Ezeket a leckéket kellett volna megtanulnod 2017 és 2019 között

Tekints vissza az elmúlt három évre a csillagjegyed segítségével, és nézd meg, hogy sikerült-e teljesítened a feladataidat!A világon mindenki azért jött a Földre, hogy tanuljon, fejlődjön, ám csak kevesen tudják, hogy az életükben bekövetkező összes időszaknak külön jelentősége van, hiszen más-más leckét kell megtanulniuk.

Neked vajon milyen leckéket kellett volna elsajátítanod 2017 és 2019 között? Tekints vissza a csillagjegyed által, és legyél magaddal őszinte, hogy megtanultad-e, amit az élet szeretett volna tanítani neked!

Kos

2017: Ebben az évben az volt a feladatod, hogy megtanuld megkülönböztetni egymástól azt, amit te akarsz, és amit a világ akar tőled. 2017 önmagad felfedezésének esztendeje volt. Ezekben a hónapokban elkezdted megkérdőjelezni az addig tényként kezelt dolgokat. Végül olyan önismereti felfedezést tettél, ami kulcsfontosságú volt a személyes fejlődésedben.


2018: Ebben az esztendőben belevetetted magad a feladataidba. Kristálytisztán láttad, hogy mit kell tenned annak érdekében, hogy változást érj el, és ezt meg is tetted. 2018-ban drasztikusan átalakult a nézőpontod, a világot pedig jobb helynek láttad, mint korábban. Ez a felfedezés új perspektívát nyitott számodra, ami pozitívan hatott az életedre.


2019: Ebben az éveben döntened kellett arról, hogy mit szeretnél a jövődben. Rendezned kellett a fejedben keringő kérdéseket, ami után ismét tisztán láttál, képes voltál a munkádra, a szerelmi életedre koncentrálni, így pedig készen állsz arra, hogy 2020-ban mindent elmélyíts.

Bika

2017: Az újratervezés időszakát élted 2017-ben. Ez jelenthette a lakásod átrendezését, a munkaidőd változtatását, de akár egy közeli barátod lecserélését is, ám a legfontosabb változás az önképed átalakulása volt. 2017-ben még akadtak olyan részeid, amiket nem fogadtál el, és voltak felfedezetlen képességeid. Ebben a tizenkét hónapban végre megtetted, amit rég meg kellett volna.


2018: A határaidat kellett megismerned ebben az időszakban. Habár szociális teremtés vagy, mégis 2018-ban meg kellett tanulnod nemet mondani, kiállni a saját érdekedben, és elfogadni, ha valaki nem szívlel. Mindezzel elkerülheted azt, hogy túlhajszold önmagad.


2019: Kezdenek jóra fordulni a dolgaid. Az elmúlt hónapok bizonytalanságai, újdonságai és önfelfedezései után végre tudsz nyugodtan pihenni. Ebben az évben végig a Vénusz uralkodott, ami nemcsak a párkapcsolatodban, hanem a munkahelyeden is csodás szerencsét hozott neked. Jó érzésekkel indulhatsz neki a 2020-as évnek.

Ikrek

2017: Az otthonod kapott főszerepet 2017-ben, ugyanis szükség volt néhány változást eszközölnöd, mindent tisztáznod kellett a közeli családtagjaiddal és új kihívásokkal kellett megküzdened. A korábbi években önmagadra és a munkádra áldoztad minden idődet, de most a hozzád legközelebb állóknak szentelted a figyelmedet.


2018: Ebben az évben azt kellett megtanulnod, hogy kik az igazi barátaid. Már így is túl sok időt pazaroltál azokra az emberekre, akik kicsit sem törődtek veled. 2018-ban megvilágosodtál, és rájöttél, hogy ideje a kárpótlásnak. Megváltoztattad a napirendedet, és mostantól csak azokra fordítottál az energiádból, akik cserébe boldoggá tesznek.

2019: Egy olyan tervedet kellett megvalósítanod ebben az évben, amiről már régóta álmodoztál. 2019-ben készen álltál a változásra és arra, hogy elhagyd a komfortzónádat, valami új építésébe kezdj. Ha mostanában stagnálást tapasztaltál, akkor annak oka az, hogy valami nemesebb dologra vagy hivatott. 2020-ban ezzel kapcsolatban kell megtenned az első lépéseket.

