Ezt a fiatalabb kori hibádat bánhatod meg a jövőben!

Mi lesz az, aminek elkövetését utólag sajnálni fogod?Néha mindenki hibázik, ám előfordul, hogy erre nem azonnal, hanem évekkel később jövünk rá, méghozzá akkor, amikor visszatekintünk az életünkre. A horoszkóp szerint minden csillagjegy esetében elmondható, hogy fiatalabb korában elkövetett egy olyan hibát, amit később sajnálni fog.

Tudd meg, hogy a csillagjegyed alapján mi lehet az a hiba, amit később megbánnál, hátha még nem késő elkerülnöd!

Kos: Ha majd visszatekintesz az életedre, akkor azt sajnálhatod, hogy túl sokat dolgoztál, ami mellett alig szórakoztál és nem habzsoltad az életet. Kosként büszke vagy szorgalmadra, a munkádnak élsz, ami miatt professzionális siker jellemzi a karrieredet.

Évekkel később azonban rájössz, hogy az élet nem csak munkából áll, és azt fogod kívánni, hogy bárcsak előbb jöttél volna rá erre.

Bika: Ha majd évekkel később visszatekintesz az életedre, akkor azt bánhatod meg, hogy korábban olyan emberekre pazaroltad az energiádat, akik ezt egy kicsit sem érdemelték meg. Beleragadtál a mérgező kapcsolatokba, mert azt hitted, hogy ez így van jól.

Később azonban rá fogsz jönni, hogy nem kell olyan emberekre pazarolnod az energiádat és az idődet, akik nem érdemlik meg.

Ikrek: Ha majd visszatekintesz az életedre, akkor azt bánhatod meg, hogy nem foglalkoztál a szíveddel, az életedet mindig a logika és az észérvek szabályai szerint élted. Ott és akkor tiszta elmével hitted, hogy a helyes dolgot teszed, és az nem fontos, hogy mit súg a szíved. Később azonban rá fogsz eszmélni, hogy nem is olyan rossz az, ha a szívedre hallgatsz.

Rák: Ha majd visszatekintesz az életedre, akkor azt bánhatod meg, hogy korábban túl sok időt áldoztál az igaz szerelem megtalálására, ugyanis Rákként túlságosan szerelmes vagy a szerelembe. A romantikával kapcsolatos erőfeszítéseid azonban gyakran csapdába csaltak. Amikor idősebb leszel, akkor rá fogsz jönni, hogy nem a szerelem keresése az egyetlen szenvedély az életben, és végre megérted, hogy a szerelem csak az élet egyik része.

Oroszlán: Ha majd visszatekintesz az életedre, akkor azt bánhatod meg, hogy sokáig hazudtál önmagadnak. Lehet, hogy rájössz, hogy nem vagy olyan tökéletes, mint azt korábban hitted, és van néhány olyan dolog az életedben, amin változtatnod kell, csak ezt te eddig nem gondoltad volna, mert abban a tudatban éltél, hogy úgy vagy jó, ahogy vagy.

Évekkel később azonban rá fogsz jönni az igazságra, és bánni fogod, hogy figyelmen kívül hagytad azt a tükröt, ami mindig ott volt az orrod előtt.

Szűz: Ha majd később visszatekintesz az életedre, akkor azt bánhatod meg, hogy folyton túlagyaltad a dolgokat. Szűzként állandóan a tökéletességre hajtasz, túl sokat követelsz magadtól, a környezetedtől pedig a maximumot várod el.

Évekkel később azonban rá fogsz jönni, hogy rengeteg felesleges stresszt és aggodalmat teremtettél az életedben. A legjobban azt fogod bánni, hogy képtelen voltál jobban kezelni az elvárásaidat.

Mérleg: Ha majd visszatekintesz az életedre, akkor azt bánhatod meg a legjobban, hogy soha nem fogadtad el a barátaid hívását, mert túl lusta voltál. Azt is sajnálni fogod, hogy mennyi utazásról mondtál le anyagi okok mit. Évekkel később rá fogsz jönni, hogy az élet a felfedezésről és élményszerzésről szól, nem arról, hogy csak túl kell élni.

