Ezért fogadod el nehezen a hibáidat

A csillagjegyed alapján kiderül, hogy miért esik nehezedre a beismerés.Az asztrológia szerint minden csillagjegyre más jellemző abban a tekintetben is, hogy miért megy nekik nehezen a hibáik elfogadása. Azt, hogy rád mi a jellemző, az alábbi horoszkópból tudhatod meg!

Kos: Kos jegyed alapján jellemző rád, hogy ha baj van, akkor azt nem szereted bevallani, ráadásul rosszul megy a hosszabb távú koncentrálás egy ilyen helyzetben. Ez elsősorban a munkában jelent hátrányt, pedig mások számítanak rád. Ennek eredménye, hogy kevésbé leszel hiteles és megbízható mások szemében.

Bika: A csillagjegyed alapján jellemző rád, hogy semmi pénzért sem vallanád be, ha tévedtél, még abban az esetben sem, ha ezzel kárt okozol másoknak. Ezzel a viselkedéssel könnyen elüldözheted azokat, akik szeretnek. Nagyon fontos, hogy belásd a hibáidat és kontrolláld azokat!

Ikrek: A horoszkóp szerint, ha Ikrek a csillagjegyed, akkor jellemző rád, hogy ritkán tartod be az ígéreteidet. Jellemző rád, hogy azt mondod az embereknek, amit hallani akarnak, de csak ritkán állod a szavadat. Az is a hibáid közé tartózik, hogy néha látszólag összezavarodsz. Gyakran mind a két oldalon állást foglalsz, de ez az esetek többségében nem működik.

Rák: Rák jegyűként elmondható rólad, hogy szeretnéd keménynek mutatni magad, de belül érzékeny vagy, ráadásul egy aprócska sértésre is túlságosan érzékenyen reagálsz. A haragod miatt gyakran meggondolatlan dolgokat teszel. Valld be, ha valami bánt, mert az segít a gyógyulásban!

Oroszlán: A csillagjegyed alapján az a legnagyobb hibád, hogy tartasz azoktól az emberektől, akik többek nálad. Nem szereted, ha túltesznek rajtad, függetlenül attól, hogy az illető barát vagy rivális. Ha úgy érzed, hogy valaki fenyegeti a vezető pozíciódat, akkor képes vagy szabotálni másokat.

Szűz: A horoszkóp azt állítja rólad, hogy néha zavarja az embereket a maximalizmusod, a dolgokhoz való precíz hozzáállásod. Azzal nincs baj, ha a tökéletességre törekszel, de be kell látnod, hogy néha kivétel vagy, és nincs szükség arra, hogy mindenki olyan legyen, mint te vagy.

Mérleg: Mérleg jegyed alapján jellemző rád, hogy veled is előfordul, hogy segítségre van szükséged, ám nincs elég merszed ahhoz, hogy ezt bevalld magadnak. Hidd el, hogy nem a gyengeség jele, ha segítséget kérsz, és kevesebb sem leszel tőle. Nyugodtan kérj segítséget, mert az emberek szeretnek, melletted állnak.

Skorpió: Az asztrológia szerint, ha Skorpió a csillagjegyed, akkor elmondható rólad, hogy az emberi kapcsolataid terén előfordul, hogy érzéketlen vagy, és nem foglalkozol azzal, hogy emiatt ki lép ki az életedből. Ideje, hogy ezen változtass, mert ellenkező esetben csak kalandokra számíthatsz, komoly kapcsolatra nem.

Nyilas: Nyilas jegyed alapján jellemző rád, hogy alapvetően pozitívan gondolkodsz, elnézed a rosszat, tehát a hibád az, hogy túl sok rosszat képes vagy elviselni, ez pedig prédává tesz. Lásd be, hogy sokan kihasználják a jó szívedet! Légy erős, hogy azt tehesd, ami valóban jó neked.

Bak: A horoszkóp szerint elmondható rólad, hogy nem szokásod beismerni, ha szomorú, magányos vagy. Habár ez gyakran előny, mégis muszáj segítséget kérned, ha depressziósnak érzed magad, esetleg elszigeteled magad az emberektől. Ne akarj mindig boldognak látszani, pláne akkor ne, ha nem vagy az! Az életben fontos a mentális egészség, úgyhogy beszéld ki magadból ezeket a dolgokat!

Vízöntő: Vízöntő jegyed alapján azt állítja rólad a horoszkóp, hogy a legnagyobb hibád az, hogy úgy érzed, hogy a helytelen döntések áldozatává váltál. Nem szereted bevallani, ha valamit utólag megbánsz. Jellemző rád, hogy úgy gondolod, mindig a legjobb döntéseket hozod meg, ám ez nincs így. Ezt nyugodtan valld be, mert segít a fejlődésben.

Halak: A csillagjegyed szerint fel kell hagynod azzal a hozzáállással, hogy azt hiszed, hogy mindig minden a te hibád. Ha például kirabolnak, akkor az nem a te hibád, ahogy az sem, ha meghúzzák a kocsid. Természetesen a saját hibáidat továbbra is ismerd be, de azt ne, amiért nem te vagy a felelős!

(Forrás: noiportal.hu)


Hozzászólások

Nyári mantra

Nyári mantra

Ez a mantra segíthet az évszakban.

Ezt tanítod az igaz szeretetről a világnak!

Ezt tanítod az igaz szeretetről a világnak!

Az alábbi horoszkópból kiderül, hogy mit adnak másoknak az egyes csillagjegyek.

Nyári hobbi horoszkóp

Nyári hobbi horoszkóp

A csillagjegyed alapján kiderül, hogy milyen szabadidős tevékenységet kellene kipróbálnod az évszakban.

Minden téren forróságot hoz az Oroszlánba lépő Mars

Minden téren forróságot hoz az Oroszlánba lépő Mars

Erre számíthatsz a május 20-tól július 9-ig tartó időszakban!

Így hat rád a Bikába lépett Jupiter!

Így hat rád a Bikába lépett Jupiter!

Mire számíthatsz a 2023. május 16. és 2024. május 26. közti időszakban?

Ekkor találhat rád a szerelem 2023 nyarán!

Ekkor találhat rád a szerelem 2023 nyarán!

Az évszak melyik havában lehet szerencséd az érzelmek terén?

Milyen árnyalatú az aurád?

Milyen árnyalatú az aurád?

A csillagjegyed jellemzői alapján kiderül, hogy milyen színű az aurád.

Ezt a dolgot talán soha nem bocsátod meg

Ezt a dolgot talán soha nem bocsátod meg

A csillagjegyed alapján mi az, amit nehezen, vagy soha nem nyelsz le?

Titok horoszkóp

Titok horoszkóp

Most kiderül, hogy mi a legnagyobb titkod a csillagjegyed alapján!

A Cigánykártya nyári jóslata

A Cigánykártya nyári jóslata

Készülj fel az évszak kihívásara a horoszkóp segítségével!

http://ujhazak.com