Csaló horoszkóp

Kiben bízhatsz a legkevésbé és a legjobban a csillagjegye alapján?1 – Skorpió: A Skorpió játszmákra született, imádja feszegetni az emberek érzelmi határait. Számára az okozza a legnagyobb élvezetet, ha a célpontja nem könnyű préda, viszont előbb vagy utóbb a legkeményebb ellenfelét is megtöri.

2 – Szűz: A horoszkóp elemzése szerint, ha a Szűz akar valamit, akkor azt komisz, manipulatív módon fogja kiszedni az érintett félből. Ő először az illető közelébe férkőzik, addig ügyeskedik, amíg elnyeri annak bizalmát, aztán elveszi, amit akar, majd minden előjel nélkül eltűnik.

3 – Bak: A Bak legnagyobb erőssége a türelem. Ő rendkívüli szemmel ügyel a részletekre, ráadásul zseniális a projektek megalkotásában. Ha a Bak képes valamilyen szerepbe bújni, akkor azt minden gond nélkül megteszi, különösen akkor, ha tudja, hogy megússza a dolgot. Az is jellemző rá, hogy szereti kihasználni mások jóságát.

4 – Vízöntő: A horoszkóp alapján a Vízöntőről elmondható, hogy rengeteg érzelmi fegyvere van arra, hogy valakit hazugságokon és áruláson keresztül tegyen tönkre. A Vízöntő megtévesztő ígéretek tesz, hamis reményt kelt, aztán nem állja a szavát. Ő arra is képes, hogy egy szempillantás alatt összetörje mások álmait.

5 – Halak: A Halak passzív csillagjegy, aki kiváló színész. Ő bármikor hajlandó bárkit megtéveszteni, ha ez kell ahhoz, hogy elérje a céljait. Ha valaki kölcsönad neki, akkor ő azt ajándéknak fogja venni, vagyis soha nem fogja visszafizetni a kölcsön kapott pénzt.

6 – Ikrek: A horoszkóp megítélése szerint az Ikrek nem direkt rossz, hanem csak azt akarja, amije másoknak is van, de ezért semmit se akar tenni. Az Ikrek esetében soha nem szabad elfelejteni, hogy kettős személyiség, ami miatt kifejezetten ingatag és kiszámíthatatlan.

7 – Bika: A Bikának remek üzleti érzéke van, aminek hála, egyszerűen megszerezi, amit akar. Ehhez gyakran nem fél másokkal játszani, csal és megfélemlít, ha erre van szükség. A Bika annyiban legalább egyenes, hogy őszintén elmondja a másiknak, hogy semmit sem jelent a számára.

8 – Kos: A horoszkóp szerint a Kosnak nincs könnyű dolga, ha másokkal akar játszadozni, de amikor úgy érzi, hogy megúszhatja szárazon a dolgot, akkor nem fogja ki hagyni a lehetőséget.

9 – Nyilas: Erről a csillagjegyről elmondható, hogy kevésbé csaló hajlamú, és csak akkor kezd játszadozni, ha úgy érzi, csapdába esett, és ez az utolsó lehetősége arra, hogy kiszabaduljon. A Nyilas azonban nem jó színész, könnyen rá lehet jönni, ha sántikál valamiben. Ehhez elég csak belenézni a szemébe.

10 – Oroszlán: A horoszkóp szerint az Oroszlán túl komoly személy ahhoz, hogy játszadozzon az emberekkel. Ha az ötletet esetleg szórakoztatónak találja, akkor sem fogja megvalósítani, mert az értékrendszere megakadályozza ebben.

11 – Rák: Ennek a csillagjegynek a szülötte túl szoros kapcsolatban áll az érzelmeivel, arra pedig egyszerűen képtelen lenne, hogy ártson valakinek. Ugyanakkor a Rák elég ravasz a megtévesztéshez, tehát csak arról van szó, hogy nem szeret ilyen helyzetekbe keveredni.

12 – Mérleg: Egy Mérleg előbb adja oda mindenét, minthogy bárkinek is ártson. Neki az ilyenfajta játszadozás soha sem tetszett, az ezzel szerzett sikert pedig szennyesnek tartja. Ő egyetlen játszmát se tudna véghez vinni, mert már annak a közepén bűntudata támadna és bocsánatért esedezne.

(Forrás: blikkruzs.blikk.hu)


Hozzászólások

Halloweeni filmajánló

Halloweeni filmajánló

Melyik film nyerheti el a tetszésedet?

2024-es halloweeni horoszkóp

2024-es halloweeni horoszkóp

Ilyen lehet számodra az idei halloween az asztrológia szerint!

Őszi randitipp

Őszi randitipp

Hol és hogyan kellene randiznod az évszakban?

Horoszkóp 2024 utolsó hónapjaira

Horoszkóp 2024 utolsó hónapjaira

Mire kellene figyelned az év végéig?

Ebből a levesből kellene enned, ha megfáztál

Ebből a levesből kellene enned, ha megfáztál

Neked melyik leves esik jól, ha náthás vagy?

Mit hoz ki belőled a Skorpióba lépő Vénusz?

Mit hoz ki belőled a Skorpióba lépő Vénusz?

Október 8-án és 15-én gyakorolhat hatást rád a bolygóállás.

Ezt a gyógynövényteát kellene innod az őszi időszakban

Ezt a gyógynövényteát kellene innod az őszi időszakban

Melyik teafajtát és miért kellene előnyben részesítened az asztrológia szerint?

Így pihenj, ha csak 30 perced van rá!

Így pihenj, ha csak 30 perced van rá!

A horoszkóp segít, hogy hogyan frissülhetsz fel, ha csak néhány perced van.

Ilyen asztrológus válhatna belőled!

Ilyen asztrológus válhatna belőled!

A csillagjegyed alapján kiderül, hogy lenne-e jövőd asztrológusként.

Őszi nap-éj egyenlőség horoszkóp

Őszi nap-éj egyenlőség horoszkóp

Erre számíthatsz a következő időszakban.

http://ujhazak.com