Ezek lesznek a legszerencsésebb és a legpechesebb hónapok 2021-ben!

A horoszkóp szerint mely hónapok lesznek a legjobbak vagy a legrosszabbak a csillagjegyek számára?A 2020-as év után boldogok lennénk, ha kizárólag szerencsés hónapjaink lennének 2021-ben, ám a horoszkóp szerint minden csillagjegy esetében elmondható, hogy lesznek szerencsés és rossz hónapjaiban az évben.

Kos (március 21. – április 19.): A horoszkóp szerint a Vízöntő a Kos legideálisabb párja, és mivel 2021-ben a Vízöntő kapja a legnagyobb figyelmet, mert az év nagy részében ebben a csillagjegyben fog tartózkodni a Jupiter és a Szaturnusz, ezért a Kosoknak kiváló lehetősége lesz a kibontakozásra. 2021-ben, főleg a munka terén, improvizálás és újítások jellemzik majd a Kosokat.

A Kos legszerencsésebb hónapjai 2021-ben: február, április, július és október
A Kos legrosszabb hónapjai 2021-ben: május és június

Bika (április 20. – május 20.): Bár a Bika jegy képviselő nem szeretik a változást, mégis a 2020-as év megtanította őket arra, hogy értékeljék azt. Ennek nagy hasznát fogják venni 2021-ben, méghozzá leginkább a karrierjük terén. Az év új feladatokat, új kihívásokat, a régi mintáktól való megválást hozza el a Bika jegyű emberek életébe.

A Bika legszerencsésebb hónapjai 2021-ben: január, március, május, szeptember
A Bika legrosszabb hónapjai 2021-ben: február, július

Ikrek (május 21. – június 20.): Igazi feltöltődés lesz az Ikrek jegyűek számára a 2021-es esztendő. Az Ikrek meghallgatásra talál az évben, ám arra figyelnünk kell, hogy ne pazarolják el feleslegesen az energiájukat a magánéletükben és a munkájukban. Az Ikrek jegyűeknek arra kell összpontosítaniuk, amit igazán szeretnének, és minden mást el kell engedniük 2021-ben.

Az Ikrek legszerencsésebb hónapjai 2021-ben: február, április, június és október
Az Ikrek legrosszabb hónapjai 2021-ben: március és szeptember

Rák (június 21. – július 22.): A Rák jegy képviselői óvatosan indulhatnak neki a 2021-es évnek, de néhány hónap után úgy ítélhetik meg, hogy eljött az ő idejük. A Rákok esetében központi szerepet kap a tanulás, a reflektálás, önmaguk jobb megértése, a belső utazás és az ezzel járó felfedezés.

A Rák legszerencsésebb hónapjai 2021-ben: március, június, július és november
A Rák legrosszabb hónapjai 2021-ben: február és október

Oroszlán (július 23. – augusztus 22.): Eredményekben gazdag évnek ígérkezik az Oroszlán jegyűek életében a 2021-es esztendő. Ugyanakkor meg kell osztaniuk a rivaldafényt másokkal, ugyanis kénytelenek lesznek csapatban dolgozni, ha el akarják érni a nagyobb jót és szeretnének eredményesebbek lenni az esztendőben.

Az Oroszlán legszerencsésebb hónapjai 2021-ben: február, április, augusztus, december
Az Oroszlán legrosszabb hónapjai 2021-ben: május és októberSzűz (augusztus 23. – szeptember 22.): A Szűz jegyűek átgondolhatják, hogy 2021-ben hogyan használják fel az erőforrásaik, az energiájukat és az idejüket, valamint javíthatnak a testi és lelki állapotukon, illetve a munkájukkal elért eredményeken.

A Szűz jegy képviselőinek lejjebb kell adniuk a tökéletességre való törekvésükből, de arra is szükségük lesz, hogy engedményeket tegyenek annak érdekében, hogy egyensúlyt teremtsenek a munkájuk és magánéletük között.

A Szűz legszerencsésebb hónapjai 2021-ben: február, május, augusztus, december
A Szűz legrosszabb hónapjai 2021-ben: június és november

Mérleg (szeptember 23. – október 22.): A Mérlegek társasági élete újjászületik 2021-ben, aminek időszakában új emberekkel ismerkedhetnek meg, érdekes beszélgetéseket folytathatnak le és megerősíthetik az emberi kapcsolataikat. A munka terén az együttműködés éve jön el a Mérleg jegyűek számára, ez pedig igencsak kedvez nekik.

A Mérleg legszerencsésebb hónapjai 2021-ben: február, április, június, október
A Mérleg legrosszabb hónapjai 2021-ben: július és december

Skorpió (október 23. – november 21.): A család és az otthon kap főszerepet a Skorpiók életében 2021-ben. A jegy szülöttei a munkájukban és a magánéletükben is egyre világosabban látják majd a kapcsolataik igazi lényegét, aminek tudatában lesznek kapcsolatok, amelyeket felszámolnak, és lesznek, amelyeken javítanak.

