Heti angyalhoroszkóp (július 27. – augusztus 02.)

Neked mit üzennek az angyalok?Az angyalok mindig ott vannak körülöttünk, hogy segítsenek, utat mutassanak, terelgessenek, aminek érdekében most a csillagjegyeden keresztül üzenik meg, hogy mire számíthatsz az előtted álló héten.

Kos: Azt üzenik neked az angyalok, hogy bár nem különösebben hiszel abban, hogy a felnőttek képesek a változásra, mégis a héten valaki meglephet azzal, hogy mennyit változott. Amellett, hogy ez alaposan megdöbbent, még rá is ébreszt arra, hogy mennyire fontos számodra ez a személy.

Szintén a napokban háríthatja rád valaki a felelősséget egy olyan ügyben, amihez semmi közöd, ám az illető nem akarja elvinni a balhét, ezért inkább kihátrál a dologból, te pedig magadra maradsz. Mivel nem lesz időd a hezitálásra, ráadásul túl egyenes ember vagy ahhoz, hogy elfuss, ezért gyorsan tisztázd magad, nehogy olyasmi miatt haragudjanak meg rád, amihez egyáltalán nincs közöd!

Az angyalok azt tanácsolják, hogy állj a sarkadra, és ha kell, akkor áruld el annak a nevét, akit valójában felelősség terhel a kialakult helyzetért, mert ez nem árulás, hisz most a becsületed a tét!

Bika: Azt üzenik neked az angyalok, hogy a héten összevitatkozhatsz valakivel, amiért különbözik a véleményetek, és mivel mind a ketten makacsok vagytok, ezért egyikőtök sem hajlandó engedni az igazából.

Ezzel kapcsolatban az angyalok azt kérik tőled, hogy mérlegeld, hogy tényleg érdemes-e kockára tenned egy jó kapcsolatot csak azért, hogy érvényesítsd az akaratodat, vagy inkább intelligensen annyiban hagyod a dolgot. Ezzel nem biztos, hogy nem neked van igazad, viszont bőven elég, ha ezzel csak te vagy tisztában.

A hét utolsó napjaiban már nyugodt leszel, viszont bizalmatlan, ezért nem fogsz mindig örülni az újdonságoknak, emiatt folyamatosan emlékeztetned kell magadat arra, hogy ne a rossz oldalát keresd a dolgoknak, hanem örülj azoknak!

Ikrek: Azt üzenik neked az angyalok, hogy a héten több dologba is belevágsz, amit jól teszel, ugyanis míg más estében ez katasztrófához vezetne, addig te most kétszer-háromszor több munkával is elboldogulsz, ugyanis tele vagy energiával és kreativitással.

A szürke hétköznapokban új kaland vár rád, amire nem tudsz nemet mondani. Bár kicsit megijeszt a dolog, hiszen el kell hagynod a komfortzónádat érte, mégis tudod, hogy ez egy visszautasíthatatlan ajánlat, amit vétek lenne kihagyni.

Ezzel kapcsolatban az angyalok emlékeztetnek, hogy olykor szükséged van az új kalandokra, hogy legyen miből új élményeket és tapasztalatokat szerezned. Mindez pedig azért fontos, hogy ne feketén-fehéren lásd a világot. Adj esélyt az új lehetőségnek, hiszen semmit sem veszíthetsz vele!

Rák: Azt üzenik neked az angyalok, hogy a héten mindenáron próbálod elérni a célodat, amiért bármire képes vagy, és semmi mással nem foglalkozol, csak azzal, amit meg akarsz szerezni. Ezzel kapcsolatban az angyalok arra kérnek, hogy légy óvatos, mert lesznek körülötted, akik nem támogatnak, hanem mindent megtesznek annak érdekében, hogy akadályozzanak.


Jó úton jársz, okos tervet eszeltél ki, de azért légy résen, hogy időben tudj reagálni a veszélyes helyzetekre. Ha sikerül elérned a célodat a héten, akkor állj meg pihenni, és gyűjts erőt a következő kihívásokhoz!


