Csokoládéhoroszkóp

Melyik édességre hasonlítanak a csillagjegyek?A mondás szerint az vagy, amit megeszel, de vajon igaz-e ez a horoszkópra is, ami a csillagjegyek jellemzői alapján határozta meg, hogy ki melyik közkedvelt édességre hasonlít.

Kos: A Kos jegy a legjellemzőbb tulajdonságai alapján a forró csokoládéra hasonlít, ugyanis szenvedélyes és izgalmas. A Kosról az is elmondható, hogy a vele ápolt kapcsolatban fenn kell tartani egy bizonyos fokú hőmérsékletet, nehogy kihűljön.

A Kos azonban nem hagyományos forró csokoládé, hanem szegfűszeges, gyömbéres, pacsulis és fekete borsos fűszer különlegesség, éppen ezért egy kimondottan veszélyes édesség, aki csak annak való, aki szereti az izgalmat, a tomboló szenvedélyt és nem szokott rá a böjti „konyhára”.

Bika: A Bika jegyre leginkább az jellemző, hogy nyugodt, békés és az esetek többségében annak mutatja magát, aki valójában, ezért ő a legkiszámíthatóbb töltelékes édességre, a tejes habcukorra hasonlít a leginkább.

A tejes habcukor jelképezi a kandallót, a kényelmet és a hangulatot. Mindez jellemző a Bika jegyre is, ezért nem meglepő, hogy az asztrológusok szerint belőle válhat a legjobb feleség. Ugyanakkor a tejes habcukor megfelelő „tárolást” igényel.

A Bika esetében ez egy megbízható párt jelent. Egy „emberdobozt”, aki mögött elbújhat, mintha egy várfal lenne, ami megvédi a problémáktól és megpróbáltatásoktól.

Ikrek: Az Ikrek jegyről elmondható, hogy külsőre a súlytalanság benyomását kelti, ám ez elég megtévesztő, mert valójában minden Ikreknek kemény magja van, ami miatt a raffaellóra hasonlít a legjobban az édességek közül.

Sokan azért tartják meg nehezen az Ikreket, mert amilyen gyorsan elragadtatásba esik, ugyanolyan gyorsan keres mást, ha unatkozni kezd a kapcsolatban. Az Ikrek jegyről az is elmondható, hogy a könnyedségével és a felületességével váltja meg az intelligenciáját és a sokoldalúságát, emiatt még jobban hasonlít a raffaellóra, aminek különféle „ízérzet” forrása nem érhető el sehonnan.

Rák: A horoszkóp szerint a Rák jegy jellemzői alapján a világhíres gumicukorra hasonlít. Ahogy a gumicukor előállításának, úgy a Rák jegy is sok apró titka van, éppen ezért különleges megközelítést igényel, ugyanis a helytelen kezelés élvezhetetlenné teszi.

A gyengéd és kiszolgáltatott Rák egyáltalán nem szereti a túl sok és heves szeretet, ugyanis attól könnyen elolvad. Kezdetben igényli romantikát a kapcsolatban, de idővel durva, nyúlós vagy ragacsos lesz, és semmiképpen sem engedi el a párját, akinek valószínű, hogy ez tetszeni fog.

Oroszlán: A horoszkóp szerint az Oroszlán jegyre jellemző tulajdonságok alapján a karamellre hasonlít. A cukorkák többségének elengedhetetlen része a karamell, aminek elkészítéséhez sok türelemre van szükség, hiszen ki kell várni, hogy a hétköznapi cukor átalakuljon, és felvegye a sötét borostyán színét, egyedi ízvilágú, folyékony mézre hasonlító állagát.

Az Oroszlán jegy azért a karamellre hasonlít a leginkább, mert rendszeresen úgy tesz, mintha drága és elérhetetlen lenne, de a rajongás, ami körülveszi, a sok csodálatos pillantás és az ízletes mivolta miatt még a legkifinomultabb ünnepeknek is méltó dísze.

Szűz: A Szűz jegyre leginkább jellemző tulajdonságok alapján a diós csokoládéra hasonlít a leginkább. Így például a mogyorós csokoládéra, a grillázsra és a pralinéra. A Szűz jegyre jellemző, hogy szigorú és logikus rend alapján él, és senki sem tud elsőre átlátni rajta, éppen ezért izgatja a férfiak fantáziáját a hozzáférhetetlensége.

Ez a csillagjegy igazi kemény dió, akibe könnyen beletörhet az ember foga, ezért az jár el jól, aki hagyja kicsit megolvadni, és csak ezt követően élvezi a felejthetetlen, néha heves ízélményt.Mérleg: A Mérleg a rá leginkább jellemző tulajdonságok alapján a finom és egészséges porcukros vörös áfonyára hasonlít. Ugyanakkor ennek az édességnek a porcukros, vagy vaníliaporos máza múlékony és törékeny, ami miatt nem lehet sokáig élvezni.

A Mérleg jegy ebben is hasonlít az édességre, mivel nem viseli el a kellemetlen, durva bánásmódot, amitől avassá válik a savanyú-keserű töltelék.

