicsivel több kell ahhoz, hogy jó gazdi lehess, ám azt senki sem vonhatja kétségbe, hogy szoros kötelék van köztetek a kedvenceddel, akivel néha csak néztek egymásra, mintha közben filozofikus eszmecserét tartanátok. Kétségtelen, hogy a háziállatod az egyik legjobb barátod, ami nem csoda, hiszen imádod az állatokat.

Ikrek: Ezen a területen tökéletes az egyensúly nálad. Megvannak azok a megérzések, amelyek ahhoz kellenek, hogy mélyebben, közelebbről is megérthesd a kedvencedet, de emellett a megfelelő mennyiségű tudással is rendelkezel, amivel értelmezed a háziállatod testbeszédét.

Ikrekként eléred, hogy te legyél a kedvenced gazdája, ne pedig fordítva. Tény, hogy nagyon szereted, de azt nem fogod hagyni, hogy a fejedre nőjön. Hiszel a hierarchiában, határokat szabsz, és nem kérdés, hogy te vagy az alfa.

Rák: Született állatbarát és Állatokkal Suttogó vagy. Te elsősorban az empátiára és a megérzésekre hagyatkozol, mert szinte maximálisan át tudod érezni, hogy a kedvenced mit gondol, mit érez. Szinte nyitott könyvként olvasol benne, ezért is hanyagolod el a tárgyi tudást, mert szerinted anélkül is jól boldogulsz a háziállatoddal.

Talán éppen ez az, amiért gyakran elköveted azt a hibát, hogy gyerekpótlékként kezeled a kedvenced, ami azért baj, mert az, ami jó egy gyereknek, nem biztos, hogy a kedvencnek is az. Ha például rosszat csinál vagy kaját kunyerál, akkor a vajszív nem megoldás, de az agyon babusgatás sem jó a kedvencednek, aki így könnyen átveszi feletted az uralmat, akkor pedig ő lesz a te gazdád, és nem fordítva.Oroszlán: Nálad a megszerzett tudás dominál, ha állatokról van szó. Te nem engeded, hogy a megérzéseid vezessenek. Ennek oka talán az, hogy nem bízol bennük eléggé, vagy úgy gondolod, hogy felelős állattartóként nem engedheted meg magadnak, hogy a megérzéseidre hagyatkozz.

Az állatokra egyáltalán nem tekintesz úgy, mint az emberekre, mert tudod, hogy nekik más szükségleteik vannak. A kedvencedet nagyon szereted, de valószínűleg nem fogsz olvasni a gondolataiba. Ha néha mégis ellágyulsz, a szokottnál többet engedsz meg neki, akkor sem hagyod, hogy kicsússzon a kezedből az irányítás.

Szűz: Esetedben eleve ritkaság számba megy, hogy állatot tarts a lakásban, mivel tisztaságmániában szenvedsz. Amennyiben úgy döntesz, hogy mégis szükséged van egy kis kedvencre, akkor szigorú szabályokat szabsz, mert nem fogod engedni, hogy kedve szerint azt csináljon, amit akar.

Ha esetleg rosszul viselkedik, akkor nem félsz példát statuálni. Mindebből látszik, hogy te soha nem hallgatsz a megérzéseidre és az empátiát is hanyagolod, ha állattartásról van szó. Szereted a kedvenced, de nem akarod feltérképezni a lelki világát, elvégre ő nem ember.

Mérleg: Nagyon szereted az állatokat, de ahhoz nem vagy elég bátor, hogy hallgass a megérzéseidre. A túlzott felelősségteljességed miatt a tudatos állattartás jellemző rád. Te a szakértők és szakkönyvek szabályait követed, mert úgy érzed, hogy fő a biztonság.

Szeretnéd jól csinálni a nevelést, ha már csinálod, de azért előfordul, hogy szellemileg rácsodálkozol a kedvencedre. Amikor ez történik, akkor megérzed, hogy több van köztetek, mint egyszerű állat-gazda kapcsolat. Te nem imádod túl a kedvencedet, hanem inkább csodálod őt.

Skorpió: Igazi Állatokkal Suttogó vagy, ezért szinte biztos, hogy belelátsz a kedvenced lelkébe. Skorpióként képes vagy úgy beszélgetni az állatkáddal, mintha ember lenne, és tökéletesen megértené minden szavad, ami nem csoda, hiszen imádod az állatokat és nagyszerűek a spirituális képességeid.

A tárgyi tudást sem hanyagolod el, ám mégis inkább a jó megérzéseid vezérelnek. Közted és a kedvenced között tökéletes az összhang, amiből nem hiányzik a szigor, ugyanis képes vagy elvonatkoztatni az érzelmeidtől, ha rosszat csinált a háziállatod, mert tudod, hogy ezzel mind a kettőtöknek jót teszel.

