Antik héber horoszkóp

A lelkünk legmélyebb titkát deríthetjük ki abból, hogy melyik törzsbe tartózunk.héberMinden népnek megvan a maga horoszkópja, s minél több nép lelki elemzését ismerjük, annál tisztább képet kaphatunk önmagunkról. Megismerhetjük a lelkünk titkait, problémáit, és azt a belső erőt, aminek segítségével megoldhatjuk a gondjainkat.

Az antik héber horoszkóp nem isteneket, állatokat, vagy növényeket használ a rendszerében, hanem törzseket. Ebben a kultúrában nincs előrejelzés, jövőlátás, tehát csak az egyének elemzése szerepel egy-egy törzs mellett.

Ha szeretnénk megtudni, hogy mit árul el rólunk az antik héber horoszkóp, akkor keressük meg a születésünk hónapját és napját, majd olvassuk el a jellemzést!

Júda (március 21. – április 20.): Jelképe az oroszlán. Jelentése, akiért hálát adnak.
Számunkra a kommunikáció a legfontosabb. Ha kitűzünk magunk elé egy célt, akkor azt mindenáron elérjük, ugyanis esetünkben egyszerűen nem létezik a lehetetlen.

Mivel hajlamosak vagyunk a türelmetlenségre, a parancsolgatásra, ezért a hétköznapunkban oda kell figyelnünk arra, hogy visszafogjuk magunkat, különben igen idegesítők lehetünk mások számára. Az emberek felnéznek ránk, hiszen nyugalmat és erőt sugárzunk. Nagy az esélye, hogy nagy vállalkozásokba fogunk, amik biztos, hogy sikeresek lesznek.

júdaIssakár (április 21. – május 21.): Jelképe a szamár. Jelentése, díjjal megváltani.
Szeretjük a megszokott dolgokat, és ragaszkodunk a bevált rutinhoz. Ebből következik, hogy igazán konok személyként tudunk viselkedni, ám ennek ellenére jó a humorérzékünk.

A változásokat nagyon nehezen éljük meg. Ha pedig döntést kell hoznunk, akkor mindenkinek meghallgatjuk a véleményét, majd alaposan átfontoljuk a lehetőségeinket, és csak ezután hozzuk meg a végleges döntésünket.

Ügyeljünk arra, hogy ne legyünk rugalmatlanok! Az emberek szeretnek minket a humorunkért és a belőlünk fakadó kedélyességért. Olykor lazuljunk el, és cselekedjünk spontán!

Zebulon (május 22. – június 21.): Jelképe a hajó. Jelentése, lakóhely.
Éhezünk a tudásra, az izgalomra, és a kalandra. Ebből következik, hogy a monotonitás az ellenségünk. A helyünket csak olyan helyen találjuk meg, ahol mindig van valami új, kreatív kihívás.

Mindenre nyitottak vagyunk, ezért állandóan új tájakat, embereket akarunk felfedezni, és mániákusan gyűjtjük az emlékeket. Arra kell figyelnünk, hogy nem képes mindenki tartani a tempónkat. A körülöttünk lévő emberek biztos, hogy nem fognak unatkozni.

Rúben (június 22. – július 23.): Jelképe a Nap. Jelentése, íme, fiú!
Rendkívül fejlett a szociális érzékenységünk, kifejezetten empatikus személyek vagyunk. Emellett romantikus alkotunk miatt néha túlságosan álmodozunk. Szívesen segítünk másoknak megoldani a problémájukat, mert kifejezetten segítőkészek vagyunk.

A saját démonjainkat azonban nehezen győzzük le. Nagyon sok emberrel vesszük körül magunkat, mert jó érzés számunkra a társaság. Ügyeljünk arra, hogy eleget foglalkozzunk önmagunkkal, és nyugodtan kérjük mások segítségét!

