Augusztusi szerelmi horoszkóp

Mi vár ránk az érzelmek terén a nyár utolsó havában?kissAugusztusban nem fognak kímélni a csillagok, hiszen minden héten új izgalmakra számíthatunk a szerelemben, ha van párunk, ha nincs. A nyár utolsó heteiben csak rajzunk múlik, hogy sodortatjuk-e magunkat az árral, vagy makacsul ellenállunk a szerelemnek.

Kos: Párkapcsolat terén kifejezetten harmonikus légkör vesz körül augusztusban. Amellett, hogy jól érezzük magunkat, még arra is hajlandóak leszünk, hogy elkényeztessük a kedvesünket, aki nagyon hálás lesz ezért.

A következő hetekben kialakíthatjuk a nyugalom szigetét, amiben a párunkkal együtt örömünket fogjuk lelni. Az idillt augusztus végén zavarhatja meg egy harmadik felbukkanása. Legyünk résen, ne veszítsük el a fejünket!

Ha párt keresünk, akkor sok flörtben lesz részünk augusztusban. Előfordulhat néhány egy éjszakára szóló kaland. Most azt tehetjük, amihez kedvünk van, és nem fog később bűntudatot okozni. Ne foglalkozzunk mások véleményével! Az igazit csak sok randevú után találjuk meg, úgyhogy tartsunk ki, mert nem fogjuk megbánni, hiszen végül egy életre szóló szerelemet fogunk találni.

Bika: Ha van párunk, akkor jobban alakul az érzelmi életünk, mint reméltük. Augusztusban sok örömben és kényeztetésben lesz részünk. A pozitív érzések segíteni fognak, hogy jó döntéseket hozzunk, amik által megismerhetjük a szerelem, a romantika és a szenvedély egy eddig ismeretlen oldalát. Ha összekapunk a párunkkal, akkor édes lesz a kibékülés.

Abban az esetben, ha még nincs párunk, akkor tudnunk kell, hogy a közelünkben van az, aki jóban és rosszban is kitart mellettünk, ám az illető eltér attól, akit eddig az ideálunknak tartottunk. A szerelem közelít, úgyhogy fogadjuk el olyannak, amilyen lesz!

Ikrek: Ha van párunk, akkor mindegy, hogy mi történik a hónapban, mert augusztus végén elégedettek és boldogok leszünk. A Vénusz segíteni fog, hogy összekovácsolódjunk a kedvesünkkel, sőt, irányt mutat, ha eltévedtünk.

Arra azért számítsunk, hogy lehet, hogy a bolygó arra világít rá, hogy el kell hagynunk a jelenlegi párunkat. Amennyiben szakításra kerül a sor, akkor ne csüggedjünk, mert gyorsan találunk egy új szerelemet, a boldogság pedig borítékolható lesz.

Szingliként a Szaturnusz elintézi, hogy feltegyük magunknak a kérdést, hogy pontosa kit és mit keresünk? Lehet, hogy az igényeinket kellene változtatnunk? A nyár utolsó heteiben tisztában kezdjük látni a helyzetet, aminek eredményeként rájövünk, hogy hol kellene keresnünk a másik felünket.flirtRák: Párkapcsolat terén az év egyik leghangulatosabb hónapjára készülhetünk. Augusztusban annyira megnő a tettre készségünk, hogy bármit megtennénk azért, hogy a párunkkal jól érezzük magunkat. Nyugodtan hozzuk a kedvesünk tudtára, hogy mire vágyunk, hogy igényeljük a testi közelséget, szenvedélyt.

Ha párt keresünk, akkor ne csüggedjünk, ha eddig a nyár kevés lehetőséget hozott, mert előbb-utóbb meg fog jelenni a színen az, aki levesz a lábunkról. Amikor ez megtörténik, akkor nekünk csak hagynunk kell magunkat. Ahogy telnek augusztus napjai, úgy lesz egyre több lehetőségünk az ismerkedésre.

Oroszlán: Ha már van párunk, akkor ne hagyjuk magunkat, amikor problémákat fedezünk fel, a párunk pedig minket tart hibásnak értük! Mindig kettőn áll a vásár, tehát a kapcsolati zűrök megoldása is kétszemélyes munka. Ne halogassuk tovább a függő ügyek megválaszolását, mert könnyen szakítás lehet a dolog vége!

Ha még szinglik vagyunk, akkor augusztusban úgy gondolhatjuk, hogy sokkal jobb egyedül, mint egy kapcsolatban. Attól, hogy ez jár a fejükben, még ne zárkózunk el a szerelem elől, hanem randevúzzunk, flörtöljünk, mert talán augusztus még nem, de a szeptember elhozhat hozzánk egy olyan embert, akinek érdemes esélyt adnunk.

Szűz: Ha van párunk, akkor ideje megváltoztatni pár dolgot az érzelmi életünkben. A legfontosabb, hogy belássuk, hogy semmi sem oldódik meg magától. Augusztusban utána kell járnunk annak, hogy ebben vagy egy másik kapcsolatban teljesedhetnénk-e ki. Ne féljünk meghozni ezt a döntést!

Amennyiben még keressük a másik felünket, akkor a nyár utolsó havában megnő annak a valószínűsége, hogy megjelenik a szerelem az életünkben. Természetesen ehhez mi is kellünk, tehát ismerkedjünk, szórakozzunk, lássunk világot! Próbáljunk olyan körülményeket keresni az ismerkedéshez, amelyeket eddig elkerültünk!sweet young family having fun on the floor in their homeMérleg: Párkapcsolat esetén az nem megoldás, ha a másikra mutogatunk, és tőle várjuk a válaszokat. Ideje, hogy önmagunkkal tisztázzuk, hogy mire vágyunk valójában, majd bátran mondjuk ki, hogy mi a legtitkosabb vágyunk! Az se kizárt, hogy ezt csak egy új szerelem lenne képes teljesíteni, úgyhogy engedjünk a csábításnak!