Rák

2017: Ebben az évben engedned kellett, hogy meglepetés érjen. Nem várt előrelépéseket tapasztaltál, bizonyos döntéseid pedig hosszabb távon befolyásolta az életedet. 2017-ben olyan mértékű világosságra és érettségre tettél szert, amiről nem is gyanítottad, hogy hiányzik belőled. Ez volt az az év, amikor rájöttél, hogy mire vagy kire vágysz igazán.


2018: Ebben az évben meg kellett tanulnod, hogy nem sétálnod, hanem rohannod kell a céljaid felé. Végre elkezdted mindennap megélni az álmaidat, amik eddig csak a fejedben léteztek. Ha újonnan felfedezett kötelességeket vállaltál, új napirendet találtál ki, vagy csak több időt áldoztál az értékes dolgokra, akkor is biztos, hogy 2018 a kihívások éve volt.


2019: Ebben az évben meg kellett tanulnod beengedni az életedbe a szeretetet. Mindegy, hogy van-e párod, vagy nincs, mert most mindenképpen a szeretet kapott főszerepet. Lehet ez barátság, szerelmi kapcsolat, vagy önszeretet, a lényeg az, hogy told előtérbe az olyan fontos dolgokat, mint a szeretteid, a hobbid, vagy akár a munkád, amennyire képes vagy azt szeretni.Oroszlán

2017: Ebben az évben kénytelen voltál elengedni a terveket, és el kellett fogadnod, hogy attól, hogy a dolgok nem úgy alakultak, ahogy remélted, még jó irányba haladnak. Bár kényelmes érzés tudni, hogy mi lesz a következő lépés, mégis a legokosabb az, ha kivárod, hogy mit hoz az élet. Gyakran azokat a dolgokat, amelyek a leginkább az érdekeidet szolgálják.


2018: Mivel az előző év mélypontjai megtépázták az önbizalmadat, ami veled ritkán fordul elő, ezért 2018-ban újra meg kellett találnod önmagadat. Ez az év kiváló lehetőséget teremtett neked ahhoz, hogy magasabb szintre emeld a magabiztosságodat. Ha 2017-et átvészelted, akkor már tudod, hogy semmi sem állhatja az utadat.


2019: Ebben az évben egy olyan helyre kellett menned, ahol még soha nem jártál. A bölcsek úgy tartják, hogy a butaság valójában azt jelenti, hogy az ember újra és újra elköveti ugyanazt, miközben más-más végeredményt vár. Neked 2019-ben ezzel kellett megküzdened. Ebben a tizenkét hónapban le kellett győznöd a korlátaidat, új emberekkel kellett megismerkedned, új dolgokat kellett kipróbálnod azért, hogy ráébredj, milyen sok élményben lehet még részed az életben, ha nyitott leszel és esélyt adsz neki.

Szűz

2017: Ebben az évben le kellett számolnod a problémáiddal, szembe kellett nézned mindazzal, ami már nem működik az életedben, majd erőszakkal kellett kiiktatnod azokat az életedből.


2018: Egy új álmodat kellett valósággá tenned 2018-ban, aminek időszakában egy jó ideje várt kalandban lehetett részed. Talán új kapcsolatba kezdtél, elutaztál, esetleg munkahelyet váltottál. Ami bizonyos, hogy kockázatot kellett vállalnod ahhoz, hogy a saját bőrödön tapasztald meg, hogy mi az, ami működik és mi nem működik az életedben.


2019: Míg az elmúlt két év a kemény harcok időszaka volt, addig ez az év a szilárd döntésekről, elhatározásokról szól. 2019-ben szárnyalni, gazdagodni kezdtél, ahogy eddig még soha, de az is lehet, hogy megtanultad jól kezelni azt, ha belevágtál valami újba, de az nem alakult a reményeid szerint.

Mérleg

2017: Ebben az évben nem történt semmi gyors vagy látványos, viszont megtanultad elvetni a magokat. A Jupiter támogatásával képes voltál új kapcsolatot kialakítani a pároddal, az alkalmazottaddal, vagy a belső éneddel, ez pedig a következő években lesz hasznodra.


2018: Ideje volt felismerned a tényt, hogy visszatartod saját magadat. 2018-ban hagynod kellett szárba szökkenni az elültettet magvakat, és észre kellett venned, hogy akaratlanul tiprod el a saját kerted növényeit.


