Egészség horoszkóp 2017

Milyen lesz a testi és lelki állapotunk jövőre? Eseménydús évünk lesz 2017-ben, hiszen meg kell valósítanunk önmagunkat, változtatnunk kell azokon az életterületeken, amelyek nem működnek, tehát nem engedhetjük meg magunknak, hogy testileg vagy lelkileg betegek legyünk.

Kos: Kijelenthetjük, hogy 2017-ben általában jól fogjuk érezni magunkat a bőrünkben. Jövőre mentálisan is kiegyensúlyozottak lehetünk, mert úgy fogjuk érezni, hogy a kezünkben van az irányítás. Ha esetleg valamilyen furcsa tünetet tapasztalunk, akkor azt helyben képesek leszünk kezelni.

Természetesen ez akkor nem valósul meg, ha hagyjuk, hogy minden aprósággal felidegesítsenek, ugyanis ebben az esetben a szívünket és az idegrendszerünket fogjuk kikészíteni. 2017-ben fontos, hogy időnként félrevonuljunk a világ elől! Vegyünk ki olyan sok szabadságot, amennyit csak lehet! Meditáljunk, képzeljük el a pozitív dolgokat. Nyugodjunk meg, mert minden meg fog várni, úgyhogy kár emiatt izgulni!

Bika: 2017 eleje és közepe között visszanyerhetjük a régi formánkat, és megújult erővel ugorhatunk bele a tennivalók tengerében. Ehhez először az kell, hogy rendszeresen sportoljunk, ugyanis ellenkező esetben könnyen elhízhatunk, ami negatív hatással lenne a közérzetünkre.

A mozgás mellett keressünk nekünk való diétát, táplálkozzunk egészségesen! Amennyiben erre a néhány könnyű dologra odafigyelünk, akkor az év második felében nem lesz miért panaszkodnunk. Ha ezt a pár apróságot nem tesszük meg az egészségünkért, akkor a rendszertelen életritmus idegrendszeri és immunrendszeri problémákat okozhat.

Ikrek: 2017-ben a csillagok gondoskodnak arról, hogy tele legyünk energiával, ám emellett fontos, hogy odafigyeljünk a testünk jelzéseire és a rendszeres, egészséges étkezésre, mert ellenkező esetben a túlhajszoltság kimerítheti a tartalékainkat.

Ha félvállról vesszük az egészségünket, akkor az minden Ikrek rémálmához fog vezetni, vagyis az idegösszeomláshoz. Ha dohányzunk vagy túl sok alkoholt iszunk, akkor ezekről szokjunk le! A káros szenvedélyekre költött pénzből vegyünk inkább vitaminokat, bio élelmiszereket! Elég csak egy kicsit jobban odafigyelnünk magunkra ahhoz, hogy elkerüljük a komoly bajt. Rák: Jellemző ránk, hogy sokat panaszkodunk az egészségünkre, de 2017-ben lassan megszűnnek a kevésbé komoly gondok. Ha valami súlyosabb baj üti fel a fejét, akkor azonnal keressünk egy megbízható orvost!

Jövőre nagyon fontos, hogy ne lustuljunk el, hanem rendszeresen sportoljunk! Fejlesszük az izmainkat és erősödjünk meg fizikailag! Ehhez nem kell hetente több kilométert futnunk, ha nem akarunk, viszont a jóga vagy a pilátesz kifejezetten ajánlott mozgásforma a Rákoknak.

Oroszlán: Az egészségi állapotunk hullámzó lesz 2017-ben. Az egyik hónapban még majd kicsattanunk, annyira jól vagyunk, de aztán túlhajtjuk magunkat, és azonnal ágynak esünk. 2017 a Nap, tehát az uralkodó bolygónk, éve lesz, ezért a többi csillagjeggyel ellentétben, nekünk nem a kemény edzésre, szigorú diétára kell odafigyelnünk, hanem arra, hogy ne sanyargassuk magunkat lelkileg.

Amennyiben folyamatosan kínozzuk a testünket, akkor különféle betegségek ütik majd fel a fejüket. 2017-ben koncentráljunk önmagunkra, meditáljunk, sétáljunk sokat a természetben!

Szűz: Eseményekben gazdag 2017-es évünk lesz, emiatt ne lepődjünk majd meg, ha egyik napról a másikra minden a feje tetejére fog állni! Szűzként makacsul ragaszkodunk a megszokásokhoz, emiatt a szívünkre fogjuk venni a hirtelen változásokat, amiket hiba lenne rossznak vélni.

Jövőre a vérnyomásunk egyszer fent, majd hirtelen lent lesz, de az emésztésünkkel is akadnak majd problémák. Próbáljunk optimistán hozzáállni a dolgokhoz, mert akkor az év második felében olyan erővel telinek érezhetjük magunkat, mintha újjászülettünk volna.

