Ezért állsz hadilábon az önszeretettel!

A csillagjegyed elárulja, hogy milyen ok miatt esik nehezedre önmagad szeretete.Ha valamikor, akkor az elmúlt évben bebizonyosodott, hogy mennyire fontos, hogy az ember jó viszonyt ápoljon önmagával, mert lehet akármennyi és akárhányféle kapcsolata, bármikor bekövetkezhet, hogy végül egyedül marad.

Az önszeretet azonban sokaknak nem könnyű. Ennek sok oka lehet, így például az is, hogy mely csillagjegyhez tartozik az illető, ezért most azt tudhatod meg a horoszkópból, hogy miért eshet nehezedre önmagad szeretete.

Kos – Túlzottan önhitt vagy: Az emberek többsége aligha gondolná, hogy problémád van az önszeretettel, hiszen ha valakiből, akkor belőled sugárzik az önbizalom. Viszont ők nem látnak beléd és az életedbe, így nem tudják, hogy hogyan méred magad másokhoz és hogyan élsz.

Túl sokat foglalkozol a versenyképességeddel, és azt tartod szem előtt, amit még nem tettél meg, nem pedig azzal, amit már elértél. Az önszeretet érdekében tarts egy kis szünetet, koncentrálj az általad már elért dolgokra, és ne azokra, amelyeket még meg akarsz valósítani. Ha leszoksz arról, hogy másokkal hasonlítod össze magad, akkor kellemes meglepetésben lesz részed!

Bika – Csak akkor érzed magadnak egésznek, amikor tudod, hogy szeretnek és amikor minden biztonságos és stabil: Szereted, ha minden rendben van körülötted, minden úgy megy, ahogyan eltervezted és nincs semmi problémád. Ha azonban úgy is tűnik, hogy valami stagnál, mégis a világ még akkor is folyamatosan változik.

Azzal sincs semmi gond, ha az életedben semmi sem tökéletes. Bika jegyűként nem tudod elhinni, hogy a dolgok teljesen biztonságosak és az életed teljesen rendben van úgy, ahogy van. Az önszeretet szempontjából fontos lenne, hogy ezzel tisztában légy, és meg tudj állni pár pillanatra.

Ikrek – Úgy gondolod, hogy minden választ meg kell tudnod mielőtt teljesen szeretni tudod önmagadat: Ikrek jegyűként imádod a válaszokat, s mivel szeretsz új dolgokat felfedezni és feltárni, ezért sokkal több válaszod van, mint a legtöbb embernek.

Rád az is jellemző, hogy képes vagy úgy gondolkodni, hogy néhány észrevétel örökre megváltoztatja az életedet, valamint azt, hogy mennyire szereted saját magadat, ám az igazság az, hogy valójában nem él olyan ember a bolygón, akinek mindenre lenne válasza.

Az önszeretet szempontjából tehát fogadd el, hogy teljesen rendben van az, hogy neked sincs mindenre válaszod. Ez sokszor nyomaszt, de olykor neked is muszáj spontánnak lenned. Ezt akkor se feledd, ha éppen nincs mindenre válaszod.

Rák – Csak akkor szereted magad, ha valaki más szeret téged: Mindenki vágyik arra, hogy szeressék, hogy valaki ismerje a legjobb és legrosszabb oldalát, mégis képes legyen szeretni, éppen ezért Rákként tudnod kell, hogy mások akkor is szerethetnek, ha nem vagy tökéletes.

Valaki irántad érzett szeretete nem attól függ, hogy mennyire vagy tökéletes. Az önszeretet szempontjából fontos, hogy tudd, hogy csodás lélekkel megáldott személy vagy, aki többet érdemel annál, mint hogy azt gondold, hogy csak akkor lehetsz tökéletes, ha valaki szeret, mert te enélkül is tökéletes vagy!

Oroszlán – Csak akkor szereted magad, ha MINDENKI szeret téged: Oroszlánként képes lennél egész álló nap a reflektorfényben sütkérezni és a figyelem központjában állni. Az emberek közül sokan szeretik a belőled sugárzó melegséget, a humorodat és azt, hogy nem ismersz félelmet. Mindezt boldogan eltanulnák tőled.

Ha azonban rájössz, hogy valaki nem kedvel, elutasít, esetleg kritizál, akkor azon kezdhetsz tépelődni, hogy vajon mennyien lehetnek, akik nem szeretnek. Elhiheted, hogy a világon mindig lesznek, akik nem kedvelnek, ez így normális, úgyhogy ez ne befolyásolja az önszeretetedet!Szűz – Nem hiszel saját magadnak: Szűz jegyed miatt azt szeretnéd, hogy minden a lehető legjobb legyen. Nevezheted ezt magas színvonalnak, perfekcionizmusnak, de igazából csak arról van szó, hogy a lehető legjobb akarsz lenni. Ez azonban ahhoz vezet, hogy gyakran úgy érzed, hogy nem teszel eleget, hogy nem találod az önmagadba vetett hitedet.

Sokkal jobb lenne, ha hinnél magadban, mert a világnak végül olyan emberekre lesz szüksége, amilyen te is vagy, aki előremozdítja a világot. Hallgattasd el a fejedben szóló negatív hangot, ne az határozza meg, hogy mit gondolsz magadról! Ne kételkedj, hanem higgy magadban!

Mérleg – Túlzottan félsz, hogy megvédd magad, amikor szükség lenne rá: Mérleg jegyűként te vagy az, aki a béke megőrzése érdekében szeretne minél többet tenni, ám mégis félsz. Jellemző rád, hogy inkább be sem fejezed a mondandódat, és hallgatsz, ha azt tapasztalod, hogy mindjárt kirobban a vita.