2019: Most már meg kellett tanulnod, hogy hogyan táplálkozhatsz a kertedből, ugyanis végre learathattad a 2017-ben elültetett magok termését. Ez jelenthette azt, hogy komolyan elköteleződtél, anyagi téren stabillá vált a helyzeted, vagy sokkal jobban megismerted önmagad, és már tudod, hogy legbelül ez az, aki valójában mindig is voltál.

Skorpió

2017: Meg kellett tanulnod más szemmel nézni magadra. Habár igazán magabiztos vagy, olykor kimondottan öntelt, mégis befolyásol az, hogy mások milyen véleménnyel vannak rólad. 2017-ben el kellett sajátítanod azt a tudást, hogy jobban bízz a képességeidben, mint a kétségeidben, valamint azt, hogy ne mások előítéleteivel foglalkozz, hanem a saját érzelmeidet becsüld meg.


2018: Ebben az évben felvállaltad azokat az érzelmeidet, amelyeket hosszú ideje elnyomtál magadban. A 2018-as év elhozta számodra azt az időszakot, amikor nem kerülhetted el, hogy szembenézz az érzéseiddel. Mindez okkal történt, mert a következő esztendő hozta el neked az megújulást. Ahhoz, hogy tudd, hogy mit szeretnél, előbb rá kellett jönnöd arra, hogy mit nem akarsz.


2019: Ez volt számodra az újrakezdés éve. A Jupiter támogatásával nekiláttál építeni azt az életet, amiről álmodtál. A kapcsolataid, a munkahelyed, a kihívások és a döntéseid pozitív eredményt fognak hozni neked a következő esztendőkben.Nyilas

2017: Ebben az évben meg kellett tanulnod összhangot teremteni. Ennek érdekében először muszáj voltál szembenézni a kudarcaiddal, a megromlott kapcsolatoddal és azokkal a módokkal, amelyekkel javíthattál az életminőségeden. Ez olyan távoli helyekre, emberekhez vihetett, akikre soha nem számítottál volna. 2017 az elméd, a tested és a lelked felfedezéséről szólt.


2018: Meg kellett tanulnod újra kapcsolatot teremtened. Talán egy beteg szülőd mellett kellett lenned, esetleg egy unokatestvéreddel, akivel az évek során eltávolodtatok, vetted fel újra a kapcsolatot, de egy olyan barátodról is lehetett szó, akivel soha nem szerveztek közös programot. 2018-ban a cél az volt, hogy újra kitárd a szívedet a megfelelő emberek előtt.


2019: Rendkívül fontos változás történt az életedben. Ez jelentheti azt, hogy végre elköltöztél, munkahelyet váltottál, vagy csupán élhetőbb napirendet alakítottál ki. 2019-ben minden instabil hidat lebontottál. Túl sok időt vesztegettél bizonytalansággal. A következő időszak ennél valami sokkal jobbat hoz az életedbe.

Bak

2017: Ebben az évben meg kellett tanulnod előrelátónak lenni. Habár erős akarattal rendelkezel, mégis könnyen befolyásolható, de olykor becsapható vagy. 2017-ben ki kellett törnöd ebből, meg kellett tanulnod önállóan gondolkodni, érezni, és ezek által mesés felfedezéseket tenni.


2018: Rájöttél, hogy mi nem működik az életedben. A 2018-as év nem kímélt, ugyanis megmutatta neked, hogy milyen ajtók záródtak be előtted, milyen az emberek igazi természete, szándékai, és rájöttél, hogy mely üzleti lépések hoznak sikert, és melyek nem. Nem csinálhattál bolondot magadból, erre rájöttél, csak kérdés, hogy mikor jutottál el ehhez a fontos felismeréshez.


2019: Ebben az évben neki kellett vágnod az ismeretlennek, ki kellett próbálnod azokat a dolgokat, amelyeket eddig még soha, így például új helyekre utaztál, új munkát szereztél. Lehet, hogy még önmagadat is meglepted azzal, hogy milyen képességeid vannak. 2019-ben leszámoltál a múltbéli sebeid nyalogatásával, és végre az igazi érdeklődési körödnek megfelelő életbe kezdesz.

