Familiáris horoszkóp

Ki lenne a segítőtársunk, ha boszorkányok lennénk?witchA mesék és régi legendák szerint minden boszorkánynak van egy familiárisa, vagyis segítőtársa. Ez a teremtmény általában egy állat, így például a klasszikus fekete macska, de lehet akár tárgy is. Egyes hiedelmek szerint a familiárist az ördögtől kapják a boszorkányok, míg más mesékben a boszorkány teremti magának a természetfeletti képességekkel rendelkező segítőjét. A familiáris feladata az, hogy védelmezze, tanítsa és segítse a boszorkányt.

Ha eljátszunk a gondolattal, hogy vajon nekünk milyen segítőnk lenne, ha felcsapnánk boszorkánynak, akkor a csillagjegyünk ezt a kérdést is megválaszolja.

Kos – Pók: Ha általában sikítva menekülünk egy pók láttán, akkor meglephet, hogy a csillagjegyünk szerint ez az állat lenne a familiárisunk. A pók gyakran szerepel a boszorkányiratokban, ami nem csoda, hiszen lehet pici, mégis halálos. A népi hiedelmek szerint szerencsét hoz, ha meglátjuk, de az már balszerencsét jelent, ha megöljük.

Ha jobban belegondolunk, akkor be kell vallanunk magunknak, hogy valahol hasonlítunk a pókokra, hiszen veszélyesek és halálosak lehetünk azokra nézve, akik az utunkba próbálnak állni, esetleg ártani akarnak nekünk. Akiket szeretünk, annak szerencsét hozunk, de isten kegyelmezzen annak, aki ránk lép, ellenünk vétkezik.

Emellett rendkívül ravasz, körmönfont személyek vagyunk, aki észrevehetetlenül bűvöli el, hálózza be a kiszemeltjét, akivel azt tehetünk, amit csak akarunk. A szavaink édes méregként hatnak, hiszen a befolyásoló képességünknek és a karizmánknak képtelenség ellenállni.

Bika – Disznó: Egyes periratok és történetek azt bizonyítják, hogy a boszorkányok familiárisa egy disznó volt. Egyes legendák úgy szólnak, hogy a boszorkány a volt szerelmét, vagy azt, aki megbántotta, disznóvá változtatta, hogy rajta lovagoljon a boszorkányszombatra.

Hozzánk azért passzolna egy disznó familiáris, mert kifinomult az ízlésünk, nagyon okosak vagyunk, ráadásul szeretjük a kulináris élvezeteket, de a művészet, a mágia és a szépség tekintetében is olthatatlan az étvágyunk.mouseIkrek – Egér: Nagyon sok legendában egy kis szürke vagy barna egér segítette a boszorkányokat, akik talán azért választották ezt a segítőtársat, mert tudták, hogy nem szabad lebecsülni, hiszen lehet, hogy az egér kicsi, mégis hatalmas dolgokra képes. Ahogy az egér esetében, úgy velünk kapcsolatban is igaz, hogy a látszat csal.

Jellemző ránk, hogy végtelenül okos, óvatos emberek vagyunk, de ugyanakkor céltudatosak is. Könnyen megvezethetünk másokat a kedves, édes külsőnkkel, ugyanis belül annyira ravaszak vagyunk, hogy az áldozatunk észre sem veszi, hogy kilopjuk a szemét, megdézsmáljuk a készleteit. Ha ezt nem is szó szerint tesszük, az mégis biztos, hogy a szorgoskodásunk minden esetben meghozza azt az eredményt, amire vágytunk.

Rák – Nyúl: A kedves, barátságos tapsifüles sem olyan ártatlan, mint amilyennek kinéz, hiszen létezik arra precedens, hogy egy fekete nyúlba bújt meg egy démon azért, hogy segítsen a boszorkánynak. Esetünkben sem azért kaptuk a nyulat, mert gyávák lennénk, hanem azért, mert nekünk is van egy sötét oldalunk.

Attól, hogy általában cukinak és szeretetreméltónak látszunk, még a mi figyelmünket is felkelti a mágia, az ezotéria, ráadásul sok minden érdekel, ezért könnyen rá lehet venni mindenre, fiatalon még az egészen őrült dolgokra is.

Emellett jellemző ránk, hogy előbb cselekszünk, mint gondolkodunk. Szeretünk pörögni, haladni, még akkor is, ha nem tudjuk, hogy merre tartunk. Nekünk nem okoz problémát mások megtévesztése, hiszen a varázslatos kisugárzásunkkal ellenállhatatlanok vagyunk mások számára, tehát ravaszul megszerezhetjük, amit akarunk.