Oroszlán: Azt üzenik neked az angyalok, hogy már sok ideje keményen dolgozol egy ügyért, ami mindennél fontosabb a számodra, a héten pedig úgy tűnik, hogy végre megtérül az rengeteg energia, amit erre fordítottál, ugyanis meglátod a fényt az alagút végén.

Az eredménynek köszönhetően kiengedhetsz, lazíthatsz, nem kell többé stresszben élned a mindennapjaidat, ugyanis minden úgy alakul, ahogyan szeretted volna. Ugyanakkor az angyalok figyelmeztetnek, hogy még nem dőlhetsz hátra teljesen, mert bármikor jöhet egy olyan helyzet, amely gyorsaságot és hatékonyságot követel meg tőled.Szűz: Az angyalok heti üzenete szerint, ha elbizonytalanodtál a jelenlegi helyzetedben, mert nem tudod, hogy mit kellene tenned annak érdekében, hogy győztesen kerülj ki belőle, akkor érdemes lenne kicsit leülnöd és átgondolnod, hogy milyen lépéseket kellene tenned annak érdekében, hogy nyerj.

Az úton csak akkor indulj el, ha már teljesen biztos vagy a dolgodban és abban, hogy merre kell menned ahhoz, hogy ne tévedj el! Aggódnod nem kell, mert minden rendben lesz, ha határozott és magabiztos leszel.

Szűz jegyűként különben is szenvedélyes vagy, de ezekben a napokban még temperamentumosabb leszel, ami miatt olyasmit is kimondhatsz, amit máskor nem mernél, vagy nem akarnál az adott helyzetben, ám most nem tudod fékezni a nyelved, ami után nem győzöl majd bocsánatot kérni.

Mérleg: Azt üzenik neked az angyalok, hogy a héten nem leszel megelégedve a teljesítményeddel, mert úgy érzed, hogy ennél sokkal többre is képes vagy, ám annyira elfáradtál, hogy képtelen vagy továbbmenni.

Ezzel kapcsolatban az angyalok azt kérik tőled, hogy figyelj erre a jelre, és tedd egy kicsit félre azt, amin folyamatosan gondolkodsz, vonatkoztass el tőle és koncentrálj valami teljesen másra! Ha így teszel, akkor újult erővel indulhatsz neki ismét a feladataidnak, amelyeket sokkal hatékonyabban fogsz elvégezni.

Ami biztos, hogy semmi értelme görcsölnöd, mert azzal csak megnehezítenéd azt, hogy megleld azt az utat, amelyre érdemes rálépned. Emellett a napokban egy olyan ismerősöd adhat tanácsot, akiben a legkevésbé sem bízol, ám ő mégis folyton jelen van az életedben. Ez egyáltalán nincs jól, és ezt a héten kialakuló helyzet is bizonyítja.

Skorpió: Azt üzenik neked az angyalok, hogy a héten beérik a kitartásod és az akaraterőd gyümölcse. Ha te már nem is hittél a sikerben, akkor is úgy alakul a helyzet, hogy végül eléred, amit akartál. Teljes joggal lehetsz büszke magadra, mivel egyedül jutottál fel a csúcsra, amiért bezsebelheted a környezeted elismerését is.

Bátran ünnepeld meg a sikeredet, de légy óvatos, ésszel élvezd a munkád gyümölcsét és maradj két lábbal a földön, mert bármikor történhet valami, ami miatt kicsúszik a lábad alól a talaj! Ha van párod, akkor a heti események erős hatással lesznek a kapcsolatotokra. Ha jelenleg nagy a szerelem köztetek, akkor minden rendben lesz, de ha összevesztek valamin, akkor egész nap rossz lesz a kedved.

Nyilas: Azt üzenik neked az angyalok, hogy az elmúlt időben túlvállaltad magad, ami rossz hatást gyakorol az egészségedre, ugyanis kezdesz kimerülni. Ha ezt elkerülnéd, akkor most határozottan, de szofisztikált stílusban, nemet kell mondanod azoknak, akik újabb feladatokra kérnek fel, mert ez most nem az az időszak, amikor mindenkinek állsz az rendelkezésére és átvállalod a terhüket.