Mérleg: 2017-ben meg kell szabadulnunk a lelki terhektől, valamint meg kell tanulnunk, hogy minél jobban kifejezzük magunkat, mert ellenkező esetben csak tovább tépelődnénk a dolgokon. Amennyiben magunkba fojtjuk a gondolatainkat, nem tárjuk ki a szívünket, akkor könnyen megbetegedhetünk. Ha fókuszálunk és sikerül az önmegvalósítás, akkor olyan energiánk lesz, ami a fizikai erőnlétünket is erősíti.

Skorpió: Nekünk nem kell mondani, hogy milyen fontos a testi és szellemi egészség, mert ezzel tisztában vagyunk, ám 2017-ben elkövethetjük azt a hibát, hogy csak az érzelmeinkre és a gondolatainkra figyelünk.

Amennyiben a testünket folyamatosan sanyargatjuk, akkor a gyomrunk és az idegrendszerünk tönkre fog menni. Ne legyünk túlságosan szigorúak önmagunkkal! A felesleges energiánkat fordítsuk pozitív dolgokra, így például segítsünk másoknak. Néhány jótékony kezdeményezés remek hatással lesz a közérzetünkre. Nyilas: 2017-ben minden földi jóval el fog látni a Vénusz. Mivel imádunk enni és próbálunk minden ízt kipróbálni, ezért nagy a veszélye annak, hogy jövőre felszedünk néhány felesleges kilót. Ha ehhez még a túlzott szórakozást is hozzáadjuk, akkor testileg és érzelmileg is kizsigereljük magunkat év végére.

Az étkezésben és a sportolásban is meg kell találnunk a határt, amit ne feszegessünk, mert különben könnyen balesetet szenvedhetünk. Ezt a bajt már csak azért is előzzük meg azzal, hogy lassítunk, mert az ágyhoz kötöttség az egyik rémálmunk.

Bak: Abban az esetben, ha régebb óta fogyókúrázunk, akkor 2017-ben elérjük a vágyott súlyt. Az év első felében kisebb egészségügyi problémák bosszanthatnak, de az esztendő második felére ezekből gyorsan kigyógyulunk.

Elsősorban idegrendszeri problémákra kell számítanunk, de a végtagjainkra is ügyeljünk, ahogy a folyadékbevitelt se vegyük félvállról, mert a dehidratáltság komoly probléma lehet. Próbáljunk meg minél több szabadtéri programot szervezni, a munkába pedig ne hajtsuk túl magunkat!

Vízöntő: 2017-ben az lesz a legfontosabb, hogy sokkal jobban figyeljünk oda önmagunkra, mint eddig, és ne hanyagoljuk el az orvosi vizsgálatokat, mert ezek gyakran életet menthetnek! Az év első felében naponta érezhetünk kimerültséget, fáradtságot, aminek hátterében betegség állhat. Amennyiben idejében elkapjuk a problémát, akkor egy életre leszámolhatunk vele.

Halak: Nem vagyunk élsportoló alkatok, de mozogni mindenkinek kell, tehát 2017-ben rá kell vennünk magunkat a sportolásra, hogy ne szenvedjünk hiányt energiából. Az optimista gondolkodás és kreativitás mindig velünk van, de ezeket csak akkor kamatoztathatjuk, ha a testünk is jó erőben van. Emellett az egészséges étkezést se hanyagoljuk el. Kerüljük a nassolást, mert azzal csak hízni fogunk! Mozogjunk, mert akkor nagyon sikeres lesz a 2017-es évünk!

(Forrás: femcafe.hu)

Hozzászólások

2025 kulcsszava

2025 kulcsszava

A csillagjegyed alapján kiderül, hogy melyik szó fogja meghatározni az évedet.

2025-ös japán horoszkóp

2025-ös japán horoszkóp

Mire számíthatsz az évben a japán jegyed alapján?

2025-ös utazáshoroszkóp

2025-ös utazáshoroszkóp

Hova kellene utaznod az évben?

Ez kell ahhoz, hogy jól alakuljon a szerelmi és szakmai életed 2025-ben!

Ez kell ahhoz, hogy jól alakuljon a szerelmi és szakmai életed 2025-ben!

Neked mit tanácsol a horoszkóp az évre?

2025-ös mottó

2025-ös mottó

Neked melyik mondat adhat erőt az évben?

Fogadalmak 2025-re

Fogadalmak 2025-re

Neked mit tanácsol az asztrológia?

2025-ös angyalhoroszkóp

2025-ös angyalhoroszkóp

Ezt tanácsolják az angyalok az esztendőre!

2025-ös szerencseszámok

2025-ös szerencseszámok

Neked melyik szám hozhat szerencsét az évben?

2025-ös egészségtanács

2025-ös egészségtanács

Ezt kellene tenned annak érdekében, hogy egészséges maradj az évben.

2025-ös pénz- és karrierhoroszkóp

2025-ös pénz- és karrierhoroszkóp

Erre számíthatsz az anyagiak és a munka terén az évben!

http://ujhazak.com