Oroszlán – Egy tárgy: A familiáris tulajdonképpen egy szellem, démon, ami beleköltözik valamibe, így például egy állatba, de előfordul, hogy egy tárgyat száll meg azért, hogy a boszorkánynak segítsen. Nem egy dokumentum arról szól, hogy egy ékszerbe vagy kristályba zárták a familiárist.

Oroszlánként azért lenne egy tárgy a segítőtársunk, mert jobban szeretjük a szép, csillogó, értékes csecsebecséket, mint az állatokat. Jellemző ránk, hogy imádjuk a gazdagságot, a jólétet, amit szívesen reklámozunk mások előtt, hiszen különösen jó képességünk van a látszathoz és az illúziókeltéshez.

A földi javakért bármit képesek lennénk megtenni, és meg is tesszük, hiszen a határozott, dörzsölt és jó üzleti érzékünk lehetővé teszi, hogy megszerezzük azt, amire a legjobban vágyunk.bunnySzűz – Menyét: Néha egy menyét is lehet a boszorkány tökéletes partnere, ráadásul hozzánk különösen illik az állat, aki bátor, kíváncsi, általában éjjel vadászik, és magányosan él. Ez ránk is jellemző, hiszen sokáig kalandorként tengetjük a mindennapjainkat, ha pedig valaki mellett kikötünk, akkor örökre mellette maradunk.

Emellett igazán ravasz és leleményes emberek vagyunk, aki türelmes és céltudatos. Általában sikerül becserkésznünk az áldozatunkat, és elérjük azt, amit akarunk. Ami már a miénk, ahhoz foggal-körömmel ragaszkodunk. A változást és változtatásokat nem szeretjük. Szűzként van egy megszokott, magas életszínvonalunk, megvannak a bevett szokásaink. Ha valaki ezt megpróbálja felrúgni, azt mi is felrúgjuk.

Mérleg – Bagoly: Ahogy a boszorkány, úgy a bagoly is az éjszaka gyermeke, tehát tökéletes társak, legalábbis ezt bizonyítják a mesék és a legendák. A bagoly a sötétben él, vár, les, hogy a legjobb pillanatban csaphasson le.

Jellemző ránk, hogy nagyon türelmesek, bölcsek, megfontoltak vagyunk, ráadásul zseniálisan álcázzuk magunkat a sokoldalúságunkkal. A szerelemben is hasonlítunk a familiárisunkra, hiszen ugyanolyan monogám típusok vagyunk. A kapcsolat elején szeretünk titokzatosnak, elérhetetlennek látszani. Az egész lényünkből sugárzik a csábítás, bűvölés és a varázslat.

Skorpió – Béka: Boszorkányként se ijednénk meg a csúf, távolról sem cuki állatoktól, ezért egy percig se okozna problémát az, hogy egy béka legyen a familiárisunk, főleg akkor nem, ha az exünket vagy az egyik ellenségünket változtathatnánk át a segítőnkké.

Jellemző ránk, hogy ritkán ismerünk könyörületet. Az iróniát és a humort nagyon szeretjük, ahogy az okkultizmust is, amiből főleg a fekete mágia nyerheti el a tetszésünket, hiszen ez veszélyes, kockázatos, izgalmas, és kiváló a hatalmunk tesztelésére.

Szeretjük megszerezni a tiltott dolgokat. Emellett nagyon akaratos, makacs, önfejű teremtések vagyunk. Ha mi valamit a fejünkbe veszünk, akkor addig megyünk, amíg el nem érjük, meg nem szerezzük azt.frogNyilas – Denevér: A legendákban nem kizárólag a vámpírok kaptak denevért, hanem a boszorkányok is. A familiáris azért állhat közel hozzánk, mert szeretjük az éjszakai életet, a kalandokat, a portyázást, az utazást, a felfedezést és a vadászatot.

Nyilasként annyira szenvedélyesek vagyunk, hogy minden csepp vért kipréselnénk a párunkból, a főnökünkből, vagy az üzleti partnerünkből. Hatalmas karizmával és titokzatos kisugárzással rendelkezünk, de gyakran észre sem vesszük, hogy egy kicsit elvarázsolt világban élünk.

