Ez vár rád 2020-ban!

Örömteli, pozitív és régóta várt változások éve következik.Az új esztendőkhöz úgy szokás hozzáállni, hogy új dolgok, változások, lehetőségek várnak az emberre. Az asztrológia szerint ez halmozottan igaz 2020-ra, amivel új ciklus kezdődik, tehát drasztikus változásokra számíthatunk, ráadásul a kínai horoszkóp alapján a Patkány éve következik, ami gyors eszű, ambiciózus és szorgalmas állat.

Mindez azt jelenti, hogy leginkább örömteli, pozitív, régóta várt változásokra számíthatunk 2020-ban. Arról, hogy az égiek neked milyen újdonságot jósolnak, a csillagjegyed alapján kaphatsz előrejelzést.

Kos – Új győzelmek jönnek: Szépen és kitartóan dolgoztál az elmúlt években, még akkor is, ha ezzel nem értél el látványos eredményeket. 2020-ban azonban eljön a te időd, ugyanis végre megkapod a jutalmat minden olyan munkádért cserébe, amit önmagadra támaszkodva, a sikerbe nem kételkedve végeztél el.

Ugyanakkor ne légy naiv, ne hidd, hogy a világ összes áldását megkapod! Ami biztos, hogy 2020-ban új győzelmekre számíthatsz, az életed pedig új ösztönzést kap.

Bika – Itt az ideje, hogy egy álom valóra váljon: Bika jegyed alapján realistának lehet nevezni, így nem szokásod a légvárak építése, de 2020-ban megváltozik az életfelfogásod. Ez az év arra fog ösztönözni, hogy álmodozz, és váltsd is valóra az álmaidat!

Mivel ezt a tizenkét hónapot a Föld elemei fogják uralni, ezért ezek a te csillagjegyedet is befolyásolják, ami azt jelenti, hogy a karriered és az anyagi helyzeted pozitív irányba fog változni. 2020-ban érdemes lesz kockázatot vállalnod, igent mondanod a kecsegtető állásajánlatra, mert Bikaként mindent megkapsz, amit ebben az évben akarsz.

Ikrek – Érezze az élet örömét: Ikrek jegyűként úgy állsz hozzá, hogy minden év pozitív a maga módján, ezért 2020-at sem fogod áttörésnek vagy szokatlanak tekinteni. Ikrekként túl hétköznapi és óvatos személyiséggel vagy megáldva ahhoz, hogy rendkívüli események történjenek veled, de a Merkúr segítségével most rá fogsz jönni, hogy hogyan töltsd meg örömmel az életedet. 2020-ban új felfedezésekre, kivételes utazásokra és kellemes új ismerősökre számíthatsz.

Rák – Visszatér minden, ami kedves számára: 2020-ban akkor érhetsz el sikert, ha készen állsz arra, hogy kitartóan dolgozz, és elérd a kívánt céljaidat. Rák jegyűként ideális éved lesz arra, hogy helyreállítsd az elvesztett kapcsolataidat és az elmúlt esztendőkben elhanyagolt barátságaidat.

2020-ban könnyen békét köthetsz a családoddal, visszatérhetsz az otthon melegébe, de olyan terveket is megvalósíthatsz, amiket korábban félredobtál. Nézz egy kicsit vissza, gondold át, hogy mi hiányzik a legjobban az életedből, mert 2020-ban minden segítséget megkapsz ahhoz, hogy megvalósítsd a tervet!

Oroszlán – Nem szabad feladni: Oroszlán jegyed alapján nehéz, de nagyon fontos évre számíthatsz, ugyanis 2020-ban mindenképpen meg kell mutatnod az összes kitartásodat és a benned rejlő kreatív potenciált.

Ebben az évben lehet, hogy valami újat, talán egy új szakmát kell tanulnod, de az sem kizárt, hogy a baráti körödön kell változtatnod. 2020 elég kiszámíthatatlan időszak lesz az életedben, amiben minden változik, így lehet, hogy a lakóhelyed is. Fontos, hogy ne idegeskedj, mert mindez a pozitív eredmények kezdete lesz.

Szűz – Ideje a családi örömöknek: 2020-ban valódi lehetőségre számíthatsz. Ez leginkább a magánéletedben várható. Az elmúlt években állandó nehézségeid lehettek a szeretteiddel ápolt kapcsolatodban, vagy lakhatási problémákkal kellett megküzdened, 2020 viszont elhozza a harmóniát a családi életedbe.

Ez jelenthet esküvőt, otthon vásárlást vagy kialakítást, de azt is, hogy több lesz a családoddal töltött bensőséges időd. Ebben a tekintetben nagyon jó év 2020.Mérleg – Érkezik a várt harmónia: Mérlegként azt vehetted észre, hogy az életed folyamatos rutinná vált az elmúlt években. Ez a folytonosság munkát, állandó problémákat és a romantika teljes hiányát jelentette. 2020-ra azonban azt ígérik az égiek, hogy megkapod a vágyott üzletet, amiről már sokat álmodtál.

Készülj fel, hogy ebben az évben az egész életed meg fog változni, de ne aggódj, mert kedvező változások várnak rád. 2020-ban végre pihenhetsz, élvezheted a mindennapokat és hamisítatlan harmóniában lehetsz a szeretteiddel. Ebben az évben megvalósul minden, amiről az elmúlt esztendőkben álmodtál.

