Erőt adó mondatok 2020 végére

Erre az emlékeztetőre van most szükséged a horoszkóp szerint.2020 elején senki sem gondoltam volna, hogy milyen különös, sok szempontból nehéz évnek néz elébe. Bár lassan az esztendőnek vége, mégis még mindig szükség van az erőre, a kitartásra, amihez nem árt némi motiváció, amit most megkaphatsz a csillagjegyedtől.

Kos: Minden vágyad, hogy legalább az év vége nyugalomban és békében teljen. Annak érdekében, hogy ezt megkapd, nem muszáj bármi áron megbocsátanod valakinek, aki nagyon megbántott, és arra sincs szükség, hogy mindenáron kompromisszumot köss. Olykor, ahogy most is, az a legjobb, ha csak továbbmész.

Bika: 2020 végén járva elmondhatod magadról, hogy sok terved vár megvalósításra, ám valószínű, hogy úgy nem érheted el az álmaidat, hogy közbe ne érjen néhány veszteség. Ha ér is néhány kudarc az év utolsó heteiben, te akkor se hagyd, hogy ezek eltántorítsanak a céljaidtól!

Ikrek: Ikrek jegyűként elmondhatod magadról, hogy ért néhány kellemetlen pillanat 2020-ban, ám ennek ellenére ne felejtsd el, hogy az életben még a legrosszabb dolgok is csak átmenetiek, és elmúlnak. Higgy benne, hogy mindent túl lehet élni!

Rák: Rák jegyűként el kell fogadnod, hogy nem tehetsz mindenkit boldoggá, nem felelhetsz meg mindenki kívánságának. 2020 végén jobb lesz, ha nem foglalkozol senki mással, csak kizárólag saját magaddal, a saját igényeiddel. Most ne foglalkozz a többivel!

Oroszlán: 2020 végén tudnod kell, hogy a bizonytalanság tesz emberré. Bár nincs mindenre válasz, de mégis keresed őket. Folyamatosan tanulsz és fejlődsz. Hidd el, hogy ez az, ami igazán számít!

Szűz: Szűz jegyed alapján jellemző rád, hogy folyton többet akarsz, mindig magasabbra törsz, de eközben elfeledkezel arról, hogy a siker csak illúzió. Bár te mindig találni fogsz egy újabb célt, amiért küzdhetsz, mégis jól tennéd, ha néha, így 2020 végén is, eszedbe jutna, hogy milyen messzire jutottál már most is. Ne csak azt lásd, hogy mennyi van még előtted!

Mérleg: 2020 végén emlékezz, hogy nem kell elmenekülnöd a bánat elől! Nem kell azt a szőnyeg alá seperned, mert igenis neked is megengedett, hogy néha gyengének mutatkozz és neked sem kell elfojtanod a sírást.

Skorpió: Attól, hogy valaminek eleget teszel 2020 végén, még nem kell, hogy azt jelentse, hogy örökre el kell fogadnod, hisz bármikor változtathatsz. Soha ne felejtsd el, hogy hatalmadban áll megváltoztatni a jövődet!

Nyilas: Nyilas jegyűként elmondhatod magadról, hogy már rengeteg nehéz pillanatot sikerült túlélned az életed során. Ezzel a mostanival sem lesz másképp! Sikerülni fog átvészelned! Ehhez csak az kell, hogy kicsiben gondolkodj, ne rohanj, hanem csak apró lépésekkel haladj 2020 végén!

Bak: Bak jegyűként biztos lehetsz abban 2020 végén, hogy a türelmed meg fog térülni, úgyhogy csak dolgozz továbbra is keményen! Haladj tovább az úton, mert lehet, hogy egyelőre nem látod az eredményeket, ám elhiheted, hogy azok már közelednek feléd.

Vízöntő: Ha valami nem okoz örömöt 2020 végén, akkor egyszerűen engedd el! Vízöntőként te is megengedheted magadnak azt, hogy átgondold az életedet, és búcsút ints mindannak, ami csak visszahúz.

Halak: A 2020-as év végén elmondhatod magadról, hogy már nem vagy az az ember, aki egykor voltál, mert ebben az esztendőben sokkal erősebbé váltál. Ez soha ne felejtsd el az életedben!

(Forrás: miragemagazin.hu)

Hozzászólások

Ezt szeretik a karácsonyban a csillagjegyek

Ezt szeretik a karácsonyban a csillagjegyek

Ki mit élvez a legjobban az ünnepben?

Így fogsz viselkedni karácsonykor!

Így fogsz viselkedni karácsonykor!

Rád mi lesz jellemző a horoszkóp szerint?

Karácsonyi ajándéktippek

Karácsonyi ajándéktippek

Ki minek örülhet idén az asztrológia szerint?

Ezt a dolgot engedd el 2024 végén!

Ezt a dolgot engedd el 2024 végén!

Indítsd tiszta lappal az új évet!

Mivel lep meg a Télapó?

Mivel lep meg a Télapó?

A csillagjegyed alapján kiderül, hogy milyen ajándékra számíthatsz az idén.

Ez a karácsonyi sütemény illik hozzád!

Ez a karácsonyi sütemény illik hozzád!

Neked melyik finomságot ajánlja az asztrológia?

Ilyen színű karácsonyfa illik hozzád!

Ilyen színű karácsonyfa illik hozzád!

Arany, piros, kék, vagy valamilyen más színbe kellene öltöztetned a fenyőfádat?

Pénzügyi kihívást hozhat 2024 vége

Pénzügyi kihívást hozhat 2024 vége

Mire figyelmeztet a horoszkóp anyagi téren?

Téli cigánykártya jóslat

Téli cigánykártya jóslat

Mit üzen a jóskártya az évszakra?

Téli Tarot jóslat

Téli Tarot jóslat

Így alakulhat az évszak a jóskártya szerint!

http://ujhazak.com