Cselekvésre motiválnak a végre előreinduló bolygók

A csillagjegyed alapján kiderül, hogy hogyan hatnak rád a retrográd mozgást végre befejező bolygók.Az asztrológia szerint az október legszebb ajándéka az, hogy 2-án a Merkúr, 9-én a Plútó, 23-án a Szaturnusz végre befejezi a retrográd mozgását és elindul előre, ezzel a csillagjegyeket is cselekvésre, elindulásra motiválva, ugyanis most garantált a siker annak, aki tesz is érte.

Azt, hogy rád milyen hatást gyakorolnak az előreinduló bolygók, az alábbi horoszkópból tudhatod meg!

Kos: A Merkúr és a Plútó a munkádban jelképez előrelépést. Lehet, hogy a mostani munkahelyeden sikerül feljebb jutnod, de az is elképzelhető, hogy új állást kell keresned. Ezt nem kell elkapkodnod, ugyanis az idő bolygója, a Szaturnusz, segíteni fog, hogy időben tedd meg a szükséges lépéseket.

Emellett az előreinduló bolygók azt is jelzik, hogy az egyik barátod, vagy kollégád ad egy tippet, ami alapján megtalálod azt a megoldást, aminek végén elégedettnek fogod érezni magad, tehát garantált a boldog befejezés.

Bika: A csillagjegyed alapján mostanában érzed, hogy változtatnod kell. Rengeteg ötleted van, mégis valami hiányzott ahhoz, hogy meg merd tenni az első lépést. Ez az életed bármely területére vonatkozhat, ugyanis az előreinduló bolygók nem határolnak be.

Azt egyedül te tudod, hogy mi, vagy mik az aktuális témák az életedben. Lehet ez például saját vállalkozás, külföldre költözés, vagy gyerekvállalás. Ami fontos, hogy légy őszinte magadhoz, és vizsgáld meg, hogy az életed mely területén kell váltanod!

Ikrek: A bolygók retrográdja miatt elsősorban az ingatlan-, és a családi ügyek nyomasztottak az elmúlt hetekben. Rengeteget mérgelődtél, amiért hiába tettél meg mindent, nem tisztult a kép. Többször neki indultál ugyanannak a témának, de egyszer sem kaptad meg a remélt választ.

Az azonban nem igaz, hogy eközben elkerültek az eredmények! Csupán az zavart, hogy ezek olyan kis sikerek voltak, hogy azokhoz nagyító kellett, hogy lásd. Októberben viszont végre előreindulnak a bolygók, aminek hatására lassan érkeznek az általad várt eredmények.

Rák: Az elmúlt hetekben a szokottnál jobban fájt, ha félretettek, nem értettek meg. Úgy érezted, hogy valami zavarja a kommunikációt, és lassan már-már kezdted megkérdőjelezni a saját és mások értelmi képességeit.

Valójában mindent jól csináltál, ugyanis a problémát a retrográd Merkúr okozta, mert annak hatására volt szinte lehetetlen megtalálni a közös hangot. Ennek azonban vége, mivel a bolygó elindult előre, úgyhogy most érdemes újra megpróbálnod beszélni azokkal, akikkel az elmúlt időszakban nem jutottál dűlőre.

Oroszlán: A retrográd bolygók hatására gyakran túlzásba estél, sokkal rosszabbnak láttad a helyzetedet annál, mint amilyen valójában, aminek oka az volt, hogy túl gyakran hasonlítottad össze a múltat és a jelent.

Akaratlanul is sokat nosztalgiáztál, az életkorodtól függetlenül emlegetted a régi szép időket, amivel csak azt érted el, hogy egyre szomorúbb lettél. Ennek azonban októberben vége, ugyanis ahogy a bolygók elindulnak előre, úgy érzed magad egyre optimistábbnak, és végre képes leszel ismét előre nézni. Lassan visszakapod az életkedvedet, és értékelni kezded a jelen boldogságát.

Szűz: A csillagjegyed alapján nálad testi, szellemi és lelki szinten is működik az energia megmaradás törvénye, vagyis egyszer minden tettednek meglesz a eredménye. A bolygók retrográdja miatt azonban úgy érezhetted az elmúlt időszakba, hogy semminek sincs értelme, amit csinálsz.

Bár többször is úgy érezted, hogy könnyebb lenne feladni, azt mégsem tetted meg, mert régen megfogadtad, hogy semmit sem hagysz félbe. Tisztában vagy azzal, hogy csak az különbözteti meg a sikeres és sikertelen embert, hogy az utóbbi a fékbe taposott a cél előtt.Mérleg: Annak hatására, hogy a bolygók végre elindultak előre több területen is helyt kell állnod, és szembe kell nézned az új kihívásokkal. Bár évek óta készültél erre, mégis fárasztónak érzed, sőt, néha az is megfordulhat a fejedben, hogy alkalmatlan vagy, ám ez egyáltalán nem igaz!

Valójában csak arról van szó, hogy el kell fogadnod, hogy kezdetben nem lesz hibátlan, amit csinálsz. Ideje, hogy jobban bízz magadban, és tudd, hogy idővel bele fogsz jönni! Emellett jól tennéd, ha segítséget kérnél, ha szükséged van rá!