Skorpió: A legjellemzőbb tulajdonságai miatt a nyalókára hasonlít a Skorpió jegy, ugyanis nagyon jól tudja, hogy hogyan fagyassza be a vágyait, de ugyanakkor könnyen el is olvadhat, éppen ezért ő a legérdekesebb jelenség a szerelemben.

Ha valaki egy Skorpió jegyű személyt szeretne meghódítani, akkor annak számítania kell arra, hogy eleinte szenvedni fog a kíváncsiságtól, hogy csak távolról nézheti a kiszemeltjét. A harapás rossz ötlet. A jó taktika az érzéki nyalogatás és szopogatás.

A Skorpió jegynek szüksége van egy hozzáértő szeretőre, akinek nincs problémája a monotonitással. Általánosságban elmondható, hogy a „nyalóka” íze idővel sem változik, mert a menta hidegen is menta marad, ahogy a savanyú is savanyú marad.

A nyalóka nem véletlenül sok édesszájú kedvence, hiszen lassan, örömmel, élvezettel kell kóstolgatni, le kell tenni, abba kell hagyni, majd ismét el kell kezdeni.

Nyilas: A leginkább jellemző tulajdonságai miatt a levegőbuborékos tejcsokoládéra hasonlít a Nyilas. Ez az édességet akár a pezsgőhöz is hasonlítható, hiszen az ünneplésre emlékeztet a szürke hétköznapokban.

A Nyilas jegy híres a robbanásveszélyes temperamentumáról és személyiségéről. A vele való kapcsolatból soha nem hiányzik valamiféle gyors érzés, igyekvés és fényesség.

Bak: A horoszkóp szerint a meggybonbonra hasonlít a Bak jegy, ugyanis neki utánozhatatlan képessége, hogy sok éven át képes megőrizni a szépségét és az energiáját, ami miatt a párja rendkívül szerencsésnek érezheti magát.

Ugyanakkor előfordul, hogy a Bak nem talál társat, aminek oka az, hogy túl magas elvárásokat támaszt a leendő élettársával szembe. Ha ez történik, akkor a melegséget adó rumba vagy konyakba mártott, lédús meggyből íz és illat nélküli szilárd édesség válik, amit nagyon nehéz felmelegíteni.

Vízöntő: A legjellemzőbb tulajdonságai miatt a habcsókra hasonlít a Vízöntő, akivel nagy öröm beszélgetni. Soha nem szabad azonban elfelejteni, hogy a habcsók sokféle lehet, így például puha, lágy, kemény, egzotikus, mogyorós, pisztáciás vagy csokoládés. A habcsók íze váratlan és kiszámíthatatlan, az igazi kérdés azonban az, hogy hogyan lehet elérni a stabilitását.

A Vízöntő jegy esetében könnyen lehet, hogy az, ami tegnap egyértelmű volt, annak ma teljesen az ellenkezője az igaz. Ahogy a habcsók, úgy a Vízöntővel is az fog jól járni, aki szereti az eredetiséget és a szokatlanságot.

Halak: A Halak legjellemzőbb tulajdonságai matt a likőrös bonbonra hasonlít a leginkább, ugyanis ez a kényeskedő és gyengéd csillagjegy, különféle mértékű szerelmi ittassághoz, vagy akár függőséghez vezethet.

Ahogy az édesség, úgy a Halak jegy is a leggazdagabb és legtiszteletreméltóbb ínyencek számára lehet tökéletes partner. A Halakban minden megvan, ami titokzatos varázshoz kell.

(Forrás: varosikurir.hu)

Hozzászólások

Karácsonyi Tarot jóslat

Karácsonyi Tarot jóslat

Neked mit üzen a kártya az ünnepekre?

Ezt szeretik a karácsonyban a csillagjegyek

Ezt szeretik a karácsonyban a csillagjegyek

Ki mit élvez a legjobban az ünnepben?

Így fogsz viselkedni karácsonykor!

Így fogsz viselkedni karácsonykor!

Rád mi lesz jellemző a horoszkóp szerint?

Karácsonyi ajándéktippek

Karácsonyi ajándéktippek

Ki minek örülhet idén az asztrológia szerint?

Ezt a dolgot engedd el 2024 végén!

Ezt a dolgot engedd el 2024 végén!

Indítsd tiszta lappal az új évet!

Mivel lep meg a Télapó?

Mivel lep meg a Télapó?

A csillagjegyed alapján kiderül, hogy milyen ajándékra számíthatsz az idén.

Ez a karácsonyi sütemény illik hozzád!

Ez a karácsonyi sütemény illik hozzád!

Neked melyik finomságot ajánlja az asztrológia?

Ilyen színű karácsonyfa illik hozzád!

Ilyen színű karácsonyfa illik hozzád!

Arany, piros, kék, vagy valamilyen más színbe kellene öltöztetned a fenyőfádat?

Pénzügyi kihívást hozhat 2024 vége

Pénzügyi kihívást hozhat 2024 vége

Mire figyelmeztet a horoszkóp anyagi téren?

Téli cigánykártya jóslat

Téli cigánykártya jóslat

Mit üzen a jóskártya az évszakra?

http://ujhazak.com