Az önzetlenség vagy az önzőség hajtja az életünket?

Most kiderül, hogy a két tulajdonság közül melyik dominál bennünk.helpAz élet nem fekete és fehér, tehát nem viselkedhetünk minden helyzetben ugyanúgy, mert néha az önzetlenség mozdít előre, míg máskor csak az önzőség vihet el a célhoz, ezért a legjobb az, ha ezt a két tulajdonságot egészséges arányban tudjuk alkalmazni.

A személyiségünk és a csillagjegyünk azonban beleszólhat, hogy inkább az önzőség, vagy az önzetlenség dominál a bensőnkben. Ha ezzel eddig nem voltunk tisztában, akkor most szembesülhetünk az igazsággal!

Kos: Hajlamosak vagyunk az önzőségre, de amikor erre adjuk a fejünket, akkor annak jó oka van. Mindig meg tudjuk magyarázni az önző viselkedésünk okát, ami a legtöbbször az, hogy nekünk is kevés van valamiből, illetve nekünk se szoktak csak úgy adni.

Adakozni csak akkor szoktunk, amikor látványosan jól megy a sorunk, megvan mindenünk, amit akartunk, valamint aránylag semmiből sem szenvedünk hiányt. Amíg ez a helyzet nem áll fenn, addig szűkmarkúnak ismernek, mert tudjuk, hogy a világban farkastörvények uralkodnak, tehát mindenki a saját sorsa kovácsa.

Bika: Ha valaki kérné, akkor még az alsóneműnket is elajándékoznánk, ugyanis képtelenek vagyunk nemet mondani. Az önzetlenségünk annyira nagy, hogy kérés nélkül is adunk. Tőlünk bárki kérhet bármilyen szívességet, segítséget, mert mindent megteszünk, megadunk a másiknak, ami a hatalmunkban áll.

Néha jó lenne, ha kicsit önzők lennénk, hiszen ezt a nagy önzetlenségünket néhány ember bűntudat nélkül kihasználja, amikor pedig rájövünk, hogy visszaéltek az önzetlenségünkkel, akkor az komoly szívfájdalmat okoz, hiszen nem fogjuk megérteni, hogy hogyan tehették ezt velünk, amikor ennyire jószívűek voltunk.

Ikrek: Hangulat, de inkább szituációtól függő, hogy mennyit adunk. Amikor rossz napunk van, esetleg úgy gondoljuk, hogy nekünk is kevés van, akkor senkinek se adunk semmiből. Mivel Ikrekként a logika és a józanész jellemez, ezért nagyszerűen fel tudjuk mérni, hogy nekünk is szükségünk van arra, amink van, illetve most nem tudunk szívességet tenni.

Az önző és az önzetlen viselkedés nálunk inkább logikus döntés, éppen ezért szívesen elmagyarázzuk az elhatározásunkat annak, aki hozzánk fordult segítségért. Ha jó a hangulatunk, esetleg bőven van miből élnünk, akkor mértékkel, de szívesen segítünk másnak.heart-transplantRák: A lelkünket is odaadjuk, ha valaki ezt kéri tőlünk, ugyanis imádjuk, ha boldoggá tehetünk másokat, az pedig külön plusz, ha ezért cserébe szeretetet kapunk. Nagyon önzetlenül segítünk, adunk, ha kérik.

Előfordul azonban, hogy később megbánjuk az önzetlenséget, mert amikor mi kérnénk segítséget, akkor mások hálátlanok, nem segítenek, még csak nem is viszonozzák, hogy korábban támogattuk őket.

Ebben a szituációban komolyan elmegy a kedvünk attól, hogy valaha még egyszer segítsünk valakinek, pedig csak azt kellene az eszünkbe vésni, hogy a világon sok olyan ember él, aki örömmel használja ki azokat, akik ennyire adakozóak.

Oroszlán: Önzetlenség? Számunkra ismeretlen fogalom, hiszen foggal-körömmel védjük azt, ami a miénk. Nem adunk senkinek sem abból, amit önerőből, egyedül, a saját erőfeszítésünkkel szereztünk meg.

Nem fogjuk elherdálni, amink van, és különben sem csak úgy az ölünkbe hullt dolgokról van szó. Oroszlánként egyébként is kényesek vagyunk a személyes terünkre, a benne található holmikra, kincsekre.

Habár inkább önzőek vagyunk, mint önzetlenek, mégis előfordul, hogy feléled bennünk a nemes oroszlán, és segítünk annak, aki tényleg komoly bajban van. Ilyenkor előadjuk az önzetlen hőst, aki segít, ahogy csak tud a bajbajutott embereken.

Szűz: Kifejezetten büszke és következetes emberek vagyunk, emiatt nem adunk ész nélkül, mert tudjuk, hogy bármikor előfordulhat, hogy megszorulunk. Emellett mindent önerőből, önszorgalommal szereztünk meg, ezért akkor sem kérnénk mástól szívességet, ha olyan szituációba kerülnénk.

Nagyon jól tudjuk, hogy a világban a túlélés törvényei szerint élnek az emberek, akik gyakran csak önmagukra számíthatnak. A párunkkal és a közvetlen szeretteinkkel szemben nagyon is, hogy önzetlenül viselkedünk, hiszen néha nekünk is jólesik a megmentő szerep.

Mérleg: Szívesen segítünk másokon, mert megtehetjük, ráadásul nem okoz különösebb megterhelést. Főleg a családunk, barátaink és az ismerőseink számíthatnak a segítségünkre. Igazán jószívű, önzetlen emberek vagyunk, amivel nagyon sokan szeretnének visszaélni, ám velünk hiába próbálkoznak.