A Skorpió legszerencsésebb hónapjai 2021-ben: március, május, július, november
A Skorpió legrosszabb hónapjai 2021-ben: február és augusztus

Nyilas (november 22. – december 21.): A Nyilas jegy szülöttei sokkal szabadabbnak érezhetik magukat 2021-ben, mint amilyennek 2020-ban érezték, hiszen végre újra kielégíthetik a kalandvágyukat. Amint vége a világjárványnak, a Nyilasokat képtelenség lesz visszatartani az utazástól, hiszen tombolni fog bennük a határtalan kíváncsiság, az új megismerése és a tanulás iránti olthatatlan vágy.

A Nyilas legszerencsésebb hónapjai 2021-ben: február, április, július, október
A Nyilas legrosszabb hónapjai 2021-ben: március és szeptember

Bak (december 22. – január 19.): Az anyagi helyzet kap központi szerepek a Bakok életében 2021-ben. A jegy szülötteinek nagyon meg kell gondolniuk, hogy mibe fektetik be a pénzüket és hogyan gazdálkodnak azzal az évben. Amennyiben ennek eleget tesznek, akkor 2021 remek esztendő lesz a Bakok számára a munka és bevételek tekintetében.

A Bak legszerencsésebb hónapjai 2021-ben: január, május, augusztus, december
A Bak legrosszabb hónapjai 2021-ben: április, október

Vízöntő (január 20. – február 18.): A 2021-es év a Vízöntő esztendeje lesz, ugyanis a Szaturnusz és a Jupiter erős növekedést jelent a csillagjegy szülöttei számára. A Vízöntők az életük összes területén profitálhatnak az égi hatásokból, ezért mindenképpen használják ki, hogy 2021 a Vízöntő éve, hiszen most tizenkét hónapjuk lesz a megújulására, a kreativitásuk szárnyalására és az új barátok szerzésére.

A Vízöntő legszerencsésebb hónapjai 2021-ben: február, április, június, október
A Vízöntő legrosszabb hónapjai 2021-ben: május, november

Halak (február 19. – március 20.): A 2021-es év közepén a Jupiter átlép a Vízöntőből a Halakba, ezért a jegy szülöttei számára eljön a fejlődés ideje! A Halak jegy képviselői most kihasználhatják a legnagyobb erősségüket, ami az érzékenységük és az elszántságuk. Ezeknek jó hasznát fogják venni az önkéntes munkában, vagy akkor, ha a barátaiknak segítenek.

A Halak legszerencsésebb hónapjai 2021-ben: március, május, július, november
A Halak legrosszabb hónapjai 2021-ben: június, december

(Forrás: marieclaire.hu)


Hozzászólások

Így alakulhatnak a baráti kapcsolatod 2024-ben!

Így alakulhatnak a baráti kapcsolatod 2024-ben!

A horoszkóp szerint mire számíthatsz?

2024-es erotikahoroszkóp

2024-es erotikahoroszkóp

Mire számíthatsz a testiség terén az esztendőben?

2024-es párkapcsolati tanács

2024-es párkapcsolati tanács

Neked mit tanácsol a horoszkóp?

A 2023-as év tanulságai

A 2023-as év tanulságai

Mit tanultál meg idén a csillagjegyed alapján?

Így randizz 2024-ben!

Így randizz 2024-ben!

Hogyan hódíthatod meg az egyes csillagjegyeket az évben?

Erre kell odafigyelned 2024-ben a kínai horoszkóp szerint!

Erre kell odafigyelned 2024-ben a kínai horoszkóp szerint!

A jegyedhez tartozó tanács segíthet a céljaid elérésében az évben.

2024-es fogadalom horoszkóp

2024-es fogadalom horoszkóp

Mit kellene megfogadnod a csillagjegyed alapján?

2024-es életbölcsességek

2024-es életbölcsességek

Neked mi segíthet a mindennapokban az évben?

Ez az állat hozhat szerencsét 2024-ben!

Ez az állat hozhat szerencsét 2024-ben!

A csillagjegyed elárulja, hogy melyik állatot tartsd magadnál szimbólum, talizmán formájában azért, hogy szerencsét hozzon neked az évben!

Melyik lesz a legboldogabb és a legrosszabb hónapod 2024-ben?

Melyik lesz a legboldogabb és a legrosszabb hónapod 2024-ben?

A csillagjegyed alapján kiderül, hogy mikor és miért érezheted magad szerencsésnek vagy balszerencsésnek az esztendőben.

http://ujhazak.com