Skorpió: Ha majd egyszer visszatekintesz az életedre, akkor azt bánhatod meg, ahogy a hozzád közelállókkal bántál, főleg a szüleiddel. Skorpióként nem voltál mindig olyan nyitott személy, akire minden körülmények között számítani lehetett volna. Nem kizárt, hogy évek múlva bűntudatod lesz emiatt, hiszen ezek a személyek szeretni próbáltak és igyekeztek közelebb kerülni hozzád.

Nyilas: Ha majd visszatekintesz az életedre, akkor azt bánhatod meg, hogy túl sok időt áldoztál arra, hogy csak jól érezd magad. Nyilasként úgy fogod érezni, hogy előbb kellett volna felnőnöd, és az élet habzsolása mellett a felelősségre is nagy hangsúlyt kellett volna fektetnek. Sajnos a fiatalabb korodban elkövetett hibádért később fizetned kell.

Bak: Ha majd visszatekintesz az életedre, akkor azt bánhatod meg, hogy mindent túl komolyan vettél. Igaz, hogy ez néha jó dolog, hiszen annak köszönhetően jutottál el oda, ahol most vagy, amiatt értél el sikereket, hogy komolyan vetted a felelősségtudatot. Ugyanakkor nagyon sok mókáról és jó dologról mondtál le ezért. Évek múlva be fogod látni, hogy az a nap, ami nevetés nélkül telt el, kárba veszett nap.

Vízöntő: Ha majd visszatekintesz az életedre, akkor azt bánhatod meg, hogy nem figyeltél oda jobban az egészségedre. Vízöntőként sokkal inkább a lelki állapotoddal foglalkozol, mint a fizikaival, amit elhanyagolsz. Amikor majd erre rájössz, akkor sok évnyi lemaradást kellene behoznod, úgyhogy kezdj el már most egészségesebben élni!

Halak: Ha majd visszatekintesz az életedre, akkor mindent meg fogsz bánni, amit kihagytál. Ilyen lesz például az, hogy nem mentél főzőtanfolyamra, nem mertél elutazni valahova, de még azt is sajnálni fogod, hogy nem próbáltad legalább fel a kirakatban látott cipőt. Halakként mindent bánni fogsz, amit életed során kihagytál.

(Forrás: noiportal.hu)


Hozzászólások

Problémamegoldás horoszkóp módra

Problémamegoldás horoszkóp módra

Így mászol ki a nehézségekből az asztrológia szerint.

Bakancslista-horoszkóp

Bakancslista-horoszkóp

Mi az, amit egyszer ki szeretnél próbálni az életedben a csillagjegyed alapján?

Szerelmi tanácsok tavaszra

Szerelmi tanácsok tavaszra

Neked mit tanácsol a horoszkóp a csillagjegyed alapján?

Így hat rád a nagy bolygóegyüttállás!

Így hat rád a nagy bolygóegyüttállás!

Tíz bolygóegyüttállás befolyásolhatja az életünket április 6. és 12. között.

Így öltözz 2024 tavaszán!

Így öltözz 2024 tavaszán!

Neked mit tanácsol a horoszkóp?

Így hat rád a Merkúr retrográd!

Így hat rád a Merkúr retrográd!

Mire számíthatsz 2024. április 1-jétől április 25-ig?

Tavaszi hobbiajánló

Tavaszi hobbiajánló

A horoszkóp szerint mit kellene kipróbálnod az évszakban?

Így telhet a húsvét a horoszkóp szerint!

Így telhet a húsvét a horoszkóp szerint!

Mire számíthatsz a csillagjegyed alapján?

Húsvéti angyalhoroszkóp

Húsvéti angyalhoroszkóp

Olvasd el a csillagjegyed alapján kapott üzenetet!

Egy kis útravaló, hogy hogyan éld meg a tavaszt idén!

Egy kis útravaló, hogy hogyan éld meg a tavaszt idén!

Egy kis útravaló, hogy hogyan éld meg a tavaszt idén!

http://ujhazak.com