Bak – Kutya: A boszorkányperiratokban gyakran olvashatunk olyan esetekről, amikor egy boszorkány familiárisa egy átlagos fekete kutya volt, de az is előfordult, hogy tüzes fejű, tüzet okádó, esetleg fejetlen eb segítette a varázslót.

Ha boszorkányként tengetnénk a mindennapjainkat, akkor valószínűleg egy kutya lenne a familiárisunk, sőt, lehet, hogy most is úgy olvassuk ezt, hogy közben a kedvenc kutyánkat simogatjuk.

Bakként rettentő hűségesek kitartóak, barátságosak, okosak és segítőkészek vagyunk, de ugyanakkor a makacsság és konok ragaszkodás is jellemző ránk. Ha egy cél eléréséről van szó, vagy valaki szeretetének a megszerzéséről, akkor mindenképpen meg akarjuk kapni.

Habár az esetek többségében hallgatunk a „parancsra” és jól neveltek vagyunk, mégis előfordul, hogy megmakacsoljuk magunkat, vagy legalább bizonyos emberekkel szemben engedetlenek vagyunk. Aki dédelget, simogat, azzal rendesen viselkedünk, de, ha valaki rálép a farkunkra, akkor azt széttépjük.

Vízöntő – Szellem: Ha boszorkányok lennénk, akkor valószínűleg egy elhunyt ember szelleme lenne a segítőtársunk. A periratok szerint erre is volt precedens. A dokumentumban az állt, hogy az Ördög vagy a boszorkány kijelölt egy halottat familiárisnak, hogy az védelmezze, támogassa a mágikus munkát, tanácsokat adjon, valamint jósoljon, mert a mindent tudó szellemek erre is képesek.

Vízöntőként minket mindig is érdekelt a szellemvilág, amivel kapcsolatban lelkesen kutattuk, hogy hogyan léphetnénk kapcsolatba a túlvilággal. Ezen kívül minden képességünk megvan ahhoz, hogy lássuk a halottakat, akikkel kommunikálni is tudunk.Black-cat-3068455Halak – Fekete macska: Ha a boszorkányok segítőjéről van szó, akkor a fekete macska klasszikus, hiszen Dunát lehetne rekeszteni azokkal a beszámolókkal, amelyek szerint ez az állat volt egy mágiát gyakoroló személy familiárisa.

Ennek oka valószínűleg az, hogy a fekete macska a világ egyik legtitokzatosabb teremtménye, arról pedig a mai napig vitatkoznak az emberek, hogy jó vagy gonosz állatról van-e szó, szerencsét vagy balszerencsét hoz-e.

Halakként ugyanolyan misztikusak vagyunk, mint a fekete macska. Sokat álmodozunk, szeretünk lustálkodni, jellemző ránk, hogy különcek vagyunk, szeretjük az ezotériát, és talán már rég elmerültünk a boszorkányságban. Másoknak furcsák lehetünk, de mi élvezzük, hogy a kisujjunkban vagy a mágia, az okkultizmus.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Ezt szeretik a karácsonyban a csillagjegyek

Ezt szeretik a karácsonyban a csillagjegyek

Ki mit élvez a legjobban az ünnepben?

Így fogsz viselkedni karácsonykor!

Így fogsz viselkedni karácsonykor!

Rád mi lesz jellemző a horoszkóp szerint?

Karácsonyi ajándéktippek

Karácsonyi ajándéktippek

Ki minek örülhet idén az asztrológia szerint?

Ezt a dolgot engedd el 2024 végén!

Ezt a dolgot engedd el 2024 végén!

Indítsd tiszta lappal az új évet!

Mivel lep meg a Télapó?

Mivel lep meg a Télapó?

A csillagjegyed alapján kiderül, hogy milyen ajándékra számíthatsz az idén.

Ez a karácsonyi sütemény illik hozzád!

Ez a karácsonyi sütemény illik hozzád!

Neked melyik finomságot ajánlja az asztrológia?

Ilyen színű karácsonyfa illik hozzád!

Ilyen színű karácsonyfa illik hozzád!

Arany, piros, kék, vagy valamilyen más színbe kellene öltöztetned a fenyőfádat?

Pénzügyi kihívást hozhat 2024 vége

Pénzügyi kihívást hozhat 2024 vége

Mire figyelmeztet a horoszkóp anyagi téren?

Téli cigánykártya jóslat

Téli cigánykártya jóslat

Mit üzen a jóskártya az évszakra?

Téli Tarot jóslat

Téli Tarot jóslat

Így alakulhat az évszak a jóskártya szerint!

http://ujhazak.com