Erre számíthatsz márciusban

Mars, a termékenység, az erdők, a mezők, a természet, a tavasz, a háború és a harc római istene, megjósolja, hogy a csillagjegyed alapján, milyen fordulatokra és eseményekre számíthatsz márciusban.Kos: Amennyiben van egy terved, amivel eddig kudarcot vallottál, akkor Mars isten szerint márciusban megérkezik a vágyott áttörés, beindulnak a folyamatok, tehát elindulhatsz a célod megvalósítása felé. Ha elég kitartó leszel és pontos tervek szerint dolgozol érte, akkor sikert arathatsz.

Lakásfelújítás, utazás, családdal kapcsolatos tervek esetén időben beszélj a szeretteiddel, nehogy azt érezzék, hogy kihagyod őket a döntéseidből, amik őket is érintik! Márciusban több tekintetben is számíthatsz néhány váratlan fordulatra, ami nem lesz baj, mert ez átsegíthet néhány dolgon, köztük párkapcsolati ügyön.

Bika: Mars isten azt jósolja neked, hogy márciusban sok stressz, kellemetlen esemény érinthet téged, ám ezeket ne vedd túlságosan komolyan, mert az csak depresszióhoz vezetne. Amennyire lehetséges, támaszkodj a szeretteidre, mert ők készek erre a feladatra!

Ha valakivel nincs felhőtlen viszonyod, akkor ne halogasd tovább a kapcsolat rendezését! Párkapcsolat esetén érezhetően hullámvölgybe kerültök, de ez még nem jelenti azt, hogy szakítani fogtok.

Mars isten arra kér, hogy márciusban ne akarj mindenáron segíteni másoknak, hiszen te is bajban leszel, ráadásul lesznek, akik félreérthetik a jó szándékodat, vagy nem fogják úgy értékelni, ahogy remélted.

Ikrek: Mars isten jóslata szerint a karriered és a munkahelyed kap főszerepet márciusban. A tavasz első havában nagyon fontos, hogy bebiztosítsd magad, és fordíts elegendő időt a szorosabb munkahelyi kapcsolatok kialakítására!

Ami akadályoztatva volt az életedben, az most zöld jelzést kaphat, ám ez ne jelentse azt, hogy mindent és mindenkit háttérbe szorítasz a munka kedvéért, mert a szeretteid rossz néven vennék, ha a elhanyagolnád őket.

Mars isten azt tanácsolja, hogy márciusban érdemes lépéseket tenned annak érdekében, hogy változtass az életeden. Ugyanakkor figyelmeztet, hogy ne rohanj, hanem lassíts le, mert a nagy sietségben könnyen elfeledkezhetsz az igazán lényeges dolgokról.

Rák: Mars isten jóslata szerint új fejezet nyílik az életedben márciusban, de természetesen ez azt jelenti, hogy egy korábbi rész lezárul, ami veszteségekkel járhat. Nem kizárt, hogy lesz néhány ember, akivel elválnak útjaitok, vagy új munkahelyet kell keresned.

Rák szülöttként ez a hír megijeszthet, mert tartasz a jövőtől és a változásoktól, de jobb lenne, ha nem a félelmeiddel foglalkoznál, nem a jövőre koncentrálnál, hanem a jelenre figyelnél, mert most van lehetőséged arra, hogy rengeteget tegyél azért, hogy a kedved szerint alakuljanak a dolgok. Lépj a tettek mezejére és dolgozz a vágyaid eléréséért!Oroszlán: Mars isten azt jósolja neked, hogy márciusban új ajtók nyílhatnak meg előtted, valamint olyan lehetőségeket kaphatsz, amelyek kihasználásával elérheted a céljaidat. Ha új munkahelyet keresel, esetleg saját vállalkozást indítanál, akkor erre is megkapod az esélyt.

Természetesen mindez nem lesz ingyen. Áldozatokat kell hoznod a sikerért, ráadásul kellemetlen helyzetekben találhatod magad, akkor pedig muszáj lesz kimagyaráznod magad. Emellett a szerelmi életedben is várhatóak változások.

