Heti angyalhoroszkóp (július 13. – július 19.)

Neked mit üzennek az angyalok?Az angyalok mindig ott vannak körülöttünk, hogy segítsenek, utat mutassanak, terelgessenek, aminek érdekében most a csillagjegyeden keresztül üzenik meg, hogy mire számíthatsz az előtted álló héten.

Kos: Azt üzenik neked az angyalok, hogy a héten eljött az ideje annak, hogy elrendezd és lezárd a korábbi vitás ügyeidet, de a hét első napjai arra is alkalmasak lesznek, hogy olyasmivel foglalkozz, ami már sok ideje nyomja a szívedet. Mindez leginkább az emberi kapcsolataidra vonatkozhat.

Ha valakinek meg kell mondanod a magadét, akkor azt igencsak a lelkedre veszed, viszont a saját nyugalmad megköveteli, hogy tisztázd a helyzeteket. A hét közepétől a munkád kap központi szerepet, amivel kapcsolatban az angyalok azt tanácsolják, hogy eszközölj változásokat a megszokásaidon, mert a rutintól minden csak ellaposodik. A vonzerődnek köszönhetően sikerekben gazdag heted lesz.

Bika: Az angyalok arra figyelmeztetnek, hogy a héten megint túl sokat költekezhetsz, ezért légy tudatosabb és ne ugorj bele mindenbe! Még mielőtt előveszed a pénztárcádat, vagy a bankkártyádat, sétálj egy kört a bolt körül, vagy ülj le egy padra és gondold át, hogy valóban szükséged van-e arra, amire költeni készülsz.

A hét közepétől jól teszed, ha a nyaralásodra gondolsz, ugyanis most kedvezőbb áron vehetsz repülőjegyet. Ha kapcsolatban élsz, akkor a párod is örülne, ha nekiállnátok a tervezgetésnek, hiszen mind a kettőtökre ráfér a lazítás, ami nagyon jól fog esni.

Ikrek: Az angyalok azt üzenik neked, hogy a héten hatékonyabbá, rátermettebbé és mozgékonyabbá tesz az uralkodó bolygód, a Merkúr. Ha van párod, akkor elsősorban a kapcsolatodban tapasztalhatsz felpezsdülést, és kedvet kaphatsz ahhoz, hogy többet légy a kedveseddel, akivel jó ötlet lenne közös edzésprogramot összeállítanotok. Ha ezt megteszitek, akkor lelkileg és fizikailag is rengeteget adhattok egymásnak.

Emellett az angyalok arra figyelmeztetnek, hogy a hétvégén hajlamos leszel elkapkodott döntést hozni. Ugyanakkor az is biztos, hogy bizonyos dolgokban muszáj kimondanod az utolsó szót.

Rák: Azt üzenik neked az angyalok, hogy az otthonod fogja a legtöbb munkát adni neked a héten. Ennek oka lehet, hogy az lesz, hogy a hétvégi vendégeid nagy rendetlenséget csináltak, ami miatt némileg bosszankodva, de rengeteg energiával veted bele magad a takarításba.

Ahogy az életben mindennek, úgy a rendrakásnak is meglesz az előnye, ugyanis nagyon sokat gondolkodhatsz közben, ami által döntésre juthatsz azokban a kérdésekben, amelyek eddig bizonytalanok voltak a számodra.

Az angyalok szerint nem kizárt, hogy az egyik barátod arra biztat, hogy vágj bele egy számodra eddig ismeretlen feladatba. Ha van párod, akkor lehet, hogy a hét közepén az értésére kell adnod, hogy egyedül te hozhatsz döntést a saját munkáddal kapcsolatban. Ez leginkább akkor lesz igaz, ha kreatív területen dolgozol.

Oroszlán: Az angyalok neked szóló üzenete szerint a szerelem és a vállalkozás terén is jó hétre számíthatsz. Akik szeretik az igazmondást, esetleg a meggyőző előadást, rajongani fognak érted, mert a napokban te leszel a barátaid, a munkatársaid „megmondóembere”, aminek örülni fognak.