Mivel rengetegszer hagytad, hogy mások lebeszéljenek valamiről és kihasználjanak, ezért most már kezded bebeszélni magadnak, hogy ezt érdemled, de ez nem igaz! A saját érdekedben jól tennéd, ha elkezdetnél úgy tekinteni magadra, mint egy nagyszerű személyre! Bátran lépj, ha meg kell védened magadat, és mutasd meg a világnak, hogy milyen csodálatos ember vagy valójában!

Skorpió – Vonzódsz a mérgező emberekhez: Sokak szerint ellenállhatatlan, érdekes és vonzó teremtés vagy, ám mégis velük veszed körül magadat, hanem olyanokkal, akik lehúzzák a hangulatodat, visszafognak és semmiben sem segítenek.

Tisztában vagy azzal, hogy a sebezhetőséged kockázatokkal jár, ezért számodra ijesztő az, hogy megnyílj. Ha olyanokkal osztod meg az életed, akik falakat emelnek kettőtök közé, akkor azokat nem fogod lerombolni.

Skorpióként sokkal többet érdemelsz ezeknél az embereknél. Neked olyanokra van szükséged, akik maximálisan értékelnek téged.

Nyilas – Mindig üldözöl valamit és soha nem érzed magad teljesen elégedettnek: Nyilasként imádod felfedezni a téged körülvevő világot, és mindig találsz magadnak egy következő kalandot, legyen az bármi. Ahogy telik az idő, úgy jössz rá arra, hogy valójában ritkán teszed meg azt, hogy megállsz és jól körülnézel, megnézd a dolgokat.

Te túl elfoglalt vagy, ráadásul mindig a következő dolgot üldözöd, miközben nem vagy megelégedve önmagaddal, ezért jól tennéd, ha belenéznél a tükörbe, és eszedbe juttatnád, hogy ki vagy valójában! Jegyezd meg, hogy még akkor is megéri szeretned önmagadat, ha éppen nem sikerül megszerezned mindent, amit éppen szeretnél!Bak – Magas elvárásaid vannak: Bak jegyed alapján jellemző rád, hogy azzal töltöd az időd és az életed javát, hogy a következő lépést és célt elérd. Keményen és megszállottan dolgozol, ami részben csodás, ám gyakran az emberek nem veszik észre, hogy túl magas elvárásokat támasztottak maguk elé.

Ilyen ember vagy te is, hisz hiába érsz el magas eredményeket, mindig azzal foglalkozol, hogy a következő szintre lépj, pedig attól, hogy nem jutsz feljebb, még nem leszel értéktelen. A világban sok mindenre kell figyelni, de te arra figyelj, hogy kevesebb elvárásokkal is szeresd önmagad!

Vízöntő – Félsz, hogy nem olyan vagy, mint mindenki más: Az, hogy Vízöntőként általában teljesen különbözöl másoktól, valójában kétélű fegyver. Mert eközben küzdesz az önszeretettel, és valahogy mégis vágysz arra, hogy olyan légy, mint a többség. Előfordul, hogy úgy érzed, hogy valami baj lehet veled, amiért nem azt teszed és gondolod, amit a környező világ.

Túl nehezen fogadod el magad, pedig a világ nagyon is szeret és értékel azért, hogy nem úgy csinálod a dolgokat, ahogy mindenki más.

Halak – Megpróbálsz a világ minden részén segíteni: Halak jegyed alapján úgy tűnik, hogy határtalan az empátiád és az együttérzésed. Neked olyan csodás képességed van arra, hogy meghallgass és megérts másokat, hogy azért akár fizethetnének is neked.

Mások problémáit képes vagy a sajátodként kezelni. Ha valakinek nem tudsz segíteni, akkor azzal nincs semmi baj, és egyáltalán nem jelenti azt, hogy nem érdemled meg a szeretetet. Egyáltalán nem jelent kudarcot, ha nem sikerült megoldanod valaki más gondját.

Rengeteg csodás képességgel segítesz másoknak, de jobb lenne, ha azzal is foglalkoznál, hogy saját magaddal töltsd az időt, hogy magadnak segíts, mert elhiheted, hogy hosszú távon ezzel jársz a legjobban!

(Forrás: egijoslat.hu)

Hozzászólások

Karácsonyi Tarot jóslat

Karácsonyi Tarot jóslat

Neked mit üzen a kártya az ünnepekre?

Ezt szeretik a karácsonyban a csillagjegyek

Ezt szeretik a karácsonyban a csillagjegyek

Ki mit élvez a legjobban az ünnepben?

Így fogsz viselkedni karácsonykor!

Így fogsz viselkedni karácsonykor!

Rád mi lesz jellemző a horoszkóp szerint?

Karácsonyi ajándéktippek

Karácsonyi ajándéktippek

Ki minek örülhet idén az asztrológia szerint?

Ezt a dolgot engedd el 2024 végén!

Ezt a dolgot engedd el 2024 végén!

Indítsd tiszta lappal az új évet!

Mivel lep meg a Télapó?

Mivel lep meg a Télapó?

A csillagjegyed alapján kiderül, hogy milyen ajándékra számíthatsz az idén.

Ez a karácsonyi sütemény illik hozzád!

Ez a karácsonyi sütemény illik hozzád!

Neked melyik finomságot ajánlja az asztrológia?

Ilyen színű karácsonyfa illik hozzád!

Ilyen színű karácsonyfa illik hozzád!

Arany, piros, kék, vagy valamilyen más színbe kellene öltöztetned a fenyőfádat?

Pénzügyi kihívást hozhat 2024 vége

Pénzügyi kihívást hozhat 2024 vége

Mire figyelmeztet a horoszkóp anyagi téren?

Téli cigánykártya jóslat

Téli cigánykártya jóslat

Mit üzen a jóskártya az évszakra?

http://ujhazak.com