Vízöntő

2017: Meg kellett tanulnod türelmesnek lenni. Vannak évek, amelyek forradalmiak, míg más esztendők állandók, csak úgy eltelnek. 2017 az utóbbi kategóriába esett a te életedben. A dolgok kínzó lassúsággal, vagy egyáltalán nem haladtak. Ekkor még nem sejtetted, hogy milyen fordulópontot fog hozni a következő év.


2018: Ebben az évben bizalmat kellett tanulnod. 2018 hídként szolgált 2017 és 2019 között, valamint teljesen egészségében arra szolgált, hogy megbízz másokban. Vízöntőként nehezen engedsz be bárkit az életedbe, de tudod, hogy ez létszükség. Végre nyitni kezdtél a lehetőségeid felé, például olyan személlyel randiztál, aki szokatlan volt a számodra, esetleg hagytad, hogy a kollégáid több kötelezettséget vállaljanak a munkahelyeden. Bárhogy is történt, számodra a legjobban alakultak a dolgok 2018-ban.


2019: Ebben az évben meg kellett tanulnod együtt élni és dolgozni más emberekkel. A korábbi esztendőkben rájöttél, hogy a csapatmunka valóban képes valóra váltani az álmokat. Ez kiváló esély arra, hogy te légy a tökéletes társ, vagy főnök, ha úgy hozza élet.

Rájöttél, hogy a nemesebb cél megköveteli az önzés félretolását, és együtt érzést kell gyakorolnod. Vízöntő jegyed alapján biztos, hogy ez igazi kihívás lesz a számodra, de a jutalom nem marad el, ha szembenéztél vele.

Halak

2017: Ebben az évben az volt a feladatod, hogy nézz vissza a múltadba, ugyanis visszatértek azok a régen átélt traumáid, amelyeket elfojtottál magadban. Természetesen ez nem azzal a céllal történt, hogy szenvedj, hanem azért kerültek elő, hogy tanulj belőlük, és ráébredj arra, hogy képes vagy túltenni magad rajtuk.


2018: Ez az esztendő arról szólt, hogy meg kellett találnod a szenvedélyt. A korábbi években azt tapasztalhattad, hogy az örömeidet ellensúlyozzák a veszteségeid és a kötelességeid terhei. 2018-ban sikerült újra rájönnöd, hogy mi az, amit valóban szeretsz, mikor voltak rossz döntéseid a munkád vagy a magánéleted terén. Azt is megértetted, hogy még nincs késő megfordulni és a láthatár felé futni.

2019: Ez az év azt várta tőled, hogy jó irányba változtass az életeden. A korábbi esztendőkben sok bizonyítékot találtál, most pedig eljött az ideje a tetteknek. 2019-ben tisztán látod, hogy hova akarsz eljutni. A kérdés csak az, hogy vajon van-e elég bátorságod ahhoz, hogy elindulj?

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Ezt szeretik a karácsonyban a csillagjegyek

Ezt szeretik a karácsonyban a csillagjegyek

Ki mit élvez a legjobban az ünnepben?

Így fogsz viselkedni karácsonykor!

Így fogsz viselkedni karácsonykor!

Rád mi lesz jellemző a horoszkóp szerint?

Karácsonyi ajándéktippek

Karácsonyi ajándéktippek

Ki minek örülhet idén az asztrológia szerint?

Ezt a dolgot engedd el 2024 végén!

Ezt a dolgot engedd el 2024 végén!

Indítsd tiszta lappal az új évet!

Mivel lep meg a Télapó?

Mivel lep meg a Télapó?

A csillagjegyed alapján kiderül, hogy milyen ajándékra számíthatsz az idén.

Ez a karácsonyi sütemény illik hozzád!

Ez a karácsonyi sütemény illik hozzád!

Neked melyik finomságot ajánlja az asztrológia?

Ilyen színű karácsonyfa illik hozzád!

Ilyen színű karácsonyfa illik hozzád!

Arany, piros, kék, vagy valamilyen más színbe kellene öltöztetned a fenyőfádat?

Pénzügyi kihívást hozhat 2024 vége

Pénzügyi kihívást hozhat 2024 vége

Mire figyelmeztet a horoszkóp anyagi téren?

Téli cigánykártya jóslat

Téli cigánykártya jóslat

Mit üzen a jóskártya az évszakra?

Téli Tarot jóslat

Téli Tarot jóslat

Így alakulhat az évszak a jóskártya szerint!

http://ujhazak.com