RúbenSimeon (július 24. – augusztus 23.): Jelképe kard és kancsó. Jelentése, meghallgatás.
Mi vagyunk a világon a legfontosabbak. Mindig saját magunkat helyezzük előre, és mindenki más csak utánunk következhet. Habár uralkodásra születtünk, mégis vigyázzunk, mert ez nem diktatúrát jelent.

Amennyiben sikerül egyensúlyba hoznunk önmagunkat és a többi embert, akkor kiváló vezetőkké válhatunk. Karizmatikus kisugárzásunk miatt tehetünk bármit, biztos, hogy követni fognak. A fellépésünk határozott, magabiztos, de a kritikát nagyon rosszul viseljük. Nem árt azonban megfontolni azokat.

Gád (augusztus 24. – szeptember 23.): Jelképe sátortábor. Jelentése, szerencse.
Arra törekszünk, hogy mindent átlássunk és az ellenőrzésünk alatt tartsunk. Mivel ez olykor lehetetlen küldetés, ezért az ilyen helyzettel nem tudunk mit kezdeni. Mindig az első helyet célozzuk meg, de nem vagyunk kifejezetten vezető típusok. Pedáns és munkamániás személyiségként jól tűrjük a monotonitást és a stresszhelyzeteket.

Arra kell figyelnünk, hogy a munka mellett, a magánéletünkre, a barátainkra és a családra is jusson elég időnk. Jellemző ránk, hogy minden apróságba belekötünk, valamint túl sokat kritizálunk. Szokjunk le erről és néha próbáljuk csak spontán élvezni az életet!

Efraim (szeptember 24. – október 23.): Jelképe a szőlőtő. Jelentése, kettős termés.
Egy cseppet merevnek tűnhetünk, de ez csak azért van, mert ritkán alakítunk ki kapcsolatot olyan emberekkel, akik rangban alattunk vannak, vagy nem annyira intelligensek, mint mi. Meg kell tanulnunk elfogadni azokat, akik nem úgy élnek, mint mi, vagy esetleg valamiben különböznek tőlünk.

Nagyon nehezen engedünk közel magunkhoz valakit, ám az, aki elnyeri a szimpátiánkat, biztos lehet benne, hogy sosem fogjuk eljátszani a bizalmát. A sznobságunk néha vonzó, mert fanyar humorral párosul. Jegyezzük meg, hogy olykor le kell szállnunk a magaslóról ahhoz, hogy másokkal legyünk!

Menasse (október 24. – november 22.): Jelképe a pálmafa. Jelentése, feledékeny.
Született pszichológusok vagyunk, mert mindent tudunk az emberi lélekről, gyarlóságról, gyengeségről. Ha ez a manipulatív képességünk jó üzleti érzékkel társul, akkor biztos, hogy sikeres üzleteket bonyolítunk le.

Ha valaki közel kerül hozzánk, akkor misztikus hatalmat gyakorlunk az illető felett, aki öntudatlanul is ragaszkodni kezd hozzánk. Mi minden titkot ismerünk. Rendkívüli a hatodik érzékünk, ezért szinte lehetetlen becsapni minket. Ügyeljünk arra, hogy ne használjuk folyton a képességünket!

MenasseBenjámin (november 23. – december 22.): Jelképe a farkas. Jelentése, a szerencse fia.
Első látásra kissé elvontnak tűnhetünk, pedig csak arról van szó, hogy nehezebben nyílunk meg, mint mások. Szeretünk távoli népeket, kultúrákat, szokásokat megismerni. Számunkra egyáltalán nem megerőltető az élethosszig tartó tanulás. Ellenkezőleg! Kikapcsolódásként, szórakozásként tekintünk erre.

Érdeklődünk a spiritualitás, a misztikum, a rejtélyek iránt, és gyakori, hogy érdekeltek vagyunk valamelyik vallásban. Az sem ritka, hogy ilyen téren válik belőlünk vezető, ám nagyon oda kell figyelnünk arra, hogy küldetéstudatunk ne menj más dolgok rovására!