Nyilas: Szereted állatokkal körbevenni magad, de néha elfeledkezel arról, hogy valójában mi a jó a kedvenceidnek. Nem foglalkozol a tudás megszerzésével, mert inkább a megérzéseidre támaszkodsz, ami sokszor tévútra visz, mert a saját vágyaidat és érzéseidet vetíted ki a kisállatokra.

Nem viseled el, ha szenvednek, mert velük szenvedsz. Hidd el, hogy a kedvenceid akkor is lehetnek a legjobb barátaid, ha kicsit határozottabb vagy velük és nem engedsz meg nekik mindent.Bak: Nem nyűgöz le az a gondolat, hogy kisállatot tarts a lakásodban, de kertes ház esetén lehet egy kedvenced az udvaron. Szeresd bármennyire az állatkádat, az biztos, hogy te maradsz az úr a háznál.

A nevelés tekintetében felkészülten foglalkozol a négylábú barátoddal. Az állatokkal való kapcsolatodat az határozza meg, amit tanultál, míg a megérzéseket és a spiritualitás kapcsolatot mellőzöd, hiszen ezekben gyakran nem hiszel. Ez nem baj, mivel ettől még lehetsz szerető gazdi.

Bakként gyakran előfordul, hogy a házi kedvenceddel ápolt kapcsolatodat előrébb valónak tartod az embereknél, mivel az állatokban jobban megbízol, mint a saját fajtársaidban, akik becsaphatnak, gonoszak lehetnek, elárulhatnak és kihasználhatnak.

Vízöntő: Az egyik legspirituálisabb jegy szülötteként igazi Állatokkal Suttogó vagy. Esetedben a megérzéseid határozzák meg, hogy milyen kapcsolatot ápolsz a kedvenceiddel, akikkel nagyon mély, bensőséges a viszonyod.

Vízöntőként képes vagy átérezni azt, amit az állatkád érez. A megszerezhető tudást elhanyagolod, ráadásul hajlamos vagy emberként, gyerekedként kezelni a kedvencedet. Az nem baj, ha az állatkád a legjobb barátod, de azt ne felejtsd el, hogy neki nem ugyanazok az igényei, mint az embereknek, és az nem normális, ha te alszol a földön, ő pedig az ágyban.

Halak: Imádod az állatokat, ráadásul spirituális, gyakran médiumi képességekkel megáldott személy hírében állt. Ezek alapján biztos, hogy Állatokkal Suttogó vagy. Imádod a házi kedvencedet, akiben a lelki társadat látod, ezét úgy beszélgetsz vele, mintha ember volna.

Hajlamos vagy beleesni abba a hibába, amelybe a legtöbb spirituális ember, ugyanis te is agyon kényeztetheted, babusgathatod a kedvencedet, akinek mindent elnézel. Ez a vajszívűség odavezet, hogy semmi tekintélyed az állatkád előtt, sőt, szinte már te kérsz bocsánatot tőle, amiért szétrágta a kedvenc cipődet.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Ezt szeretik a karácsonyban a csillagjegyek

Ezt szeretik a karácsonyban a csillagjegyek

Ki mit élvez a legjobban az ünnepben?

Így fogsz viselkedni karácsonykor!

Így fogsz viselkedni karácsonykor!

Rád mi lesz jellemző a horoszkóp szerint?

Karácsonyi ajándéktippek

Karácsonyi ajándéktippek

Ki minek örülhet idén az asztrológia szerint?

Ezt a dolgot engedd el 2024 végén!

Ezt a dolgot engedd el 2024 végén!

Indítsd tiszta lappal az új évet!

Mivel lep meg a Télapó?

Mivel lep meg a Télapó?

A csillagjegyed alapján kiderül, hogy milyen ajándékra számíthatsz az idén.

Ez a karácsonyi sütemény illik hozzád!

Ez a karácsonyi sütemény illik hozzád!

Neked melyik finomságot ajánlja az asztrológia?

Ilyen színű karácsonyfa illik hozzád!

Ilyen színű karácsonyfa illik hozzád!

Arany, piros, kék, vagy valamilyen más színbe kellene öltöztetned a fenyőfádat?

Pénzügyi kihívást hozhat 2024 vége

Pénzügyi kihívást hozhat 2024 vége

Mire figyelmeztet a horoszkóp anyagi téren?

Téli cigánykártya jóslat

Téli cigánykártya jóslat

Mit üzen a jóskártya az évszakra?

Téli Tarot jóslat

Téli Tarot jóslat

Így alakulhat az évszak a jóskártya szerint!

http://ujhazak.com