Ekkor leszel a legszerencsésebb a héten!

A csillagjegyed alapján kiderül, hogy melyik nap és miért lesz a legszerencsésebb a számodra a héten.Kos: A hét napjai közül a csütörtököt érdemes a legjobban várnod, mert ekkor a szokottnál kreatívabb lehetsz, a terveid megvalósításában pedig szinte semmi és senki sem akadályozhat meg. A hét negyedik napján arra is ráébredhetsz, hogy a kreativitásoddal, és más képességeiddel, akár pénzt is kereshetsz.

Csütörtökön úgy érezheted, hogy egy új és kedvezőbb fejezetet nyithatsz az életedben. A hab a tortán, hogy több remek programlehetőség közül is kiválaszthatod a neked leginkább megfelelőt, ezzel megkoronázva a napodat.

Bika: A hétfőt érdemes a legjobban várnod a horoszkóp szerint. A hét első napján úgy tapasztalhatod, mintha a környezeted azon dolgozna, hogy örömöt szerezzen neked. Csodás érzelmek öntenek el, a mosoly szinte letörölhetetlen az arcodról, boldog leszel és átjár a feltétel nélküli szeretet. Hétfőn valahogy mindent sokkal szebbnek látsz, ráadásul tele vagy motivációval, tenni akarással, és ahhoz is kedvet kaphatsz, hogy elvégezd azokat a dolgokat, amiket jó ideje csak halogatsz.

Ikrek: A szerdát érdemes várnod, mert ezen a napon jó híreket kaphatsz az anyagi helyzeteddel kapcsolatban, de akár meg is valósulhatnak ezek az elképzelések, mert a hét harmadik napján szakmai és anyagi téren is pozitív változások következhetnek be. Szerdán új barátokkal gazdagodhatsz, vagy a már meglévőkkel tölthetsz el egy fantasztikus estét. Az is lehet, hogy rád ír vagy találkozol egy régi barátoddal, akivel felfrissítitek a régi kapcsolatotokat.

Rák: A hét napjai közül a pénteket érdemes várnod, mert ekkor minden párkapcsolati és családi problémád megoldódhat, a munkahelyeden pedig mindenben számíthatsz a kollégáid segítségére, sőt, egyesekkel baráti kapcsolatot is kialakíthatsz. A hét ötödik napján áttörést érhetsz el a munkádban. Péntek délután és este kellemes szórakozásban lehet részed.

Oroszlán: Neked a szerdát érdemes a legjobban várnod, mert ezen a napon megoldást találhatsz az anyagi problémáidra, vagy bármire, ami éppen akkor foglalkoztat, ráadásul a barátaid is nagyszerű tanácsokkal segíthetnek téged. A hét harmadik napja azért is különleges a számodra, mert rálelhetsz valamire, ami iránt annyira lelkesedhetsz, hogy el se tudod képzelni, hogy ne hosszú távon foglalkozz a dologgal. Szerdán minden esély megvan arra, hogy új irányba forduljon az életed. Ha ez nem is történik meg, akkor is rátalálhatsz valamire, ami lelki szinten tehet gazdagabbá.

Szűz: A horoszkóp szerint a szerdát érdemes várnod a héten, mert az egy szerencsés nap a számodra. Ilyenkor minden a kedved szerint alakul, és minden megvalósul, amit aznapra terveztél. A hét többi napjához képest, szerdán könnyebben megoldod a felmerülő és a már meglévő gondjaidat. Kimondottan elégedett lehetsz a hét harmadik napján nyújtott teljesítményeddel, ráadásul amellett, hogy minden gördülékenyen megy, még a szeretteid is tesznek arról, hogy nagyszerűen érezd magad.

Mérleg: A héten a szombatot érdemes a legjobban várnod, mert végre teljesen átadhatod magad a pihenésnek, a kikapcsolódásnak, és egy kisebb családi kirándulásban, programban is részed lehet. A munkáddal vagy az anyagi helyzeteddel kapcsolatban jó hírt kaphatsz szombaton, de az is jó érzéssel tölthet el, ha segíthetsz másoknak.