Skorpió: A retrográd bolygók hatására azt vehetted észre, hogy sokkal több régi zenét hallgatsz, mint újat. Októberben azonban ahogy a bolygók elindulnak előre, úgy engedd el te is a régi dalokat, és keress helyettük újakat!

Skorpió jegyed alapján érzékeny lélek vagy, ezért fontos, hogy mi szól a háttérben, mert az befolyásolja a hangulatodat és a teljesítményedet. Ennek érdekében hallgass vidám, pozitív üzenetű zenéket! Ha így teszel, akkor október végére te is előbújsz a csigaházadból, és meglátod a téged körülölelő sok örömöt és szeretet.

Nyilas: Egyelőre nem tudsz megszabadulni a kötekedő, kicsinyes, kritikus főnöködtől, kollégádtól vagy ügyfeledtől, viszont októberben már sokkal találékonyabban és gyorsabban tudod leszerelni, ugyanis ezt kellett megtanulnod a retrográd időszakban. Ha ezt a leckét sikerült elsajátítanod, akkor mostantól egyre könnyebb dolgod lesz.

Sőt, fizetésemelésben, vagy más jutalomban is lehet részed. Még akkor is, ha nem a pénzért, hanem a béke érdekében tetted, amit tettél. Lassan elindulnak előre a bolygók, ami nem hoz azonnali változást, viszont jobban is jársz a fokozatossággal.

Bak: A csillagjegyed alapján nincs problémád a lassú folyamatokkal, mivel nagyon jól tudod, hogy az életben vannak dolgok, amikhez idő kell. Az viszont, ami a bolygók retrográdja miatt az elmúlt hetekben zajlott, még téged is megviselt.

Olyan sok impulzus ért, hogy nem győzted kapkodni a fejed, de valahogy mégsem sikerült kimozdulnod a holtpontról. Ugyanakkor a türelmedet nem vesztetted el, legfeljebb a lelkesedésedet. Azt viszont visszakapod annak hatására, hogy a bolygók sorban elindulnak előre. Ugyanakkor a lelkesedés nem egyenlő a meggondolatlansággal, tehát inkább a motiváció lesz az, amit visszakapsz.

Vízöntő: A csillagjegyedben járó Szaturnusz október 23-án indul előre, ezért addig úgy érezheted, hogy az idő nem halad, de a szekér szalad. Ráadásul a Szaturnusz stacioner lesz 19-től, ami az idő megtorpanását jelzi, ezért akkor a saját érdekedben jobb, ha lassítasz!

Ne kapkodj, ne sürgess semmit és senkit, önmagadat se! Vegyél példát a természetről, hogy a gyümölcs is akkor érik be, amikor eljött az ideje, éretlenül pedig nincs íze! Bízz a Szaturnuszban, az idő bolygójában, hogy segít neked abban, hogy a megfelelő pillanatban tégy lépéseket!

Halak: Annak hatására, hogy a bolygók sorban elindulnak előre, több bosszantó embertől is megszabadulhatsz októberben. Ők vagy maguktól lemorzsolódnak, vagy téged nem tudnak már idegesíteni. Téged fog a legjobban meglepni, hogy megszűnnek az irritáló helyzetek, aminek hatására megkönnyebbülsz.

Végre sok energiád szabadul fel annak hála, hogy nem kell védekezésre, óvatoskodásra fordítanod azt. A bolygók retrográd időszakában szinte meg sem mertél szólalni, nehogy sértődés legyen belőle. Ennek októberben vége, úgyhogy végre elhagyhatod a „lövészárkot”!

(Forrás: astronet.hu)


Hozzászólások

Problémamegoldás horoszkóp módra

Problémamegoldás horoszkóp módra

Így mászol ki a nehézségekből az asztrológia szerint.

Bakancslista-horoszkóp

Bakancslista-horoszkóp

Mi az, amit egyszer ki szeretnél próbálni az életedben a csillagjegyed alapján?

Szerelmi tanácsok tavaszra

Szerelmi tanácsok tavaszra

Neked mit tanácsol a horoszkóp a csillagjegyed alapján?

Így hat rád a nagy bolygóegyüttállás!

Így hat rád a nagy bolygóegyüttállás!

Tíz bolygóegyüttállás befolyásolhatja az életünket április 6. és 12. között.

Így öltözz 2024 tavaszán!

Így öltözz 2024 tavaszán!

Neked mit tanácsol a horoszkóp?

Így hat rád a Merkúr retrográd!

Így hat rád a Merkúr retrográd!

Mire számíthatsz 2024. április 1-jétől április 25-ig?

Tavaszi hobbiajánló

Tavaszi hobbiajánló

A horoszkóp szerint mit kellene kipróbálnod az évszakban?

Így telhet a húsvét a horoszkóp szerint!

Így telhet a húsvét a horoszkóp szerint!

Mire számíthatsz a csillagjegyed alapján?

Húsvéti angyalhoroszkóp

Húsvéti angyalhoroszkóp

Olvasd el a csillagjegyed alapján kapott üzenetet!

Egy kis útravaló, hogy hogyan éld meg a tavaszt idén!

Egy kis útravaló, hogy hogyan éld meg a tavaszt idén!

Egy kis útravaló, hogy hogyan éld meg a tavaszt idén!

http://ujhazak.com