Ez azért lehetséges, mert be fogják látni, hogy a dolgoknak több oldala van, most pedig a te álláspontod bizonyul a helyesnek. Boldoggá fog tenni, hogy az események középpontjába kerülhetsz. Emellett a napokban sokat foglalkozhatsz mások, leginkább rokonok ügyeivel, amivel kapcsolatban az angyalok arra figyelmeztetnek, hogy a segítőkészség jó tulajdonság, de annak is megvannak a maga határai, úgyhogy ne hagyd, hogy kihasználják a jóindulatodat!Szűz: Az angyalok azt üzenik neked, hogy a héten remekül irányítod az otthonoddal vagy a szüleiddel kapcsolatos dolgokat, ami mellett megértő és kommunikatív leszel, így ha volt köztetek kisebb-nagyobb ellentét, akkor a hét első napjaiban biztos, hogy sikerül elrendeznetek.

A hét második felében érzelmi ügyekben hozhatsz jó döntéseket. Az elképzeléseid megszilárdulnak, így nem lesz senki, aki elbizonytalaníthatna azokban. Ha kapcsolatban élsz, akkor azt felfrissítheted pár új ötlettel, ami lehet például közös kirándulás, vagy egy új közös hobbi, ugyanis biztos, hogy minden jól fog sikerülni.

Mérleg: Az angyalok meglátása szerint kissé felületesen kezeled az emberei kapcsolataidat a héten, aminek napjaiban csak ígérgetsz, de nem tartod be az adott szavad. Szerencsére ezt annyira helyesen és mosolyogva teszed, hogy senki sem fog igazán megharagudni rád.

Emellett az angyalok arra figyelmeztetnek, hogy szélhámosok jelenhetnek meg körülötted, ezért senkinek se adj pénzt kölcsön, még akkor se, ha valaki látszólag a szívét is a lábaid elé teszi. A hétvégén mindenképpen menj társaságba, vagy légy a pároddal.

A héten mindegy, hogy milyen kérdés követel megoldást, neked sikerülni fog megválaszolni. Ha arra vágysz, hogy egy érdekes helyen nyaralj, akkor az angyalok azt tanácsolják, hogy most inkább csak tervezgess, vizsgáld meg a lehetőségeidet és hallgasd meg a nálad tapasztaltabbak véleményét. Most semmi okod arra, hogy kapkodni kezdj!

Skorpió: Az angyalok szerint elég lustán indul a heted, de jobb is lesz, ha kicsit távol maradsz az emberektől, mert anyagi csapdák lesnek rád. A hét közepétől már javul a helyzet, viszont nem kizárt, hogy a munkahelyeden kedvezőtlen hírt kapsz. Ugyanakkor lázadoznod felesleges, hiszen bizonyos dolgok felett nincs hatalmad.

Ha kapcsolatban élsz, akkor a hétvégén az kap nagy szerepet. Ezen a téren az angyalok azt tanácsolják, hogy ha igazi boldogságban szeretnél élni, akkor most mondd meg a párodnak, ha valami problémád van a viselkedésével!

A héten könnyen elfelejtheted, hogy a te napod is csak 24 órából áll, amibe a pihenésnek és a feltöltődésnek is bele kell férnie. Amikor annyira túlhajszolod magad, mint most, akkor még a szerelmednek is hajlamos vagy csípősen reagálni.

Nyilas: Azt üzenik neked az angyalok, hogy a hét első napjaiban elégedetlenséget érezhetsz az anyagi dolgaiddal kapcsolatban. Az egyik munkatársad majd megnyugtat, talán azzal, hogy más szempontból világít rá a problémáidra. A hét közepétől újra foglalkozhatsz a társasági életeddel.

Az angyalok azt tanácsolják, hogy az alkoholfogyasztással légy rendkívül óvatos, mert ha a napokban ittas állapotba kerülsz, akkor kellemetlenül, kötekedőn kezdhetsz viselkedni, ami miatt akár ki is utálhatnak a társaságból, annak ellenére, hogy általában kedvelni szoktak.

A munkád terén számíts arra, hogy véget ér az uborkaszezon, úgyhogy a szokásosnál nagyobb lendületet kell venned. Az emberi kapcsolataid terén légy óvatos, és számolj el tízig, mielőtt megszólalsz!Bak: Az angyalok azt üzenik neked, hogy egy megoldatlan otthoni vagy szerelmi vita árnyékolhatja be a heted első napjait, ezért azt tanácsolják, hogy hallgass az igazságérzetedre és bátran mondd el a véleményedet!