Skorpió: A héten a keddet érdemes várnod, mert ezen a napon a barátaid tenni fognak arról, hogy kikapcsolódj és jól érezd magad. Ha van párod, akkor ő is gondoskodni fog arról, hogy különleges legyen a hét második napja, amin romantikus délutánnal vagy gesztussal lephet meg. Abban az esetben, ha kíváncsi vagy valamire, esetleg egy jelre lenne szükséged, akkor ugyancsak kedd az a nap, amikor a legnagyobb esélye van annak, hogy megkapod.

Nyilas: A vasárnapot érdemes várnod, mert a héten ez az a nap, amikor igazából semmit sem kell csinálnod, teljesen átadhatod magad a pihenésnek és a családodnak. Amellett, hogy a hét utolsó napján a szeretteid mindenben segítenek neked, még azért is szeretheted a vasárnapot, mert végre megláthatod a fényt az alagút végén, és óriási reménnyel tölt el, hogy a terveid hamarosan megvalósulnak, a problémáid pedig megoldódnak.

Bak: A hét napjai közül a csütörtököt érdemes a legjobban várnod. Ilyenkor csodás hangulatban lehetsz, mindenkire mosolyogsz és ok sem kell arra, hogy boldognak érezd magad. A hét negyedik napján a szeretteid tesznek arról, hogy izgalmas, élményekkel teli csütörtököd legyen, aminek egészében érezheted a szeretetüket. Mindemellett új hobbit is találhatsz, belevághatsz egy vállalkozásba, esetleg kitanulhatsz egy új szakmát.

Vízöntő: A hét napjai közül a szombatot érdemes várnod, mert ilyenkor van a legnagyobb esélyed arra, hogy előrelépj a karrieredben, vagy minimum dicséretet, elismerést kapj. A hét hatodik napján lehetőséget kaphatsz arra, hogy megmutasd a tudásodat, a tehetségedet, de új barátokat is találhatsz, ha pedig nincs párod, akkor jó eséllyel megismerkedhetsz valakivel, aki rendesen beindítja a fantáziádat.

Halak: Az emberek többsége ezt a napot várja a legkevésbé, de nem te, mert neked kifejezetten vidám és örömteli nap a hétfő, aminek óráiban rengeteget nevetsz és szórakozol. A hét első napján mások és te magad is mosolyt csalsz az arcodra, olykor pedig úgy viselkedsz, mint egy csíntalan gyerek. Ugyancsak hétfőn találhatsz új hobbit, nézetet, vallást, ami annyira felkeltheti az érdeklődésedet, hogy úgy dönthetsz, hogy közelebbről is megismerkedsz vele. Mindemellett az is jó érzéssel tölt el, hogy érzed a közelgő változásokat.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Heti horoszkóp (december 16. – december 22.)

Heti horoszkóp (december 16. – december 22.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (december 09. – december 15.)

Heti horoszkóp (december 09. – december 15.)

Mire számíthatsz a következő napokban?

Heti horoszkóp (december 02. – december 08.)

Heti horoszkóp (december 02. – december 08.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (november 25. – december 01.)

Heti horoszkóp (november 25. – december 01.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (november 18. – november 24.)

Heti horoszkóp (november 18. – november 24.)

Mire számíthatsz a következő napokban?

Heti horoszkóp (november 11. – november 17.)

Heti horoszkóp (november 11. – november 17.)

Mire számíthatsz a következő napokban?

Heti horoszkóp (november 04. – november 10.)

Heti horoszkóp (november 04. – november 10.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (október 28. – november 03.)

Heti horoszkóp (október 28. – november 03.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (október 21. – október 27.)

Heti horoszkóp (október 21. – október 27.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (október 14. – október 20.)

Heti horoszkóp (október 14. – október 20.)

Mire számíthatsz a következő napokban?

http://ujhazak.com