Az életünk legnagyobb kihívása

Buddha üzenetéből kiderül, hogy mivel kell szembenéznünk.buddhaA bölcsességről és megvilágosodásról ismert Buddha a csillagjegyeken keresztül üzeni meg, hogy mi az életünk legnagyobb kihívása, amivel mindenkinek meg kell küzdenie. Keressük meg a saját csillagjegyünknek, hogy tudatosan nézhessünk szembe a ránk váró feladattal!

Kos – Önsorsrontás: „Még egy isten sem változtathatja vereséggé annak az embernek győzelmét, aki önmagát győzte le.”

Jellemző ránk, hogy korlátozzuk önmagunkat, ezért esetünkben mi magunk vagyunk önmagunk legnagyobb ellensége, akadálya. A legnagyobb győzelmet ezért nem a munkahelyünkön, a szerelemben, vagy az élet bármelyik másik területén arathatjuk, hanem ott, ahol sikerül legyőznünk a belső korlátjainkat. Ha felszámoltuk a határainkat, akkor igazán felszabadult, teljes életet élethetünk.

Bika – Ítélkezés: „Amit gondolunk, azzá leszünk. Mindannyian saját tetteink rabszolgái vagyunk: Miért haragudnánk emiatt másokra?”

Sokszor felidegesít az, ahogy mások viselkednek egymással, az állatokkal vagy a környezetükkel, pedig lehet, hogy ez nekik fel sem tűnik. Ugyanígy mi sem vesszük észre a saját hibáinkat, mert azt hisszük, hogy a tetteink helyesek.

Ám ki mondhatja meg, hogy mi a jó, helyes, ha mi már úgy döntünk, hogy jól tesszük, amit teszünk? Ha érezzük ezt a csapdát, akkor vizsgáljuk felül a tetteinket! Ezt kezdjük azzal, hogy adjuk önmagunkat, mert jelenleg csak hisszük, hogy ezt tesszük. Ne ítélkezzünk elhamarkodottan mások felett!

Ikrek – Szélsőségek: „Helyzetünket paradicsomiként vagy pokoliként is megélhetjük, minden a felfogásunktól függ.”

Az egyik pillanatban a mennyekben érezzük magunkat, majd a következőben már a pokol legmélyebb bugyraként értékeljük a mindennapjainkat. Ne higgyük, hogy ez személyektől, a sorstól, vagy az eseményektől függ, mert mi vagyunk azok, akik eldöntik, hogy hogyan éljük meg az adott helyzetet.

Amennyiben meg tudjuk látni a rosszban a jót, a legapróbb pozitívumot, akkor minden egyes nap mennyei lesz, ám ameddig a rosszat, hibákat keressük, addig ne csodálkozzunk, hogy pokolban látjuk magunkat.Golden Buddha at Wat TraimitRák – Nosztalgia: „Egyetlen pillanat létezik csupán, amelyben fontos, hogy felébredj. Ez a pillanat most van.”

Jellemző ránk, hogy sokat ábrándozunk a múlt szép emlékeiről, vagy hagyjuk, hogy a napunkat beárnyékolják a régi fájdalmak. Olykor többet élünk a történelemben, mint a jelenben, ez pedig baj, mert az a legfontosabb, ami most van. A jelenben tehetünk a legtöbbet önmagunkért és a jövőnkért. Ébredjünk fel a nosztalgiából, ne merengjünk a jövőn, hanem éljünk tudatosan a mának!

Oroszlán – Büszkeség: „Győzd le haragod, add fel büszkeséged. Nem érheti szenvedés azt, akit semmi sem béklyóz, akinek semmije sincs.”

Az életünk legnagyobb akadálya a velünk született harag és büszkeség. Egyiktől sem vagyunk képesek megszabadulni, és mind a kettőt próbáljuk maximálisan táplálni, emiatt ezek csak kényszerek, amik szenvedést okoznak.

Engedjünk el minden olyan dolgot, ami megköt, mert csak így vethetünk véget a szenvedésnek, ami régóta akadályozza a terveink megvalósítását, az előrelépést. Ne ragaszkodjunk!

Szűz – Függőség: „Az egész létezés titka, hogy soha nem lenne szabad félned. Sose félj attól, mi lesz veled, ne számíts senkire. Abban a pillanatban, amikor elutasítasz minden segítséget, szabad vagy.”

Jellemző ránk, hogy túlságosan sokat agyalunk a mindennapokon, az életünket pedig gyakran kilátástalannak, sötétnek látjuk. Ha megtanuljuk, hogy ne várjuk el másoktól, hogy segítsenek, támogassanak, akkor már függeni sem fogunk tőlük, és a magunk urai lehetünk. Egyedül is képesek vagyunk elérni mindent, amit akarunk, ezért ideje, hogy felfedezzük magunkban ezeket a képességeket.

Mérleg – Csapongás: „Nem könnyű dolog a sok filozófiai, vallási rendszerből kiválasztani a helyeset; az egyik ezt választja, a másik azt, a bölcs - egyiket sem.”

Nagyon sok minden felkelti az érdeklődésünket, és talán mindent ki is próbáltunk, amit lehetett. Keressük az utunkat, mert nagyon vágyunk arra, hogy hinni tudjunk valamiben, hogy tartózzunk valahova.

Ne keressük a hitet, vagy azt, hogy hova tartózunk, hanem hagyjuk, hogy a hit, vallás, eszme találjon meg minket! A bölcs ember nem választ, hanem a sorsra bízza magát, és elfogadja, hogy minden akkor találja meg, amikor eljött az ideje. Emellett minden tanítás, nézet a miénk lehet anélkül, hogy beskatulyáznánk magunkat.o-HOROSCOPESkorpió – Gyűlölet: „A gyűlöltnek sohasem a gyűlölet, hanem a szeretet vet véget.”