Ha nincs párod, akkor Mars isten szerint ez megváltozik márciusban. Párkapcsolat esetén új szintre emelkedhetek a kedveseddel, tehát kellemes meglepetésekre számíthatsz ezen a téren.

Szűz: Pozitív változásokat jósol neked Mars isten. Ha márciusban párt keresel, akkor találhatsz valakit, míg kapcsolat esetén a következő szintre léphetsz. A tavasz első havában új barátságokat köthetsz, a munkahelyi viszonyaidat pedig jobbá teheted. A munkában egyre több sikert érhetsz el, de szakmai előmenetellel is számolhatsz.

Márciusban mindenképpen érdemes új célokat kitűznöd, mert könnyedén valóra válthatod az álmaidat. Ugyanakkor Mars isten arra is szeretné felhívni a figyelmedet, hogy bátran kérd a szeretteid vagy szakértő segítségét, ha elbizonytalanodnál, mert most nem lenne jó ötlet kockáztatni!

Mérleg: Mars isten azt tanácsolja, hogy márciusban tisztázd magadban, hogy mit szeretnél, mert addig nem juthatsz közelebb a céljaidhoz, amíg káosz uralkodik benned! Te is tudod, hogy annak semmi értelme, ha csak belekezdesz a dolgokba, de aztán semmit sem fejezel be.

Emellett az sem ártana, ha a tavasz első havában szembenéznél a problémás kapcsolataiddal, szerelmi gondjaiddal. Ezeket többé ne halogasd, mert most könnyedén megoldhatod, harmonizálhatod őket!

A munkahelyeden megbecsülnek, ennek a jelét pedig te is látni és érezni fogod, hiszen nagy örömmel tölt majd el. Mars isten azt is tanácsolja, hogy nem ártana, ha márciusban változtatnál a gondolkodásmódodon!

Skorpió: Mars isten arra figyelmeztet, hogy márciusban nagyon oda kell figyelned a viselkedésedre, mert könnyen megbánthatsz másokat. Ha valami nem a terveid szerint alakul, akkor ne másokat hibáztass, és ne érezd úgy, hogy itt a világvége!

A kapcsolataid könnyen káoszba fulladhatnak, ha nem leszel őszinte, egyenes, türelmes és megértő azokkal, akiket szeretsz. Amennyiben úgy érzed, hogy egyes kapcsolataid, projektjeid kudarcra vannak ítélve, akkor vess véget azoknak, hogy helyettük valami újjal foglalkozhass! Márciusban lassíts, értékeld át az életedet, a jelenlegi helyzetedet és a kapcsolataidat!

Nyilas: Ha az elmúlt időben nem alakulnak úgy a dolgaid, ahogy azt elképzelted, akkor ez szomorúsággal tölthet el, pedig Mars isten jóslata szerint most nem búslakodnod kellene, hanem ki kell tartanod, mert már közel jár hozzád a megvalósulás, csak egy kis türelemre lenne még szükséged.

A szerelmi életedben át kell értékelned a kapcsolatodat. Ha biztos vagy abban, hogy már nincs jövőtök, akkor jobb lenne, ha szakítanál. Amennyiben arra jutsz, hogy még van esélyetek, akkor jobban kell küzdened azért, hogy minden rendbe jöjjön köztetek!

Ha jelenleg ismerkedési fázisban vagy, akkor kerüld a kapkodást! Mars isten azt tanácsolja, hogy ne légy rámenős, hanem csak finom utalásokkal jelezd, ha érdekel az illető.Bak: Mars isten szerint márciusban könnyen összerúghatod a port másokkal. Ha azt hiszed, hogy te fogsz győztesen kikerülni a vitákból, akkor tévedsz, mert pont fordítva fog történni. Abban az esetben, ha neked van igazad, akkor se akard ezt mindenáron lenyomni mások torkán, mert azzal csak ellenségeket szereznél!

