Ezzel nyugtathatod meg a legjobban az egyes csillagjegyeket

Felejtsd el az üres frázisokat!Valószínűleg rád is igaz, hogy amikor feszült vagy, akkor attól csak még idegesebb leszel, ha valaki azzal a közhellyel jön, hogy nyugodj meg, éppen ezért felejtsd el az üres frázisokat, ha valaki nyugtalan a környezetedben, és inkább próbálkozz azzal a módszerrel, ami a csillagjegye alapján a leginkább beválhat!

Kos (március 21. – április 19.): Ha Kos jegyű személyt szeretnél megnyugtatni, akkor csak mondd azt neki, hogy igaza van, függetlenül attól, hogy mit mond vagy érez! Azért ez a módszer működhet a legjobban, mert ha egyetértesz vele, akkor a Kos úgy fogja érezni, hogy nincs egyedül, nem vagy ellene, így hamar megnyugszik. Neki nagy szüksége van a csapat egyetértésére.

Bika (április 20. – május 20.): Ha Bika csillagjegyű személyt szeretnél megnyugtatni, akkor ne feledd, hogy neki muszáj tudnia, hogy minden rendben van, még akkor is, ha valójában semmi sincs rendben, tehát érezd ennek bármennyire is az ellenkezőjét, próbáld elhitetni vele, hogy nincs semmi baj! Ebben segít, ha olyan tényeket keresel, amelyekbe a Bika belekapaszkodhat, mert ennél nincs megnyugtatóbb a számára.

Ikrek (május 12. – június 20.): Ha Ikrek jegyű ismerősödet szeretnéd megnyugtatni, akkor hagyd őt egyedül, mert az Ikrek utálja, ha valaki vagy valami háborgatja, amikor ideges. Az ő elve az, hogy kevesebb ember, kevesebb szorongás.

Rák (június 21. – július 22.): Ha Rák jegyű személyt szeretnél megnyugtatni, akkor számíts arra, hogy csak akkor fog megnyugodni, ha ő így akarja, ez pedig általában akkor történik meg, amikor a másik fél elfogadja az új szabályait. A Ráknak nagyon fontos a kontroll, amit önmaga, a másik ember és a környezete felett gyakorol.

Oroszlán (július 23. – augusztus 22.): Ha egy Oroszlán jegyű embert szeretnél megnyugtatni, akkor csak várd ki a dráma végét, aztán tapsolj, függetlenül attól, hogy mennyire volt szörnyű a jelenet. Az Oroszlán esetében azért tehetsz csupán ennyit, mert ő akkor nyugszik meg, ha akar, ugyanis a dráma, a teátrális jelenetek a hétköznapjai alapvető része, de ezek általában csak színjátékok.

Szűz (augusztus 23. – szeptember 22.): Ha egy Szűz jegyű ismerősödet szeretnéd megnyugtatni, akkor ennek legjobb módja a pénz. Számára rendkívül fontosak a tárgyak, a javak és a vagyon, ezért hívd meg például egy kávéra és sütire, mert a tudat, hogy nem neki kell fizetnie a számlát, megnyugtatja és enyhülést hoz.

Mérleg (szeptember 23. – október 22.): Ha egy Mérleg jegyű ismerősödet szeretnéd megnyugtatni, akkor tudnod kell, hogy őt csak a vég nyugtatja meg, és el kell fogadnod, hogy a Mérleg mindig talál valamit, ami miatt állandóan ideges lehet. Ez ellen nem lehet sokat tenni, hiszen senki sem bújhat ki a bőréből.

Skorpió (október 23. – november 21.): Ha Skorpió jegyű személyt próbálsz megnyugtatni, akkor ez könnyen fog menni, ha megleped egy kedves ajándékkal. Talán nem is sejted, de a Skorpió nagyon szereti, ha kényeztetik, és tűnjék bármilyen keménynek, meghatódik attól, hogy valaki gondol rá.

Nyilas (november 22. – december 21.): Ha egy ideges Nyilast szeretnél megnyugtatni, akkor a legjobb, amit tehetsz az, hogy nagyon gyorsan elhagyod a szobát. Ezzel a saját életedet könnyíted meg, ugyanis az elképesztően független Nyilas képtelen megfogadni mások tanácsát, és nem nyugtatják meg a szép szavak, logikus érvek. A legjobb megoldás tehát az, hogy adj neki teret arra, hogy kitombolja magát és egyedül jöjjön rá a megoldásra!

Bak (december 22. – január 19.): Ha Bak jegyű személyt szeretnél megnyugtatni, akkor tudd, hogy ez nem kezdőknek való feladat, ugyanis a csillagjegy képviselői általában képtelenek arra, hogy megnyugodjanak.

A Baknak egyedül kell megküzdenie azzal, ami zavarja. Ő elutasít minden segítséget és tanácsot, viszont legalább nem is várja el, hogy valaki más oldja meg a feladataid, vagy vállalja át a felelősséget a tetteiért.

Vízöntő (január 20. – február 18.): Ha egy Vízöntő ismerősödet szeretnéd megnyugtatni, akkor az egy főállású munka, mivel ő is azok közé tartozik, aki mindig talál valamit, ami miatt szoronghat, kiborulhat.

Mivel a Vízöntőt nagyon könnyen összezavarják az egymásnak ellentmondó hírek és tények, ezért mindig ideges valami miatt, viszont legalább tisztában van ezzel, így nem is várja el másoktól, hogy megnyugtassák, hanem kitalál magának egy saját megküzdési módszert.

Halak (február 19. – március 20.): Ha egy Halak jegyű személyt szeretnél megnyugtatni, akkor számítanod kell arra, hogy függővé fog válni a figyelmedtől, és ezt ki is fogja használni! Ha megnyugtatod, akkor a Halak attól kezdve folyton tőled fogja várni a segítséget és a törődést. Ezzel mindig számolj, még mielőtt egy Halak jegyű személynek segítesz!

(Forrás: marieclaire.hu)


Hozzászólások

Szerelmi tanácsok tavaszra

Szerelmi tanácsok tavaszra

Neked mit tanácsol a horoszkóp a csillagjegyed alapján?

Így hat rád a nagy bolygóegyüttállás!

Így hat rád a nagy bolygóegyüttállás!

Tíz bolygóegyüttállás befolyásolhatja az életünket április 6. és 12. között.

Így öltözz 2024 tavaszán!

Így öltözz 2024 tavaszán!

Neked mit tanácsol a horoszkóp?

Így hat rád a Merkúr retrográd!

Így hat rád a Merkúr retrográd!

Mire számíthatsz 2024. április 1-jétől április 25-ig?

Tavaszi hobbiajánló

Tavaszi hobbiajánló

A horoszkóp szerint mit kellene kipróbálnod az évszakban?

Így telhet a húsvét a horoszkóp szerint!

Így telhet a húsvét a horoszkóp szerint!

Mire számíthatsz a csillagjegyed alapján?

Húsvéti angyalhoroszkóp

Húsvéti angyalhoroszkóp

Olvasd el a csillagjegyed alapján kapott üzenetet!

Egy kis útravaló, hogy hogyan éld meg a tavaszt idén!

Egy kis útravaló, hogy hogyan éld meg a tavaszt idén!

Egy kis útravaló, hogy hogyan éld meg a tavaszt idén!

A félelem horoszkópja

A félelem horoszkópja

Mitől tartasz a legjobban?

Melyik húsvéti szimbólumot érezheted a magadénak?

Melyik húsvéti szimbólumot érezheted a magadénak?

A horoszkóp elárulja, hogy melyik jelkép illik hozzád.

http://ujhazak.com