Eszméletlen, hogy milyen mértékben tudjuk gyűlölni önmagunkat, másokat, főleg akkor, ha valami gonoszságot tett valaki. Olykor képesek vagyunk hetekig emészteni magunkat egy igazságtalanság, megbántás, megsértés miatt.

Tegyük fel magunknak a kérdést, hogy ez a viselkedés mégis hova vezet? Ha gyűlölködünk, esetleg bosszút állunk, akkor jobban fogjuk érezni magunkat? A vágyunkat lehet, hogy kielégítjük, de ez nem vet véget a gyűlöletnek.

Meg kell tanulnunk szeretni azt, amit gyűlünk, mert ostoba, tudatlan elesett. Sok oka lehet annak, hogy valaki olyan, amilyen. Elég csak egy kicsit szereti, hogy többé ne fortyogjunk a méregben. Igaz, ez lesz életünk legnehezebb leckéje, de legalább nem lesznek többé álmatlan éjszakáink, ha megtanultuk.

Nyilas – Elégedetlenkedés: „Az egészség a legnagyobb ajándék, az elégedettség a legnagyobb gazdagság, a hűség a legjobb kapcsolat.”

Sokszor elégedetlenek vagyunk, mert nincs meg ez vagy az. Gyakran csak azzal foglalkozunk, hogy mi az, amink nincs, miközben észre sem vesszük azt, amink van. Jegyezzük meg, hogy a boldog, harmonikus élethez elég az egészség, hűség, elégedettség. Ha nincs komoly betegségünk, minden egyes nap van mit ennünk, és vannak szeretteink, hitünk, akkor minden okunk megvan az örömre.

Bak – Önzés: „Valójában semmit sem birtokolsz, csak őrzöl egy darabig. S ha képtelen vagy tovább adni azokat, akkor azok birtokolnak téged. Bármi legyen is a kincsed, úgy tartsd a markodban, mintha vizet tartanál. Mert ha megszorítod, eltűnik. Ha kisajátítod, tönkreteszed. Tartsd szabadon és örökké a tiéd marad.”

Az életünk legnagyobb problémája az önzés, ami elvárásokat állít elénk, korlátozza a szabadságunkat. Ha hagyjuk, hogy az önzés megkössön, akkor nem élhetünk teljes, szabad életet. Ideje, hogy megtanuljunk bízni, elengedni, mert ez a kettő kell a vágyaink beteljesüléséhez, és a szabadság eléréséhez.horoszkVízöntő – Hűség: „Az élet hosszú útján a hűség a legjobb útitárs.”

Legyünk hűségesek a hivatásunkhoz, hobbinkhoz, hitünkhöz, szeretteinkhez, mert a világnak ez az egyik legelőnyösebb állapota, hiszen a hűség biztonságot és társaságot jelent. Amíg valaki hűséges, addig biztos, hogy nem lesz egyedül.

Ez nem jelenti azt, hogy rabszolgának kellene lennünk, és azt se hagyjuk, hogy mások mondják meg, hogy mit csinálhatunk! A hűséghez és szabad élethez hozzátartózik a kompromisszum.

Halak – Szenvedés: „A feltételekhez kötött lét szenvedéssel jár. A szenvedésnek van oka, van vége, és vannak utak, melyek elvezetnek a végéhez.”

Mesterien űzzük a szenvedést, emiatt sokan azt hiszik, hogy szeretünk szenvedni, mert mindig kitalálunk valamit. Ha kevesebb szabályt állítanánk fel magunkkal és másokkal szemben, akkor a szenvedés mértéke is kisebb lehetne.

Tanuljuk meg, hogy az, amihez feltételek társulnak, az magában hordozza az elvesztéstől való rettegést is, ezért megszállottan küzdünk és félünk. Ideje, hogy ettől megkíméljük magunkat, és másokat. Próbáljunk meg szabadon élni!

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Karácsonyi Tarot jóslat

Karácsonyi Tarot jóslat

Neked mit üzen a kártya az ünnepekre?

Ezt szeretik a karácsonyban a csillagjegyek

Ezt szeretik a karácsonyban a csillagjegyek

Ki mit élvez a legjobban az ünnepben?

Így fogsz viselkedni karácsonykor!

Így fogsz viselkedni karácsonykor!

Rád mi lesz jellemző a horoszkóp szerint?

Karácsonyi ajándéktippek

Karácsonyi ajándéktippek

Ki minek örülhet idén az asztrológia szerint?

Ezt a dolgot engedd el 2024 végén!

Ezt a dolgot engedd el 2024 végén!

Indítsd tiszta lappal az új évet!

Mivel lep meg a Télapó?

Mivel lep meg a Télapó?

A csillagjegyed alapján kiderül, hogy milyen ajándékra számíthatsz az idén.

Ez a karácsonyi sütemény illik hozzád!

Ez a karácsonyi sütemény illik hozzád!

Neked melyik finomságot ajánlja az asztrológia?

Ilyen színű karácsonyfa illik hozzád!

Ilyen színű karácsonyfa illik hozzád!

Arany, piros, kék, vagy valamilyen más színbe kellene öltöztetned a fenyőfádat?

Pénzügyi kihívást hozhat 2024 vége

Pénzügyi kihívást hozhat 2024 vége

Mire figyelmeztet a horoszkóp anyagi téren?

Téli cigánykártya jóslat

Téli cigánykártya jóslat

Mit üzen a jóskártya az évszakra?

http://ujhazak.com