Heti angyalhoroszkóp (augusztus 17. – augusztus 23.)

Neked mit üzennek az angyalok?Az angyalok mindig ott vannak körülöttünk, hogy segítsenek, utat mutassanak, terelgessenek, aminek érdekében most a csillagjegyeden keresztül üzenik meg, hogy mire számíthatsz az előtted álló héten.

Kos: Azt üzenik neked az angyalok, hogy úgy érezheted a héten, hogy valaki a hátad mögött próbálja manipulálni a dolgaidat, de előtted már nem meri felvállalni. Mivel egyáltalán nem tetszik, hogy valaki neked akár kárt okozni, ezért bátran vess véget ennek a folyamatnak, nehogy később bajod származzon belőle!

Az angyalok azt tanácsolják, hogy határozottan és világosan értesd meg az illetővel, hogy teljes mértékben elítéled, amit csinál, és nem tűröd az ilyen háttérmunkát! Emellett magyarázd el neki, hogy mostantól foglalkozzon a saját dolgával, te pedig úgy élsz, ahogyan akarsz, és semmi szükséged az ilyen hátulról jövős segítségnyújtásra.

Bika: Azt üzenik neked az angyalok, hogy tudják, hogy szereted egyedül, másoktól függetlenül megoldani a problémáidat, viszont előfordulnak olyan helyzetek, amelyek kifognak rajtad, ám még ekkor is képes vagy makacsul ragaszkodni ahhoz, hogy nem kérsz segítséget, ezért arra kérnek, hogy lásd be, hogy olykor jobban jársz, ha megosztod a gondod valakivel, akiben megbízol. Nyugodtan bízhatsz abban, hogy ez a személy örömmel átvesz néhányat a problémáid közül, és nem fog csalódást okozni neked! A héten fogadd el azt a tényt, hogy a valóságban a szuperhősök halandó emberek!

Ikrek: Azt üzenik neked az angyalok, hogy ez a hét kiváló alkalom arra, hogy egy kicsit összeszedd magad lelkileg, feltöltsd az energiakészleteidet a pozitív élményekkel és a boldogsághormont se sajnáld magadtól a napokban!

Az angyalok azt tanácsolják, hogy használd ki, ahogy csak tudod a rendelkezésedre álló időt, légy azokkal, akik jó hatást gyakorolnak rád, akiknek igazán élvezed a társaságát! Szervezetek közös programokat, amelyek között lehetnek akár extrémebb, kalandosabb élmények is.

Ha hallgatsz az angyalokra, akkor újult erővel, boldogan és teljes lelki nyugalommal térsz majd vissza a munkádhoz és a kötelezettségeidhez.


Rák:
Azt üzenik neked az angyalok, hogy a héten rosszul teszed, ha mindenáron védőügyvédként akarsz viselkedni és azt hiszed, hogy mindenki rászorul a védelmedre. Mivel nem lehetsz ott mindig mindenhol, ezért egyáltalán nem biztos, hogy tökéletesen ítélsz meg egy helyzetet, tehát objektív véleményt sem alakíthatsz ki azzal kapcsolatban.


Az angyalok azt tanácsolják, hogy sokkal bölcsebb lenne, ha a héten csak saját magaddal foglalkoznál, és hagynád, hogy mindenki más megvédje magát, ha úgy érzik, hogy a helyzet ezt kívánja meg tőlük. Hidd el, hogy sokkal nyugodtabb napjaid lesznek, ha felhagysz a felesleges felelősségvállalással!

Oroszlán: Azt üzenik neked az angyalok, hogy a héten egy olyan személy okoz számodra csalódást, akiről korábban soha nem feltételezted volna azt, hogy képes megbántani, most mégis ez történik, ami miatt kissé átverve érzed magad.

A csalódás miatt érzett elkeseredettségedet nem tudod, vagy nem is akarod titkolni, ezért az angyalok azt tanácsolják, hogy próbáld meg úgy végiggondolni a történteket, hogy kizárod a külvilágot.

Vedd számításba, hogy hol hibáztál a számításaidba, de ne hozz elkapkodott ítéletet! Ne sajnáld az időt magadtól arra, hogy nyugodtan megemészd a kialakult helyzetet, és ha úgy érzed, hogy ez szükséges, akkor tisztázd a dolgot!

Szűz: Azt üzenik neked az angyalok, hogy a héten számíthatsz arra, hogy a környezetedből valaki egy fontos dologban kéri a segítségedet, mert egyedül nem tud megbirkózni vele. Ezzel kapcsolatban az angyalok azt tanácsolják, hogy amennyiben rendelkezel a megoldáshoz szükséges eszközökkel, akkor ne hezitálj segíteni az illetőnek!

Ha megteszed, akkor ez a személy rendkívül hálás lesz neked, amiért számíthatott rád, te pedig büszke lehetsz magadra, amiért ismét megmutattad, hogy milyen nagy a szíved és olykor micsoda önzetlenségre vagy képes. Az angyalok arra kérnek, hogy mindig maradj ilyen, mert ez az, amiért sokan szeretnek.Mérleg: Azt üzenik az angyalok, hogy nem hiába dolgoztál annyit egy bizonyos dolgon, mert a héten megtérül a rengeteg befektetett munkád, úgyhogy learathatod annak gyümölcsét. A napokban végre megnyugodhatsz, elégedett lehetsz az eredménnyel, amit egyedül értél el.