A héten te légy a legfontosabb, ne a kötelezettség! Ez azért nagyon fontos, mert ha elfogy minden csepp energiád, akkor biztos, hogy nem fogsz jól helytállni. Az angyalok arra kérnek, hogy tarts ki az elképzeléseid mellett! Ez nem csupán mások véleménye miatt fontos, hanem azért is, hogy büszke légy magadra, a véleményedre, valamint érezd és éreztesd, hogy milyen erős vagy.Bak: Az angyalok heti üzenete szerint sok ideje gondolkodsz azon, hogy megtedd-e azt a lépést, ami vízválasztó lehet az életedben. Korábban soha nem voltál ilyen helyzetben, ezért most teljesen tanácstalan vagy, ám éppen ezért jó hír, hogy nem kell egyedül döntened. Az angyalok azt tanácsolják, hogy keress egy olyan személyt a környezetedben, akiben maximálisan megbízol!


A héten bátran próbálj ki új dolgokat, mert azoknak köszönhetően új élményekkel és tapasztalatokkal gazdagodhatsz. Ha megfogadod a tanácsot, akkor biztos, hogy vidám és lelkes napjaid lesznek.

A napokban történjék bármi, fontos, hogy minél több pozitív érzést raktározz el, mert később szükséged lesz rá, amikor majd kicsit stresszesebb időszak köszönt be az életedbe.

Vízöntő: Azt üzenik neked az angyalok, hogy valaki, aki nagyon ad a véleményedre, a tanácsodat kéri a héten. Bár boldogan elmondod a véleményedet, mégis figyelj oda arra, hogy diplomatikusan fogalmazz, mert kívülállóként nincs jogod beleszólni az illető dolgaiba! A végső döntést a másik félnek kell meghoznia.

A magánéletedben egy rád nem jellemző, racionális lépésre szánhatod el magadat. Az, hogy átgondolt és következetes leszel nem jellemző rád. Talán ez a döntés most elszomorít, de később örülni fogsz, hogy megtetted ezt a lépést.

Halak: Azt üzenik neked az angyalok, hogy a héten valaki kimondottan idegesíthet a környezetedben. Az, hogy szinte nem tudod elviselni az illető közelségét, hamarosan jól látható lesz rajtad, mert bizonyos helyzetekben nem tudod elrejteni az ellenérzéseidet.

Ezzel kapcsolatban az angyalok azt tanácsolják, hogy amennyiben tényleg nehezen viseled el az illetőt, és nem is akarod megerőltetni magad, akkor kerüld el a társaságát, hiszen semmi értelme sem lenne a lelkébe gázolnod!

A napokban jól teszed, ha előbb gondolkodsz, és csak ezt követően beszélsz, mert ellenkező esetben olyasmit is kimondhatsz, amivel megbántod a másik felet. Ugyanakkor a héten úgy érezheted, hogy valakivel ki kellene végre békülnöd. Ha megteszed az első lépést, akkor az felszabadító érzés lesz a számodra.

(Forrás: nlc.hu)


Hozzászólások

Heti horoszkóp (április 15. – április 21.)

Heti horoszkóp (április 15. – április 21.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (április 08. – április 14.)

Heti horoszkóp (április 08. – április 14.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (április 01. – április 07.)

Heti horoszkóp (április 01. – április 07.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (március 25. – március 31.)

Heti horoszkóp (március 25. – március 31.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (március 18. – március 24.)

Heti horoszkóp (március 18. – március 24.)

Mi várható a következő napokban?

Heti horoszkóp (március 11. – március 17.)

Heti horoszkóp (március 11. – március 17.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (március 04. – március 10.)

Heti horoszkóp (március 04. – március 10.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (február 26. – március 03.)

Heti horoszkóp (február 26. – március 03.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (február 19. – február 25.)

Heti horoszkóp (február 19. – február 25.)

Mi várható a napokban?

Heti horoszkóp (február 12. – február 18.)

Heti horoszkóp (február 12. – február 18.)

Mi várható a napokban?

http://ujhazak.com