Dán (december 23. – január 20.): Jelképe a kígyó. Jelentése, a bíró.
Pontos, rendezett, precíz emberek vagyunk, aki egyetlen hibát sem tűr el. Ha egy probléma felüti a fejét, akkor azonnal a megoldásra fókuszálunk. A jelmondatunk az, hogy az idő egyenlő a pénzzel, ezért ennek a fényében cselekszünk, és nem futunk felesleges köröket.

Mindig elérjük, amit akarunk. A sikerekért keményen megdolgozunk. Esetünkben nem léteznek kiskapuk, kifogások. Keményen és gyorsan ítélkezünk, amivel másokat megbánthatunk, úgyhogy ügyeljünk arra, hogy ne gázoljunk más lelkébe! Szarkasztikus, fanyar humorunk sokak tetszését elnyeri.

Áser (január 21. – február 19.): Jelképe lombos fa. Jelentése, boldogság.
Különc, bohókás, művészlelkű emberek vagyunk, aki egy sajátos szögből tekint a világra. Számunkra a világ csak egy tökéletlen lenyomata annak a világnak, ami a képzeletünkben létezik.

Mivel másképpen látjuk az életet, ezért sokan hóbortosnak és szórakozottnak gondolnak. Ha azonban valaki leáll velünk beszélgetni, az hamarosan rádöbben, hogy egyáltalán nem vagyunk hóbortosak. Figyeljünk arra, hogy nem mindenki képes azonnal felfogni az egyedi látásmódunkat, úgyhogy adjunk mindenkinek egy kis időt arra, hogy megértsenek minket!

Naftáli (február 20. – március 20.): Jelképe szarvas. Jelentése, értesítés.
Kecses, elegáns, és hedonista személyek vagyunk. Mindig az élvezeteket helyezzük az első helyre, és csak ezt követhetik a tudományok. Számunkra a legfontosabb az, hogy szabadok legyünk, és jól érezzük magunkat.

Imádjuk az életet, az egzotikus, távoli helyeket, finom ételeket, különleges italokat. Az, aki velünk tart erre az útra, biztos, hogy jól fog szórakozni. Előfordul azonban, hogy önzővé válunk, és az sem ritka, hogy az élet élvezete átcsap egy önpusztító életmódba. Ne féljünk attól, hogy néha befelé forduljunk, mert olykor muszáj a lelkünkkel foglalkoznunk.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Ezt szeretik a karácsonyban a csillagjegyek

Ezt szeretik a karácsonyban a csillagjegyek

Ki mit élvez a legjobban az ünnepben?

Így fogsz viselkedni karácsonykor!

Így fogsz viselkedni karácsonykor!

Rád mi lesz jellemző a horoszkóp szerint?

Karácsonyi ajándéktippek

Karácsonyi ajándéktippek

Ki minek örülhet idén az asztrológia szerint?

Ezt a dolgot engedd el 2024 végén!

Ezt a dolgot engedd el 2024 végén!

Indítsd tiszta lappal az új évet!

Mivel lep meg a Télapó?

Mivel lep meg a Télapó?

A csillagjegyed alapján kiderül, hogy milyen ajándékra számíthatsz az idén.

Ez a karácsonyi sütemény illik hozzád!

Ez a karácsonyi sütemény illik hozzád!

Neked melyik finomságot ajánlja az asztrológia?

Ilyen színű karácsonyfa illik hozzád!

Ilyen színű karácsonyfa illik hozzád!

Arany, piros, kék, vagy valamilyen más színbe kellene öltöztetned a fenyőfádat?

Pénzügyi kihívást hozhat 2024 vége

Pénzügyi kihívást hozhat 2024 vége

Mire figyelmeztet a horoszkóp anyagi téren?

Téli cigánykártya jóslat

Téli cigánykártya jóslat

Mit üzen a jóskártya az évszakra?

Téli Tarot jóslat

Téli Tarot jóslat

Így alakulhat az évszak a jóskártya szerint!

http://ujhazak.com