Skorpió – Ideje változtatni: Ha Skorpió jegyűként úgy érzed, hogy egyhangúvá, érdektelenné vált az életed, az emberek idegesítenek és monoton robotnak érzed magad, akkor fel a fejjel, mert a 2020-asév drasztikus változásokat hoz!

Csillagjegyed alapján jellemző rád, hogy mindig szembe mész a megszokásokkal, minden esetben ellentmondasz a sztereotípiáknak, és ez 2020-ban is így lesz. Ebben a tizenkét hónapban úgy érezheted magad, mintha friss levegőt lélegeznél be, ugyanis olyan új kihívásokkal fogsz találkozni, amelyek érdekessé és eseménydús teszik az életedet.

Nyilas – Végzetes találkozót hoz az év: Míg mindenki más boldogan várja a változásokat, és örülnek, hogy kipihenhetik az elmúlt évek hajtását, addig te úgy érzed, hogy valami még hiányzik a teljességhez. 2020-ban megtalálhatod ezt a hiányzó részletet.

Ebben az évben elképesztő találkozás vár rád. Lehetséges, hogy ez lesz a legfontosabb és a régóta várt találkozás, ami radikális változást hoz az életedbe, ennek pedig biztos, hogy örülni fogsz. Nyilas jegyűként arra is számítanod kell, hogy ez a találkozás arra fog ösztönözni, hogy válts lakóhelyet, változtass a megszokott életeden, ami így sokkal dinamikusabba és színesebbé válhat 2020-ban.

Bak – Szánjon időt magára: Bak jegyűként olyan sok éve foglalkozol másokkal, és annyi időt pazaroltál már el arra, hogy a szeretteidnek mindene meglegyen, hogy mára teljesen elfeledkeztél a saját igényeidről, éppen ezért a 2020-as esztendő tökéletes esélyt ad arra, hogy végre odafigyelj magadra és arra, amire neked van szükséged.

2020-ban az számít, hogy miről álmodsz, mi varázsol mosolyt az arcodra, ugyanis ebben az évben a Föld elemei dominálnak, ami lehetővé teszi bármilyen álom megvalósítását. 2020-ban koncentrálj arra, amire szükséged van, tégy egy lépést annak irányába, és már célba is fogsz érni.

Vízöntő – Összpontosítson a fontos dolgokra: Habár Vízöntőként nehéz és stressz évnek ígérkezik, mégis lesznek érdekes, eseménydús és kellemes élményeid 2020-ban. Ebben az esztendőben esélyed lesz arra, hogy elérd azt a célt, amiért már több, mint egy éve küzdesz.

A 2020-as év ebben a tekintetben kedvező lesz, neked viszont csak a legfontosabbra szabad figyelned, bátornak, felszabadultnak kell lenned, valamint bíznod kell önmagadban, mert akkor a siker sem marad el!

Halak – Vegye észre a pozitív energiákat: Mindegy, hogy mit hoz a 2020-as év, mert az biztos, hogy Halak jegyűként nem fogsz unatkozni. Ebben az esztendőben felfedezheted egy rejtett képességedet, ami által elérheted a céljaidat.

2020-ban minden esély megvan arra, hogy találsz egy új, érdekes hobbit, vagy előveszel egy régit, amit mostanában elhanyagoltál. Ebben a időszakban egy új impulzusra is számíthatsz, ami segíteni fog a problémáid megoldásában, és abban, hogy élvezd az egész évet.

(Forrás: miragemagazin.hu)


Hozzászólások

Így alakulhatnak a baráti kapcsolatod 2024-ben!

Így alakulhatnak a baráti kapcsolatod 2024-ben!

A horoszkóp szerint mire számíthatsz?

2024-es erotikahoroszkóp

2024-es erotikahoroszkóp

Mire számíthatsz a testiség terén az esztendőben?

2024-es párkapcsolati tanács

2024-es párkapcsolati tanács

Neked mit tanácsol a horoszkóp?

A 2023-as év tanulságai

A 2023-as év tanulságai

Mit tanultál meg idén a csillagjegyed alapján?

Így randizz 2024-ben!

Így randizz 2024-ben!

Hogyan hódíthatod meg az egyes csillagjegyeket az évben?

Erre kell odafigyelned 2024-ben a kínai horoszkóp szerint!

Erre kell odafigyelned 2024-ben a kínai horoszkóp szerint!

A jegyedhez tartozó tanács segíthet a céljaid elérésében az évben.

2024-es fogadalom horoszkóp

2024-es fogadalom horoszkóp

Mit kellene megfogadnod a csillagjegyed alapján?

2024-es életbölcsességek

2024-es életbölcsességek

Neked mi segíthet a mindennapokban az évben?

Ez az állat hozhat szerencsét 2024-ben!

Ez az állat hozhat szerencsét 2024-ben!

A csillagjegyed elárulja, hogy melyik állatot tartsd magadnál szimbólum, talizmán formájában azért, hogy szerencsét hozzon neked az évben!

Melyik lesz a legboldogabb és a legrosszabb hónapod 2024-ben?

Melyik lesz a legboldogabb és a legrosszabb hónapod 2024-ben?

A csillagjegyed alapján kiderül, hogy mikor és miért érezheted magad szerencsésnek vagy balszerencsésnek az esztendőben.

http://ujhazak.com