A vágyaid és céljaid terén legyél türelmes, mert Mars isten szerint nem biztos, hogy minden elképzelésed megvalósul márciusban. Ha valakitől döntést vársz, akkor ne siettesd az illetőt! Emellett azt is fejezd be, hogy meg akarod mondani másoknak, hogy mi a helyes, mit tegyenek!

Ha a tavasz első havában munkahelyet váltanál, akkor Mars isten szerint nyugodtan tedd meg, ugyanakkor kerülj minden más vállalkozást, mert márciusban nem érdemes kockáztatnod!

Vízöntő: Örömmel fogod fogadni Mars isten márciusi jóslatát, mert szerinte végre bekövetkezik az az áttörés, amire már nagyon vártál. A tavasz első havában egyre több lehetőség nyílhat meg előtted, ám az eredményekért most is meg kell dolgoznod, mert semmi sem fog az öledbe hullani.

A szerelemben és a barátságban szorosabbá válhat némelyik kapcsolatod, de ugyanez várható, ha saját vállalkozásod van, esetleg üzlettel foglalkozol. Márciusban örömteli pillanatokban és meglepetésekben lehet részed.

Habár ez eddig mind szép és jó, mégis Mars isten figyelmeztet, hogy kemény leckét kaphatsz a sorstól, ugyanis be kell bizonyítanod, hogy mennyire vagy kitartó, és mit vagy hajlandó megtenni azért, ami fontos a számodra.

Halak: A március meghozza neked a kívánt változásokat, ugyanis Mars isten szerint megkapod azokat a lehetőségeket, amelyek segítségével beteljesítheted a vágyaidat. A tavasz első havában hatalmas lendülettel érheted el a céljaidat és reformálhatod meg a kapcsolataidat.

Mars isten szerint a rengeteg energiádnak köszönhetően másokra is jut erőd és időd, ám arra figyelned kell, hogy ne ess túlzásba, mert nem az a dolgod, hogy megoldást találj mindenki életére, problémáira! Ha mégis elkövetnéd ezt a hibát, akkor figyelmetlenné válhatsz.

Ugye te sem akarsz kellemetlenségeket amiatt, hogy túlságosan sokat foglalkozol másokkal? Igaz, hogy könnyen veszed az akadályokat, képes vagy megoldani a gondokat, de mégis törekedj az egyensúlyra!

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Ezt szeretik a karácsonyban a csillagjegyek

Ezt szeretik a karácsonyban a csillagjegyek

Ki mit élvez a legjobban az ünnepben?

Így fogsz viselkedni karácsonykor!

Így fogsz viselkedni karácsonykor!

Rád mi lesz jellemző a horoszkóp szerint?

Karácsonyi ajándéktippek

Karácsonyi ajándéktippek

Ki minek örülhet idén az asztrológia szerint?

Ezt a dolgot engedd el 2024 végén!

Ezt a dolgot engedd el 2024 végén!

Indítsd tiszta lappal az új évet!

Mivel lep meg a Télapó?

Mivel lep meg a Télapó?

A csillagjegyed alapján kiderül, hogy milyen ajándékra számíthatsz az idén.

Ez a karácsonyi sütemény illik hozzád!

Ez a karácsonyi sütemény illik hozzád!

Neked melyik finomságot ajánlja az asztrológia?

Ilyen színű karácsonyfa illik hozzád!

Ilyen színű karácsonyfa illik hozzád!

Arany, piros, kék, vagy valamilyen más színbe kellene öltöztetned a fenyőfádat?

Pénzügyi kihívást hozhat 2024 vége

Pénzügyi kihívást hozhat 2024 vége

Mire figyelmeztet a horoszkóp anyagi téren?

Téli cigánykártya jóslat

Téli cigánykártya jóslat

Mit üzen a jóskártya az évszakra?

Téli Tarot jóslat

Téli Tarot jóslat

Így alakulhat az évszak a jóskártya szerint!

http://ujhazak.com