Ha párt keresünk, akkor augusztusban megtaláljuk a szerelmet, ugyanis a következő hetek remek alkalmakat szülnek az ismerkedéshez, flörtöléshez, testiséghez. Nyugodtan vessük bele magunkat az ismeretlenbe, mert a csillagok garantálják, hogy a legjobb helyen vessünk horgonyt.

Skorpió: Ha már van párunk, akkor augusztusban minden véget fog érni, ami korábban problémát okozott, de ehhez mindenki számára megfelelő kompromisszumokra lesz szükség. Ez elengedhetetlen, ha szeretnénk újra elmerülni a szerelemben. Most a nagy elhatározásoknak is eljött az ideje, tehát számíthatunk eljegyzésre, családalapításra.

Szingliként felforgathatjuk az egész világot, ha szeretnénk párt találni. Szemeljünk ki valakit, majd csábítsuk el, mert augusztusban biztos, hogy átléphetünk a szerelem kapuján. Tárjuk ki a szívünket, mert csak így érinthet meg a szerelem szele.

Nyilas: Ha van párunk, akkor viták nehezíthetik meg a mindennapokat, de szerencsére idővel lenyugszunk és tisztázzuk a félreértéseket. Augusztusban engedjük, hogy szeressen, elkápráztasson a kedvesünk! Most kialakíthatjuk azt az utat, amin a párunkkal járhatunk, de ezt okosan kell csinálnunk!

Párkeresőként augusztus 5-e után számíthatunk szerelemre, ami csak akkor kerül el, ha direkt úgy alakítjuk a dolgokat. Ezt ne tegyük, ha párkapcsolatra vágyunk! Készüljünk fel arra, hogy hirtelen több udvarlónk is akad. Válasszunk okosan, mert akkor hosszabb távra szóló kapcsolatot találhatunk.coupleBak: Párkapcsolat esetén le kell győznünk a kétségeinket, féltékenységünket, és a vitáknak, elégedetlenkedésnek se adjunk teret! Sok problémát generálhatunk augusztusban, ha a realitás helyett felesleges köröket futunk, és arról fantáziálunk, ami nem felel meg a valóságnak. Tudatosítsuk magunkban, hogy stabil lábakon áll a kapcsolatunk, és inkább romantikázzunk.

Szingliként megnő az esélye annak, hogy augusztusban szerelmet találunk. A csillagok garantálják a remek lehetőségeket ahhoz, hogy tartós és kiegyensúlyozott párkapcsolatot építsünk ki. A nyár utolsó heteiben a hétvégék, de a hétköznapok is alkalmasak a flörtre, kalandozásra.

Vízöntő: Párkapcsolat esetén sok változásra számíthatunk augusztusban. Előfordulhat, hogy kételkedni kezdünk, vagy meglepnénk valamivel a kedvesünket, ám a dolog nem a terveink szerint alakul. A nyár utolsó havában különösen fontos lesz az őszinteség. Mondjuk el, ami belül mardos, mert csak így kaphatunk válaszokat a kérdéseinkre.

Ha még keressük a másik felünket, akkor sok flörtben, kalandban, buliban lesz részünk augusztusban. A következő hetekben megfordulhat a fejünkben, hogy sokat késik a nagy találkozás. Jól tennénk, ha új helyszíneken próbálnánk ismerkedni, mert a megszokott dolgok elavultak.

Halak: Ha van már párunk, akkor béke és harmónia költözik a kapcsolatunkba, ezért biztonságban érezzük magunkat a kedvesünk mellett. Ezt az állapotot akkor tarthatjuk meg, ha törődünk a párunkkal, és odafigyelünk a igényeire. Fontos, hogy szeressük, de ne kössük pórázra!

Abban az esetben, ha még keressük a másik felünket, akkor a négy fal között legfeljebb akkor találjuk meg, ha futárként dolgozik az illető. Amennyiben szeretnénk párt találni, akkor menjünk el otthonról, mert így megnőnek az esélyeink augusztusban.

(Forrás: life.hu)

Hozzászólások

Ezt szeretik a karácsonyban a csillagjegyek

Ezt szeretik a karácsonyban a csillagjegyek

Ki mit élvez a legjobban az ünnepben?

Így fogsz viselkedni karácsonykor!

Így fogsz viselkedni karácsonykor!

Rád mi lesz jellemző a horoszkóp szerint?

Karácsonyi ajándéktippek

Karácsonyi ajándéktippek

Ki minek örülhet idén az asztrológia szerint?

Ezt a dolgot engedd el 2024 végén!

Ezt a dolgot engedd el 2024 végén!

Indítsd tiszta lappal az új évet!

Mivel lep meg a Télapó?

Mivel lep meg a Télapó?

A csillagjegyed alapján kiderül, hogy milyen ajándékra számíthatsz az idén.

Ez a karácsonyi sütemény illik hozzád!

Ez a karácsonyi sütemény illik hozzád!

Neked melyik finomságot ajánlja az asztrológia?

Ilyen színű karácsonyfa illik hozzád!

Ilyen színű karácsonyfa illik hozzád!

Arany, piros, kék, vagy valamilyen más színbe kellene öltöztetned a fenyőfádat?

Pénzügyi kihívást hozhat 2024 vége

Pénzügyi kihívást hozhat 2024 vége

Mire figyelmeztet a horoszkóp anyagi téren?

Téli cigánykártya jóslat

Téli cigánykártya jóslat

Mit üzen a jóskártya az évszakra?

Téli Tarot jóslat

Téli Tarot jóslat

Így alakulhat az évszak a jóskártya szerint!

http://ujhazak.com