Ezzel végérvényesen bebizonyítod magadnak, hogy megvan benned az a tehetség és kreativitás, amivel ha nem is könnyen, de némi akaraterővel kiegészítve, képes vagy feljutni abba a magasságba, amelyre csak kevesek képesek.

Skorpió: Azt üzenik neked az angyalok, hogy a héten minden vágyad, hogy megmutasd a világnak a tudásodat és a tehetségedet, de mégsem teszed, mert attól félsz, hogy mások mit fognak ehhez szólni. Ha engedsz ennek a félelemnek, akkor soha nem fogsz emlékezetest alkotni és csak szürke kisegérként fogod leélni az életedet.

Az angyalok ezért azt tanácsolják, hogy a héten gondold át, hogy mire vágysz jobban! Arra, hogy megmutasd magad a világnak és learasd a munkád gyümölcsét, vagy inkább álarc mögé rejted az igazi arcodat, nehogy mások felismerjenek?

Jót tenne neked, ha megéreznéd a siker ízét, mert a másoktól kapott visszaigazolással bizonyíthatsz magadnak. Az angyalok arra biztatnak, hogy legalább próbáld meg, hiszen ezzel semmit sem veszíthetsz!

Nyilas: Azt üzenik neked az angyalok, hogy túl sok feladatot vállaltál el azért, hogy mások nyugodtan pihenjenek, ám ennek vége az lesz a héten, hogy kimerülsz, mert kezd minden rád omlani. A napokban kicsúszik a kezedből az irányítás, ezért kétségbeesett kapkodásba kezdhetsz.

Mivel ennek semmi értelme, ezért az angyalok azt tanácsolják, hogy még azelőtt adj lejjebb a terhekből, mielőtt késő lesz és visszafordíthatatlan károkat okozol magadnak. Emiatt ne érezz szégyent, hiszen te csak jót akartál, viszont vond le a tanulságot, miszerint legközelebb tudd, hogy hol vannak a határaid!

Bak: Azt üzenik neked az angyalok, hogy a héten egyedül kell megküzdened a gondjaiddal, mert most még nincs senki, aki át tudna vállalni azokból akár csak egy keveset is. Ha arra vársz, hogy valaki segítsen, akkor soha nem fogod megoldani a problémáidat, ezért az angyalok azt tanácsolják, hogy a keresgélés helyett inkább szedd össze magad és állj neki a feladatnak!

A gondok maguktól nem fognak eltűnni az életedből, tehát muszáj konkrét lépéseket tenned annak érdekében, hogy a jövőben ne nyomasszanak! Ne feledd, hogy egyedül is képes vagy erre, csak hinned kell magadban és abban, hogy az akaraterőddel megmászod ezt a lehetetlennek tűnő hegyet, aminek csúcsáról mesés lesz a kilátás!

Vízöntő: Azt üzenik az angyalok, hogy a héten nem leszel megelégedve a teljesítményeddel, ugyanis úgy érzed, hogy ennél sokkal többet is ki tudsz magadból hozni, viszont túl fáradt vagy ahhoz, hogy továbbhaladj.

Ne aggódj, nincs ezzel semmi probléma, sőt, az angyalok szerint hallgatnod kell erre a jelre, és félre kell tenned azt a dolgot, amin folyton gondolkodsz. A napokban próbálj olyasmivel foglalkozni, aminek nincs köze ehhez! Ha ez sikerül, akkor meg fog fogod látni, hogy amikor újult erővel ismét visszatérsz a dologhoz, akkor sokkal hatékonyabban és célorientáltabban fogsz haladni.

Ami a héten biztos, az nem más, mint az, hogy semmire sem szabad rágörcsölnöd, mert azzal csak azt éred el, hogy sokkal nehezebben találod meg a megoldás útját!

Halak: Azt üzenik az angyalok, hogy egy korábbi hibád megbosszulja magát a héten, és rengeteg időt elvesz az aktuális elfoglaltságodból az, hogy ezt a baklövést kijavítsd annak érdekében, hogy újra megfelelően működjön a gépezet.

Az angyalok azt tanácsolják, hogy ne ess pánikba, amiért nem a terveid szerint alakul a heted, ugyanis nincs semmi életbe vágóan fontos, amit ezekben a napokban kellene elintézned. Arra azért figyelj, hogy minden szálat gondosan elvarrj ezzel a régi üggyel kapcsolatban, méghozzá azért, hogy a későbbiekben semmit se zavarhasson meg! Most erre figyelj a legjobban, hogy aztán ne legyen több álmatlan éjszakád miatta!

(Forrás: nlc.hu)


Hozzászólások

Heti horoszkóp (április 15. – április 21.)

Heti horoszkóp (április 15. – április 21.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (április 08. – április 14.)

Heti horoszkóp (április 08. – április 14.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (április 01. – április 07.)

Heti horoszkóp (április 01. – április 07.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (március 25. – március 31.)

Heti horoszkóp (március 25. – március 31.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (március 18. – március 24.)

Heti horoszkóp (március 18. – március 24.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (március 11. – március 17.)

Heti horoszkóp (március 11. – március 17.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (március 04. – március 10.)

Heti horoszkóp (március 04. – március 10.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (február 26. – március 03.)

Heti horoszkóp (február 26. – március 03.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (február 19. – február 25.)

Heti horoszkóp (február 19. – február 25.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (február 12. – február 18.)

Heti horoszkóp (február 12. – február 18.)

Mi várható a napokban?

http://ujhazak.com