Mérlegként alaposan odafigyelünk arra, hogy a józanész határain belül gyakoroljuk az önzetlenséget, tehát csak azoknak segítünk, akik esetében úgy döntöttünk, hogy tényleg szükségük van és meg is érdemlik az önzetlenségünket. A lelkünk békéjének alapját az adja, hogy a családunk rendben legyen. Minden más segítségnyújtás csak hősködés a részünkről.loveSkorpió: Az igazság bajnokaként jó alaposan megfontoljuk, hogy kinek segítsünk, kinek nem. Mivel nekünk előbb tudnunk kell, hogy tényleg rászorul-e valaki a segítségre, ezért minket nem lehet kihasználni. Amennyiben úgy döntünk, hogy szívességet teszünk, akkor azt önzetlenül tesszük. Nagyon ritkán, csak speciális esetekben várunk el viszonzást, hiszen alapvetően üzleties gondolkodás jellemző ránk.

Akikről tudjuk, hogy nagyon mély gödörbe zuhantak, azoknak szívvel-lélekkel segítünk kimászni a bajból. Elsősorban a családunkért, párunkért, szeretteinkért adnánk oda még a karunkat is.

Nyilas: Szeretünk adni, mert öröm látni, ha boldoggá tehetünk másokat, de persze az sem baj, ha kapunk cserébe valamit, például elismerést, szeretetet. Ettől függetlenül önzetlenül segítünk, de olykor igencsak meggondolatlanul.

Jellemző ránk, hogy két kézzel szórjuk az áldást, ám ezt nem adjuk ingyen, hiszen amikor nekünk van szükségünk segítségre, akkor elvárjuk, hogy önzetlenül támogassanak azok, akiknek korábban mi segítettünk, tehát némileg üzletként tekintünk az önzetlenségre, ám ettől még jó emberek vagyunk.

Bak: Ha a családunkról, szeretteinkről van szó, akkor nagylelkűek vagyunk, főleg akkor, ha ezt kiérdemelték. Más esetben nem rólunk mintázták az önzetlenség szobrát. Bakként mindig mindent egyedül, támogatás nélkül érünk el, szerzünk meg, ezért ezt nem fogjuk csak úgy kiadni a kezünkből.

Másfelől úgy gondoljuk, hogy fordított helyzetben mi sem számíthatnánk senki önzetlenségére. Szerintünk annak van igazán értéke, amit az ember önerőből ér el, úgyhogy mások is vívják meg a saját harcukat. Amennyiben mégis segítünk, adunk, akkor sokszor kérünk valamit cserébe, vagy üzleti alapon döntünk, tehát csak annak segítünk, akiről tudjuk, hogy később visszaadja a támogatást.horosVízöntő: Ameddig tehetjük, addig nagyon szívesen segítünk, de meghúzzuk a határt, amit elérve beszüntetjük az önzetlenséget. Ez lehet anyagi vagy érzelmi limit. Ha tehát van miből adnunk, akkor adunk, amíg ezt meghálálják, visszaadják, viszonozzák.

Amikor azonban hálátlanságot tapasztalunk, akkor befejezzük az önzetlenséget, és egy darabig önző viselkedést mutatunk mások felé, csak azért, hogy így álljunk bosszút rajtuk és a világon.

Halak: Jellemző ránk, hogy még azt is odaadnánk, amink nincs, mert elszántan, megszállottan szeretnénk másoknak adni, segíteni, ha kérik, ha nem. Egyszerűen imádjuk, ha örömöt okozhatunk másoknak, vagy megmenthetjük őket.

Az önzetlenségünkért nem várunk cserébe semmit, mert inkább arra gondolunk, hogy jót tettünk a karmánknak, esetleg Istennek tetsző módon cselekedtünk, tehát gyakori, hogy a vallásosságunk miatt vagyunk önzetlenek. Ám, ha van Isten, akkor az Ördög sem jár messze, tehát ne csodálkozzunk, ha a jóságunkkal visszaélnek. Amikor ez történik, akkor összetörünk, és eljátsszuk az áldozat szerepét, aki mindent megtett, de ezt senki se becsülte meg.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Ezt szeretik a karácsonyban a csillagjegyek

Ezt szeretik a karácsonyban a csillagjegyek

Ki mit élvez a legjobban az ünnepben?

Így fogsz viselkedni karácsonykor!

Így fogsz viselkedni karácsonykor!

Rád mi lesz jellemző a horoszkóp szerint?

Karácsonyi ajándéktippek

Karácsonyi ajándéktippek

Ki minek örülhet idén az asztrológia szerint?

Ezt a dolgot engedd el 2024 végén!

Ezt a dolgot engedd el 2024 végén!

Indítsd tiszta lappal az új évet!

Mivel lep meg a Télapó?

Mivel lep meg a Télapó?

A csillagjegyed alapján kiderül, hogy milyen ajándékra számíthatsz az idén.

Ez a karácsonyi sütemény illik hozzád!

Ez a karácsonyi sütemény illik hozzád!

Neked melyik finomságot ajánlja az asztrológia?

Ilyen színű karácsonyfa illik hozzád!

Ilyen színű karácsonyfa illik hozzád!

Arany, piros, kék, vagy valamilyen más színbe kellene öltöztetned a fenyőfádat?

Pénzügyi kihívást hozhat 2024 vége

Pénzügyi kihívást hozhat 2024 vége

Mire figyelmeztet a horoszkóp anyagi téren?

Téli cigánykártya jóslat

Téli cigánykártya jóslat

Mit üzen a jóskártya az évszakra?

Téli Tarot jóslat

Téli Tarot jóslat

Így alakulhat az évszak a jóskártya szerint!

http://ujhazak.com