Ha hajlandó leszel felvállalni önmagadat, elhagyod néhány megszokásodat, akkor már ezen a héten új fejezetet nyithatsz az életedben. Itt nem kell hatalmas döntésre gondolnod, ugyanis már az is elég, ha közlöd a pároddal, hogy rakjon rendet maga után.

A hét második felében jó fejleményekre számíthatsz az anyagi ügyeidben, viszont a hangulatod hol fent, hol lent lesz, ráadásul sokat költhetsz a társasági életedre, eseményekre.

Vízöntő: Az angyalok azt üzenik neked, hogy a baráti köröd hálás lehet neked a héten. Lehet, hogy azért, mert vendégül látod őket, esetleg valamilyen más módon fejezed ki feléjük azt, hogy mennyire fontosak a számodra. Ugyanakkor az angyalok arra figyelmeztetnek, hogy ne légy döntőbíró, ha két barátod összekap, mert az ilyesmiből jobb, ha kimaradsz!

A hét közepén kedvet kaphatsz ahhoz, hogy valamit megújíts a lakásodban. Ehhez remek lehetőségeket kapsz, úgyhogy élj azokkal! Ha kapcsolatban élsz, akkor a hétvégén legyen közös programotok a pároddal, mert mind a kettőtökre remek hatással lenne egy kis kirándulás, mozgás.

A kommunikációt jelképező Merkúr a jegyedben halad, emiatt jó stílussal, udvariasan és megértően fordulsz a többi ember felé. Anyagi téren fogd vissza magad!

Halak: Az angyalok neked szóló üzenete szerint beleveted magad a munkahelyi lázas forgatagba a héten, aminek napjaiban imádni fogod, hogy van olyan terület, amit kizárólag te ismersz. Mivel Halak jegyűként nem jellemző rád az agresszió, amivel jó benyomást teszel a felettesedre, és a kollégáid is inkább segíteni fognak, mint irigykedni rád.

A hét közepén az egyik barátod kérhet kölcsön tőled, ami esetében az angyalok azt tanácsolják, hogy gondold át, hogy mennyire közeli az a kapcsolat, amiben álltok, majd ennek függvényében dönts arról, hogy segítesz-e neki.

Szombattól egyedül töltheted az idődet, amit használj fel meditációra, mert remek ötleteid támadhatnak. Ha nem így teszel, akkor akaratos és türelmetlen lehetsz, főleg akkor, ha valaki nem figyel rád.

(Forrás: nlc.hu)


Hozzászólások

Heti angyalhoroszkóp (július 20. – július 26.)

Heti angyalhoroszkóp (július 20. – július 26.)

Neked mit üzennek az angyalok?

Heti horoszkóp (július 19. – július 25.)

Heti horoszkóp (július 19. – július 25.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (július 12. – július 18.)

Heti horoszkóp (július 12. – július 18.)

Mi várható a napokban?

Heti angyalhoroszkóp (július 06. – július 12.)

Heti angyalhoroszkóp (július 06. – július 12.)

Neked mit üzennek az angyalok?

Heti horoszkóp (július 5. – július 11.)

Heti horoszkóp (július 5. – július 11.)

Mi várható a következő napokban?

Heti angyalhoroszkóp (június 29. – július 5.)

Heti angyalhoroszkóp (június 29. – július 5.)

Neked mit üzennek az angyalok?

Heti horoszkóp (június 28. – július 04.)

Heti horoszkóp (június 28. – július 04.)

Mi várható a napokban?

Heti angyalhoroszkóp (június 22. – június 28.)

Heti angyalhoroszkóp (június 22. – június 28.)

Neked mit üzennek az angyalok?

Heti horoszkóp (június 21. – június 27.)

Heti horoszkóp (június 21. – június 27.)

Mi várható a napokban?

Heti angyalhoroszkóp (június 15. – június 21.)

Heti angyalhoroszkóp (június 15. – június 21.)

Neked mit üzennek az angyalok?

http://ujhazak.com